Protestáns Napok Egerben

LVIII. évfolyam 4. szám / Egervölgyi Egyházmegye

Hozzávetőleges számítás szerint Egerben 36000 római katolikus él. A reformátusok aránya ehhez képest elenyésző, hiszen 1000 főnél alig több szerepel az egyházközség választói névjegyzékében. Érthető tehát az a buzgalom, melyet e minoritásban lévő közösség tanúsít akkor, amikor sajátságos értékeire, a protestáns hit és kultúra lelket és nemzetet építő tényeire próbálja felhívni a figyelmet. Több éve már jelentős eseménye a város kulturális életének az Országos Protestáns Napok során megrendezett egri programsorozat.

Az egri református templomot 75 évvel ezelőtt építették. A szép kivitelű, neobarokk Isten háza a parókiától, a gyülekezeti háztól távol egymagában állt, mindenféle kiegészítő építmény nélkül a város által adományozott telken az elmúlt 75 évben. A gyülekezeti adakozókészség, a pályázatokon elnyert különböző összegek, valamint jelentős banki kölcsön tette lehetővé azt, hogy a templom mögötti területen a templom épületet szorosan körbefogva, elkészüljön az a modern kiegészítő épületrész, mely a gyülekezet sokrétű tevékenységét szolgálja majd.


A protestáns hét egri nyitányaként Tarr Zoltán zsinati tanácsos hirdette az Igét az egri református templomban. Ezt követően került sor a templom mögötti épületben az elkészült új gyülekezeti terem felavatására. A presbitérium Méliusz teremnek nevezte el azt a félköríves padlófűtéssel ellátott, tágas termet, mely a gyülekezeti istentiszteletek idején a gyermekek hitoktatásának ad helyet, s mindemellett számtalan a templomhoz kötődő alkalom jól hasznosítható épületrészeként szolgál. Méliusznak a magyarországi reformáció jelentős alakjának, a debreceni püspöknek eleven az emlékezete Egerben. Az egri Kálvin Házban elhelyezett szépmívű reliefje is utal arra, hogy a kimagasló tudású teológus, egyházszervező, aki több ízben is megfordult Egerben írta azt a leghosszabb magyarnyelvű protestáns hitvallást, melyet a tudomány Debrecen-Egervölgyi hitvallásként tart számon. Méliusz bibliás hite, s a hitéért való harcos kiállása a ma nemzedékének is példát ad. Nem volt véletlen tehát, ha annak a teremnek, melynek alapjait pontosan egy évvel ezelőtt rakta le a gyülekezet, a névadója Méliusz lett.


A protestáns hét többi egri programjának a város közepén álló, számtalan kulturális eseménynek helyet adó épület, a Kálvin Ház adott otthont. Költészet és zene követte egymást a hét napjain a Kálvin Ház színpadán. Dr. Ködöböcz Gábor és Dr. Cs. Varga István irodalomtörténészek József Attilára emlékeztek. Az évfordulós költő verseit az egri színész presbiter Réti Árpád szavalta. Ady Endréről emlékeztek egy másik napon az erdélyi irodalmár, író, szerkesztő Gál Elemér előadását követően Győrváry János színművész szavalta a költő legismertebb verseit. Fiatal, pályakezdő zeneművészek és az Eszterházy Károly főiskola tanárai szólaltatták meg a zongorán, hegedűn, csellón előadott klasszikusok műveit a Kálvin Házi protestáns napi estéken, kamarakoncerteken.


Megtisztelő lehetőség volt a gyülekezet számára az, hogy október 30-án a Magyar Televízió élő egyenes adásban közvetítette a reformáció napi istentiszteletet az egri református templomból. A Róma 8,31 alapján Dr. Kádár Zsolt esperes hirdette az Igét, a minden ellenségtől megszabadító, mindig velünk lévő kegyelmes Istenről bizonyságot téve, aki régmúlt idők történelmi pillanataiban éppen úgy ott volt a benne bízókkal, mint feszült mai világunk konfliktusai közepette élőkkel. A reformáció napján a Kálvin Házban gyűltek össze evangélikusok, baptisták, testvérgyülekezeti tagok és reformátusok, hogy együtt figyeljenek Isten életünket mindig újjá alakító, megreformáló igéjére, a protestáns ökumené közösségében. Mindegyik felekezet lelkésze szolgált ezen az alkalmon, mely jó bizonysága volt annak, hogy lehet és kell a protestáns közösségeknek erősíteni az együvétartozás tudatát.


 


(k.zs)

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább