Egy képzeletbeli lelkipásztor képzeletbeli naplója 1.

Ez a napló csupán a képzelet műve. Ha valaki mégis ráismer egyes részleteire, kulcsolja össze a kezét és imádkozzék, hogy Isten adjon megtérést a gyülekezetben; valamint keresse fel lelkipásztorát, és kérdezze meg, miben segíthet, hogy gyülekezete krisztusibbá formálódjék!

Október 31. szerda

Délután reformációs ünnepséget tartottunk. Pontosabban a reformációra emlékeztünk. Református gyülekezet a reformáció óta van a településen, van tehát mire emlékezni. Reformáció. Hol van a mindig reformálandó, folytonosan megújítandó egyházról szóló tanítás? Itt az utóbbi 15 évben annyiban állt a lelki megújulás, hogy 3 évente lecserélték a lelkipásztort. Sosem küldték el. Elődeim maguktól távoztak. Önként. Talán az én életemben is szükség van változásra, reformációra...

November 1. csütörtök

Találtam egy pályázatot. Meg tudnánk csináltatni a templomban a padfűtést. Még a határidőbe is beleférünk. Leszavaztak. A szüleik idejében sem volt fűtés, akkor most mi bajom van.

November 3. szombat

Jubileum az életünkben: 30. alkalommal próbáltuk összegyűjteni az ifjúságot. Sikertelenül. Egyik atyámfia a fejemhez vágta, hogy miért nem hagyom békén a fiatalokat, van nekik elég bajuk az egyház nélkül is. Fáradtak, hadd pihenjenek. Gondolom, pihenni kell, mielőtt kocsmába, majd diszkóba mennek. Mindenesetre bennem van a hiba. Csak tudnám, hogy hol rontom el folyton?!

November 5. hétfő

Repedések jelentkeztek a műemlék jellegű kőkerítésen. Kértem a kőműves kelemeneket, akik egyébiránt reformátusok, hogy csináljuk meg. Mi a kezük alá dolgozunk, ők csak a szakmunkát végzik. A válasz rövid volt és egyszerű: fizessek mestereket, mert ők nem fogják egész nap „itt tölteni a drága idejüket".

November 13. kedd

Családi napot tartottunk. Én vigyáztam a gyerekre, és ebédet főztem, míg a feleségem fertőtlenítővel mosta a bútorokat: szekrények hátulját, ágyneműtartót. Délután a téli ruhatárunkat vittük tisztítóba, hátha tudnak vele valamit kezdeni. Bepenészedett az egész. Igen, vizes a ház. A gyermeknek sem tesz igazán jót. Mi jobban bírjuk, miután az összes „orrsprayt" kipróbáltuk, és megtaláltuk, melyik használ. Levegőt venni ugyanis nem könnyű nálunk. Emlékeszem, mikor 3 éve ide jöttem, szétnéztem, még nem tűnt fel. Frissen volt meszelve. Akkor még nem láttam, hogy a penészedő falra sikerült rámeszelni. Az ablak alatt, ahol lehullott a vakolat 8 réteget számoltam meg... Mikor szóvá tettem, hosszas morgás után felajánlották, újra lemeszelik, ha ennyire nyavalygok. Mondtam, hogy nem meszelni kellene, hanem szigetelni. Megkérdezték, hogy ha eddig jó volt így, most mi bajom van? Igazuk van.

November 15. szerda

Megkeresett a római kollega, hogy jó lenne, ha építtetnénk egy ravatalozót. A helyi temetkezési vállalkozó is benézett. Szívesen hozzájárul, mivel az ő munkája is kényelmesebb lenne. Felkerestük a polgármestert (református, miként családja, és felmenői is). Neki más elképzelése van. Próbáltam meggyőzni. Meggyőzött. Egy érve volt, mégsem vitatkoztam tovább: ha nem úgy lesz, ahogy ő akarja, akkor kirúgja az önkormányzattól a református dolgozókat, illetve átszól a még működő egyetlen üzembe, hogy onnan is bocsássák el őket. Mit tegyek? Ráhagytam mindent.

November 19. vasárnap

Este 7-kor telefonált Julis néni. Azt hittem baj van a férjével, jobb vállammal a telefonkagylót tartva már kötöttem is a cipőmet, hogy indulok. Nem volt rám szükség. Azt közölte csak, hogy hozna egy kis süteményt. Eddig nem akart jönni, mert csak most van elég sötét, hogy mások ne lássák, ide jön a tálcával. Még kibeszélnék.

November 21. kedd

Megjöttek a tűzoltók. Szerelik a villámhárítót a toronyra. Baráti alapon dolgoznak fél áron. Délután benézett a gondnok két presbiterrel. Édesanyám hogylétéről érdeklőttek. Sokallták a fél árat. És különben is: száz évig jó volt anélkül, most mi bajom van? Próbáltam magyarázni, hogy semmi, csak a tűzoltó parancsnokot egy hete majdnem kórházba kellett vinni szívroham gyanújával, mikor megtudta, hogy a jórészt fából készült tornyon nincs villámhárító. Este felhívtam édesanyámat. Jól van.

November 29. kedd

Az utcán megállított két testvérem. Panaszkodtak, hogy az asszonyok megfáztak a templomban. Egyikük erősen gesztikulált és dülöngélt: megmondták, hogy csináltassunk fűtést. Próbáltam elmondani, hogy már lejárt a pályázat határideje. Nem érdekelte őket.

December 2. péntek

Délelőtt meglátogatott egy atyafi, hozott két csomag szeletelt kenyeret. Az úrvacsoraosztáshoz. Ezt szerinte könnyebb szeletelni. Délután presbiteri bibliaórán végre megértettem mi a baj velem. A gondnok közölte: még sosem láttak részegen. Egy presbiter kontrázott hozzá: ő egyébként sem tart igazi lelkésznek, mert egyszer a gondnokról megállapítottam, hogy talán túl sok alkoholt fogyaszt. Ezt persze mindenki tudja, és persze így is van, de ezt csak így kimondani...

December 4. vasárnap

Istentisztelet után vita támadt. Az egyik gyülekezeti tag sérelmezte, hogy az ő unokája miért nem kapott verset karácsonyra. Jeleztem, hogy csak azok szerepelnek karácsonykor, akik hittanra járnak, mégpedig rendszeresen. Talán nem is a szereplés miatt volt dühös. Talán azért, mert a hittanos, szereplő gyermekek csomagot kapnak.

December 5. hétfő

Ma ellenőriztem, az egyházfenntartói járulékot csak az egyháztagok fele fizette be. Igaz is, idén 200 forinttal megemeltük 2000 forintra. Micsoda vita volt. 200 forinttal több. Hiába magyaráztam, hogy az havonta egy kiló kenyér ára. Elragadtatásomban azt is mondtam, hogy ez havonta kevesebb, mint fél doboz cigaretta. Ettől többet fizetnek rá naponta. Erre rám hagyták, beleegyeztek. Csak épp nem fizetik be. Lehet, hogy nincs elég hitem, és mindenki a hátralevő 3 hétben szeretne fizetni.

December 14. szerda

Nem írok többé naplót. A felét sem tudom lejegyezni a szomorú eseményeknek. Inkább készülődök, olvasok, imádkozom, mert úgy érzem, lassan kiszáradok. Reggeli csendességemkor átolvastam a karácsonyi evangéliumot. „Nem volt számukra hely". Miért lep meg, hogy ma sincs? Mégis reménykedem. Mégis bennem van az adventi várakozás: bár megszülethetne köztünk is a Megváltó Jézus.

(a szerk)