Felvidéki kirándulás - „Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre” (Zsolt 90, 1)

Isten áldását kérve életükre és munkájukra köszönjük a harmaci Nt. Szőkéné Orémus Zsuzsannának és Nt. Bódi Noémi gagybátori lelkésznőnek, hogy október 22-én szlovákiai kirándulást, testvéri találkozót szerveztek a harmaci, gagybátori, gagyvendégi, krasznokvajdai, büttösi, szászfai és pamlényi gyülekezetek részére.

Egy alkalommal már jártunk a gyülekezetnél, akiknek vendégszeretetét akkor is tapasztaltuk, így örömmel tettünk eleget meghívásuknak.

A kirándulás napján izgatottan szálltunk fel a buszra, mert esett az eső, és csak reménykedhettünk, hogy ahová mi megyünk szép idő lesz. A határt elhagyva a Szepesség felé indultunk, Lőcse városát megtekinteni. Tudtuk, hogy hosszú lesz az utazás, és ez idő alatt a lelkipásztorunk vezetésével éneket tanultunk, hogy a közös istentiszteleten előadjuk a gyülekezetnek. Közben gyönyörködtünk a táj változatos szépségeiben és a szikrázó napsütésben. Észre sem vettük, hogy megérkeztünk.

A legtöbben Mikszáth Kálmán Fekete város című regényéből ismertük Lőcsét, de teljesen más olvasni vagy látni. Lőcse középkori főterén sétálni felemelő érzés volt. Megtekintettük a reneszánsz városházát és a Szent Jakab templomot. Kattogtak a fényképezőgépek és kamerák örökítették meg a látottakat. Majd elindultunk a Szepesi vár felé. Gyönyörű volt a kilátás és lenyűgöző a vár szépsége. Igyekeznünk kellett, hiszen hosszú út állt még előttünk.

Következő úti célunk Hanván - Tompa Mihály sírhelye. Nagyon szaladt az idő, a harmaciak már vártak bennünket, de a tervezett programtól nem akartunk eltérni. Mire Hanvára értünk már esteledett. Koszorút helyeztünk el Tompa Mihály sírhelyén és gyertyát gyújtottunk emléke előtt tisztelegve, aki e templomban hirdette Istennek Igéjét. Nt. Nagy Ákos lelkipásztor szívesen invitált bennünket a templomba és érdekes dolgokat mondott a templom történetéről, a híres költő lelkipásztorról és a felvidéki magyarok életéről. Kár lett volna, ha ez a program kimarad a napból.

Sok késéssel, de Isten segedelmével megérkeztünk a gömöri vendéglátóinkhoz. Szólt már a harang! Siettünk az istentiszteletre. Zengett az ének és áhítattal hallgattuk lelkipásztorunk igehirdetését a 28. zsoltár 7. és 103. zsoltár 2. verse alapján. Tiszteletünkre a helyi gyülekezeti énekkar - Szőkéné Orémus Zsuzsanna lelkipásztor vezetésével - lelkünk mélyéig ható énekekkel szolgált. Ezután mi következtünk. Igaz, csak a buszon tanult éneket adtuk elő, de a gyülekezet számára átadott magyar zászló megdobogtatta a jelenlévők szívét.

Hirdette, hogy testvérek vagyunk határon innen és határon túl. Egy pillanatig a szívekben az emberi szeretet fénye gyúlt és az arcokon tükröződött a büszkeség: Igen! Mi mindnyájan magyarok vagyunk! Ez az érzés több testvérünk szeméből előcsalogatta a könnycseppeket, amely törlés nélkül végig gördült az arcokon. A címeres zászlót Szűcs Ferenc gagybátori gondnok adta át a testvértalálkozó jeleként, Csobó István harmaci gondnok vette át, és meghatottan köszönő szavakat mondott a gyülekezet nevében. Az istentiszteletet nemzeti imádságunkkal zártuk.

Közös vacsorával folytatódott az együttlétünk, amit a harmaci gyülekezet készített számunkra. A szeretetteljes gömöri vendéglátást ezúton is hálás szívvel köszönjük. Vidám hangulat alakult ki és közös énekekkel, tánccal folytattuk az estét.

Sajnos az idő angyalszárnyakon röpült és haza kellett indulnunk. Köszönetünk jeléül még szerény ajándékokat adtunk át vendéglátóinknak. Elköszöntünk, integettünk.

Jókedvűen indultunk haza a viszontlátás reményében. Később elcsendesedett mindenki és fáradtan, de tele élményekkel, lelkünkben gazdagodva érkeztünk meg hajnaltájban.

Kiss Józsefné

gyülekezeti tag, Krasznokvajda