Vezetőként szolgálni

LVIII. évfolyam 3. szám / Intézményeink

Egy ember életében sokszor vannak olyan mérföldkövek, melyek megállásra szólítanak, változást hoznak. Így állított meg ez év májusában engem is az Úr, megnyitva egy kaput, melyen belépve már nemcsak magánéletemben, de hivatásomban is a Magyarországi Református Egyház szolgálatába állhattam.

A Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola igazgatói feladatainak megbízását a 2005. június 25-én, Sárospatakon megtartott Egyházkerületi Közgyűlés erősítette meg. Így július elsejétől Varga Albertné nyugalmazott igazgatónőtől vehettem át a „stafétabotot".

Néhány szót magamról. 1966-ban születtem Miskolcon. Keresztyén, istenfélő családban nőttem fel. Már gyermekfejjel megtanultam, hogy csak a munkának van igazi gyümölcse. Az Úrtól kapott talentumokat igyekeztem fiatalon hasznosítani, mindig kerestem a lehetőséget a tanulásra, az alkotásra. Gimnáziumi tanulmányaim után a Sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolán, majd Egerben tanultam, s megkaptam tanítói és tanári diplomámat. 18 évig egy munkahelyen dolgoztam, Miskolc egyik legnagyobb intézményében, az egykori 3-as, ma Kazinczy Ferenc Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskolában. Tanítóként, tanárként, majd igazgatóhelyettesként éltem meg számtalan pedagógiai, szakmai sikert, örömöt. Jó most visszaemlékezni ezekre az évekre, ottani tanítványaimra, tanáraimra, kollégáimra.


Családunk életében is Isten áldását érezzük. Feleségem tanító, nagyobbik lányom gimnazista, kisebbik általános iskolás. Mindannyian református oktatási intézményhez kötődünk. Lelki épülésünk fontos színtere a Miskolc-Diósgyőri Református Gyülekezet.


Egy iskola vezetése szép, de felelősségteljes, s nem könnyű feladat. Egyedül, saját erőből, a kitűzött célok elérése nem, vagy csak nagyon nehezen sikerülhet. Határozottan de alázattal, bátran, de meggondoltan, Isten szavára figyelve kell meghozni azokat a vezetői intézkedéseket, döntéseket, melyek meghatározzák a mindennapi működést, az iskolában „élők" mindennapjait.


Így indulok el a nekem szánt úton, bízva abban, hogy szolgálatom áldott lesz, s pedagógustársaimmal, az iskola dolgozóival meg tudjuk tartani az iskola jó hírét, az oktató-nevelő munka magas színvonalát.


Az iskola fennállásának 11 éve alatt kialakított hagyományok, elért értékek meghatározzák vezetői elképzeléseimet, terveimet. Ugyanakkor szükségesnek érzem, hogy a pedagógiai palettán új színeket is alkossunk, a kínálatot új elemekkel gazdagítsuk. A vezetésem alatt álló iskola Miskolc város festői, történelmi városrészében, Diósgyőrben található. 1994-ben nyitotta meg kapuját, akkor 1 osztállyal, 22 gyermekkel. Évről-évre emelkedő tanuló- és csoportlétszámmal, ma 322 gyermek és 33 pedagógus második otthona. Az iskola küldetése a református keresztyén értékek közvetítése a tanulók, a családok, a pedagógusok felé. Ezért legfontosabb feladatomnak tekintem az iskola hitre nevelő munkájának erősítését, a bibliai integráció széleskörű alkalmazását az oktatómunkában. A hitre nevelés mellett kiemelt feladatomnak tekintem annak elérését, hogy a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola olyan gyermekeket bocsásson útjára, adjon át a középiskoláknak, akik szilárd alapokkal rendelkeznek a hit és az ismeretek terén, és akik megtapasztalják már általános iskolásként, hogy jó egy keresztyén közösség tagjának lenni. Mindezekért vezetőként szeretnék minden tőlem telhetőt megtenni, s megragadni azokat a lehetőségeket, melyek a célok megvalósítását segítik, még akkor is, ha egyre nehezebb anyagi helyzetben, egyre kiszámíthatatlanabb finanszírozással kell keresztyén iskoláinknak működniük. Hiszem, hogy szükség van református oktatási intézményeinkre, így szükség van tanítóinkra, tanárainkra, református intézményeinkben tanuló diákjainkra.


Pál apostol Rómabeliekhez írt levelének 11. rész 36. verse - melyet vezetői programom vezérigéjeként is választottam - ad biztatást és útmutatást szolgálatomhoz: „Mert Ő tőle, Ő általa, és Ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké." Pedagógiai hitvallásom Pestalozzi következő versrészletében jut leginkább kifejezésre: „Hivatásod legyen: Élni másokért, / És mások boldogságában keresni a magadét!"


Nagy Attila

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább