Egervölgyi egyházmegyei énekkari találkozó Mezőnagymihályon

LVIII. évfolyam 4. szám / Egervölgyi Egyházmegye

"Vígan énekelj az Úrnak te egész föld!..." volt a vezérigéje a 100. zsoltárból a novemberben megrendezésre került egyházmegyei énekkari találkozónak, Mezőnagymihályon. Ezzel az alkalommal szép hagyományt szeretnénk teremteni, ami folytatása volt a már tavaly Egerlövőn megrendezett találkozónak.

A kórustalálkozó istentisztelettel vette kezdetét, ahol a helyi lelkipásztor Nagy Zoltán Csaba szolgált. Az igehirdetés buzdított arra mindenkit, hogy az éneklés mindig Isten dicsőségére történjen, mert csak az hat fel az egekig. Nem elég a szépen és tisztán éneklő, templomot betöltő kórusi szolgálat, hanem mindenekelőtt szívből énekelve az Isten dicsőségét kell szolgálnia.


A találkozót az egyházmegye esperese Dr. Kádár Zsolt nyitotta meg, majd azt követően hat énekkar szolgálata következett. Az alkalmon részt vettek a bükkzsérci, cserépfalui, mezőkeresztesi, mezőnagymihályi, tiboldaróci kórusok, valamint az egyházkerület Cantus Firmus énekkara.


Az énekkarok három énekszámmal készültek, és jó volt látni azt a lelkesedést és örömöt, ahogyan énekeltek. Ragyogó arcokkal az ének nyelvén dicsérték Istent. Az alkalmat szeretetvendégség követte.


Szeretnénk, hogyha ezek a kórustalálkozók továbbra is minden évben megrendezésre kerülnének, hiszen sokat jelent az énekkaroknak is, hogy otthon készülve mások előtt is bemutatkozhatnak és előadhatják az énekkari próbák gyümölcsét. Ezek az alkalmak hisszük, hogy erősítik azt a tudatot, hogy szükség van az énekkarokra, hiszen sokat jelent a tagok számára is az együtténeklés öröme és az, hogy másokat is megörvendeztethetnek vele. Valóban szálljon az ének szárnyán az egekig, hogy Soli Deo Gloria!


 


Nagy Zoltán Csaba


lelkipásztor, Mezőnagymihály


 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább