Hírek a Sárospataki Kollégium Gimnáziuma életéből
LVIII. évfolyam 4. szám / IntézményeinkÜnnepi kirándulás
Immár hagyományosnak mondható ünnepi kirándulásra indultak az iskola 13.e osztályának tagjai Bartha Zoltán, Demkó Ferenc, Kovács József és Török Béla tanárurak vezetésével. Az úti cél Kassa volt. A Dómban Rákóczi Ferenc hamvai előtt megállva hallgatták az emlékbeszédet, majd közös imádság és a Himnusz eléneklése után az iskola nevében koszorút helyeztek el. Ezután városnéző sétát tettek az ősi magyar városban. Hazafelé a göncruszkai lelkészházaspár vendégszeretetét élvezték.
'56-os megemlékezés
Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezett iskolánk október 21-én. Az iskola udvarán parkoló korabelinek tekinthető teherautó nyitott platóján foglalt helyet az ünnepi műsor szereplőgárdája, a képet a Kórus egészítette ki, felsorakozva a „színpad" előtt. Az ünnepi beszédet Drótos Aliz és Enghy Ábel tanulók mondták el, énekkel a gimnáziumi kórus, szavalatokkal Mizsák Noémi (10.e) és Szatmári Andrea (12.e) szolgált.
Lelkész-tanár találkozó
A reformáció hetében került sor iskolánkban a zempléni lelkipásztorok és iskolánk tanárainak találkozójára. A jó hangulatú, sok fontos témát érintő beszélgetés után a lelkipásztorok az iskola népével közösen vettek részt az iskolai ünnepi istentiszteleten, ahol Dr. Börzsönyi József, a Zempléni Egyházmegye esperese szolgált.
Sinkóné Tóth Zsuzsanna
gimnáziumi tanár
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
