Hírcsokor a sárospataki gyülekezetből
LVIII. évfolyam 4. szám / Zempléni EgyházmegyeNegyvenkilenc év, negyvenkilenc vers címmel megrendezett kiállítás tisztelgett a nemzeti ünnep alkalmából a sárospataki templomi galériában '56 hősei és áldozatai emléke előtt. A forradalom 10. évfordulójára Tollas Tibor emigrációban élő költő szerkesztette egy kötetbe a világ minden tájáról összegyűjtött ötvenhatos témájú verseket.
A Gloria Victis címen Münchenben megjelent kötetből válogatott versekből olvashattak az ünneplők. A kiállítás része volt Sárospatak városa hivatalos megemlékezés sorozatának, valamint a gyülekezet tagjain túl meglátogatta a kiállítást mintegy háromszáz pataki diák is. A református temető '56-os emlékhelyénél 17 intézmény és közösség helyezte el koszorúját.
A reformáció ünnepére készülve a sárospataki Mozi műsorára tűzte, és kedvezményes jegyárral lehetővé tette a Luther film megtekintését, mellyel a Református Gimnázium tanulói és a gyülekezet tagjai is szívesen éltek. A Kollégium ifjúsága október 27-én a templomban tartotta ünnepségét, melyen Dr. Börzsönyi József dékán, esperes-lelkipásztor hirdetett Igét. Emlékbeszédként a diákok számára meghirdetett pályázat díjnyertes alkotása hangzott el. A gyülekezetben vasárnap délelőtt rézfúvósok, a gyülekezeti énekkar és a konfirmandusok szolgálata gazdagította az istentiszteletet, melyet a Zemplén Televízió közvetített.
Az ősz nagy feladatot ró a történelmi értékű temetőjét fenntartó pataki gyülekezetre. A kegyeleti ünnepnapokra való előkészület idején az egyháztagok a városi kommunális szervezettel és a munkagépek erejével összefogva vették fel a küzdelmet a lehullt avarral, összegyűlt hulladékkal. Új közlekedési utak is kialakításra kerültek az idén. A temetőbe látogatók istentiszteleteken is részt vehettek, hogy a gyertyák ellobbanó fénye mellett az élő hit örök világossága győzedelmeskedjen a sötétség és a gyász erején.
A sárospataki nőszövetség hagyományosan megrendezi adventi szeretetbazárját, műsoros teadélutánját, melyre a tagok kézimunka délelőttökkel készülődnek. A szorgos asszonyok a templomi padok elhasználódott szivacshuzatainak nagy részét is újakra cserélték. A teadélután bevétele idén az egyházmegye anyaotthonának lakóit és Erdőbényén a szeretetotthon időseit segíti. Az eseményre meghívták a zempléni nőszövetségek küldöttségeit is tapasztalatszerzés céljából.
A sárospataki református énekkar szeptemberben Kassán, a magyar gyülekezetben szolgált. Advent második vasárnapján, amikor a kettős állampolgárságról való népszavazás idején kezdeményezett lelkipásztori csereszolgálat újra folytatódik, Debrecenben zendül fel énekük. Kolozsvárról érkezik az igehirdető, Patakról az énekkar, mely képviseli és átkarolja a történelmi haza egykor szervesen összetartozó tájait, iskoláit, s emlékezetében őrzi a hit és haza szabadságáért küzdő nagyjait.
Virágh Sándor
lelkipásztor, Sárospatak
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
