„Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.” (Mt 24, 35)

2002. február 10-ére virradó éjszaka riasztó szirénája hasított a vizsolyi éjszaka csendjébe. Jelezte, hogy a református templomból gonosz kezek eltulajdonították az ott kiállított Vizsolyi Bibliát.

Ami utána a szívünkben maradt: megdöbbenés, hiányérzet és remény. Időnként kaptunk bíztató híreket, de csak ennyit. A megdöbbenés elmúlt, a hiányérzetet megszoktuk, a remény maradt. Ugyanakkor tudnunk kellett azt, hogy ha az elrabolt Bibliánk netalán sohasem kerül meg, kezünkből a Bibliát és szívünkből a hitet akkor sem orozhatja el senki, azt mi hagyhatjuk kiveszni.
Több, mint másfél esztendő után, ez év október 30-án bebizonyosodott, hogy reményünk, ha sokszor már halvány is volt, de nem volt hiábavaló. A rendőrség rábukkant egy komáromi ház padlásán, 63 évvel azután, hogy gyülekezetünk küldöttsége Horthy Miklós jelenlétében átvette a Pesti Vígadóban az Országos Bethlen Gábor Szövetség adományképpen. Mindez történt 1940 október 31-én, Anyaszentegyházunk megújulásának ünnepén.
Az 1590-ben Vizsolyban nyomtatott Szentírásunk hazakerülését Isten ajándékának tekintjük, de egyben figyelmeztetésének is: gyermekem, vedd kezedbe és olvasd szavamat! Bizonyára nem véletlen, hogy ez a Reformáció napján történt. A Bibliában élet van, új éltre serkentés. Viszont ez az értéke egy Bibliának nem a korában van, hanem tartalmában és a Szentlélek megújító erejében, amiért pedig imádkoznunk kell. Bibliát tehát nem elég birtokolni, hanem olvasni is kell és megélni azt, amit mond. Így lehet csak megújulása életünknek, gyülekezeteinknek és nemzetünknek.

Sipos Vizaknai Gergely
lelkipásztor - Vizsoly