Hírek a Lévay József Református Gimnázium életéből
LVIII. évfolyam 3. szám / Intézményeink„Aki bízik az Úrban, azt Ő szeretettel veszi körül." Zsoltárok 32,10
„A reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által." Róma 5,5
Ezzel a két vezérigével indítottuk útjára a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon 2005/2006. tanévét. Augusztus 22-én és 23-án a tantestület Síkfőkúton tartott szakmai napot, ahol Hézser Gábor lelkipásztor, pásztorálpszichológus segítségével készültünk fel lelkiekben az előttünk álló tanévre.
Augusztus 28-án délelőtt kollégistáink beköltöztek, délután a Kossuth utcai református templomban tartottuk tanévnyitó ünnepi istentiszteletünket. Az elsősök szokásos táborozására augusztus 29-31. között Dédestapolcsányban került sor. A tanévet 620 tanulóval kezdtük, közülük 113 kapott elhelyezést diákotthonunkban. A tanév első hónapja a szakmai előkészítés időszaka. De hadd tekintsünk vissza a nyár eseményeire, megosztva örömeinket és élményeinket gyülekezeteink tagjaival is. Az ősz kiemelt eseménye lesz a gimnázium épületének felújítását lezáró hálaadó istentisztelet, amelyre november során kerülhet sor. Pontos időpontjáról a gyülekezeteket tájékoztatjuk. Köszönjük a gyülekezetek iskoláinkra való gondolását! Kérjük, tartsák számon a gyülekezetek azon fiataljait, akik egyházi középiskolában tanulnak, vonják be őket a gyülekezet szolgálatába. A Tantestülettel egyetemben kívánjuk, hogy a Róma 5,5 ígérete teljesedjen be gyülekezetük életében is!
Kommunikáció Európa útjain
A miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon 2004 óta vesz részt a Comenius Iskolai Együttműködési Projektben, mely a „Kommunikáció Európa útjain" nevet viseli. Finn, francia, lengyel, német és olasz partnerintézményekkel dolgozik együtt az utcaneveik feltérképezésén, hogy útjaik elnevezéséből kiindulva közös érintkezési pontokat találjanak kultúrájukban, politikájukban, művészetükben.
Munkájukról e-mail-ekben, internetes honlapjukon, web-lapjaikon cserélnek véleményt, a projekttalálkozókon pedig együttesen dolgoznak egy-egy kitűzött cél megvalósításán.
A lévays diákok a németországi Delmenhorstban egy utca-újság tervezetét készítették elő, amit az olaszországi San- Miniatoban el is készítettek és meg is jelentettek. A diákok átélték a nemzetközi csapatban végzett közös munka örömeit, nehézségeit, alkalmazóképességet, toleranciát tanultak, belátták az idegen nyelvek tudásának fontosságát, világot láttak, megismerték más európai népek szokásait, életmódját. A projektben résztvevő tanárok tapasztalatcserét folytattak más nemzetbeli kollegáikkal, új munkamódszerekkel ismerkedtek meg, elsősorban a projektmunkában szereztek jártasságot.
Jelenleg egy olyan videofilmen dolgozik a gimnázium Comenius-csapata, amely Miskolc egy európai vonatkozású utcájának a történetét, valamint mindennapjait dolgozza föl. A partneriskolák diákjai is kiválasztottak egy-egy utcát városukban, melynek mindennapjait filmükben életre keltik. Mindannyian lelkesen készülnek a novemberi lengyelországi találkozóra, ahol Bialystokban mutatják be alkotásaikat, és egyúttal meghatározzák a következő időszak feladatait, melyek megvalósítására 2006-ban Miskolcon kerül sor.
Dr Kóczy Rozália, programfelelős
Kárpát-medencei Református Gimnáziumok Találkozója
A Kárpát-medencei református gimnáziumok közös elhatározásából évente megrendezésre kerül - váltakozó helyszínnel - a gimnáziumok találkozója, melynek helyszíne 2005-ben a Szatmári Református Gimnázium volt. A hagyomány szerint a négynapos rendezvényen minden gimnáziumot igazgatója, egy tanára és három diákja képviseli.
Az idén június 13-17-ig került sor a rendezvényre, melynek mottója a következő volt: „ Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket."
Ennek az igének a fényében a rendezvény két téma köré csoportosult: a reformáció irodalma és énekköltészete, valamint egy református gyülekezet hétköznapjai.
A találkozót nyitó istentisztelen Tőkés László a K.R.E.K püspöke hirdette az igét, ezt követően Illyés Gyula Szatmárnémeti polgármestere és Papp Kornél a Zsinat Tanügyi Osztályának a vezetője köszöntötte a résztvevőket.
A Kölcsey Ferenc Kollégium freskóiról, a magyar reformáció irodalmáról, Misztótfalusi Kiss Miklósról, a magyar reformáció énekköltészetéről, Batizi Andrásról, Szilveszter Jánosról elhangzott előadások mind a tanárok, mind a diákok szellemi feltöltését, hitben, magyarságtudatban való erősödését szolgálták.
Irodalmi és történelmi emlékhelyeken tettek látogatást a résztvevők: Erdődön és Koltón Szendrey Júliára és Petőfi Sándorra, Batizon Batizi Andrásra és Szilágyi Domokosra, Szinérváralján pedig a székely hadosztályra emlékeztek.
A bogdándi szíveslátás, a népi mesterségek bemutatása, az erdélyi népdalokból és néptáncokból nyújtott ízelítő felejthetetlen élményt jelentett a találkozó valamennyi résztvevőjének.
Felemelő érzés volt megélni a határon inneni és túli református gimnáziumok tanárainak és diákjainak együttgondolkodását közös múltunkról, a jelen kérdéseiről és a jövő feladatairól. A találkozó előadásai, kirándulásai, kötetlen beszélgetései után hitben, erkölcsiségben, magyarságtudatban megerősödve, sok szép élménnyel gazdagodva tértek haza a delegációk .
A Kárpát-medencei Református Gimnáziumok X. Találkozójának megrendezéséért köszönet illeti a házigazdákat, elsősorban Szilágyi Éva igazgatónőt, és valamennyi kedves kollégáját, segítőit, akik szívből jövő szeretettel fogadták vendégeiket.
Dr. Kóczy Rozália,
a küldöttség vezetője
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5
2Sám 13,20–39
Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király?
(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)
HITBEN FELELŐSEN!
– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve.
ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!
Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek.
2017. október 13. péntek
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)
Reményik Sándor: A szőnyeg visszája
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
