A filmvászon és a Biblia

A XX. század a technika fejlődéséről szólt. Szinte mindenki hitte, lépésről lépésre vagy inkább chipről-chipre, jobb lesz majd. Kevesebb fájdalom, több élelem és képzettebb agyak, hangzottak a tetszetős szólamok. Sajna az ipar dübörög, de minden egyéb maradt a régiben: járványok, éhínség, analfabetizmus.

A technika diadalmenete nem csak a gyárak korszerűsödését, a pontosság fokozódását, az emberi tényező háttérbe szorulását hozta el, hanem a háztartások átalakulását. Csipogók égen, földön és a konyhában. Láthatatlan portások nyitják és zárják kapuinkat, elektromos kukták sütik a kenyerünket, és digitalizált mosónők végeznek a szennyessel. Régen a filmhíradó a mozi tömött soraiban borzolta a kedélyeket, ma akár otthon, a nappaliban is átélhetjük a szélesvászon, valamint a dolby hanghatás fotelbeszorító, szem- és fülkápráztató élményét.

A lelkekért folytatott harcban egyre inkább körvonalazódik az a felfogás, hogy aki előbb tudja a technika „áldásait" integrálni, az győz!? A mai embert, főként a fiatal korosztályt nem a szavak varázsa, a bölcsességek mélysége, az áhítat légköre fogja meg. Attrakcióra, látványosságra éhes tömegek oda mennek, ahol „enni kapnak". Miért ne mi legyünk azok, akik eledelt adunk nekik? Jézus is ezt mondta a tanítványainak az 5000 ember megvendégelésekor: „Ti adjatok nekik enni!" Nem más... Ki kell tehát araszolnunk a szószékek fedezékéből és parókiák csengőtől mentesített, mágneses zárakkal biztosított értelmiségi magányunkból. Pál apostol szavaival élve: „mindeneknek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket. Mindezt pedig az evangéliumért teszem, hogy én is részestárs legyek abban." (1Kor 9:22b-23)

Talán ezzel a mindenné létel görcsös erőltetésével magyarázható a mai állapot, mely nem tölti be a hozzá fűzött reményeket. Hogy is van ez? Mi mindenné leszünk? Fiatallá (állítólag a korral csak a rigolyák szaporodnak), sportfenoménné (foci, pingpong, kerékpártúra, hegymászás), zenei virtuózzá (ha lehet gitárossá), számítógépguruvá (e-Magyarország pont), filmtudorrá (Filmklub). Ezen ágas bogas téma egyik szeletéhez, a hetedik művészethez szeretnék gondolatokat illeszteni.

Alvó, szendergő falvak fiatalságának teljes kulturális éhsége, ingerhiánya, szóvákuuma, lelki eszméletlensége szakad az éberség, a kulturális koncentráltság, az elmélyült hitélet Mekkájából érkező lelkipásztorra. Ahogyan a bogáncsok észrevétlenül tapadnak rá az ember nadrágjára, úgy csimpaszkodik figyelő tekintetével és jelenlétével a helyi brancs a mindenre nyitott mezei prófétára. Az első szavak, tapogatózások, kimért rítusa után érezhető, hogy az evangélium nyelve még dadogó, tanításra szorul. Próbálunk egy másik nyelvre váltani, a képi nyelvre, mely sokat mondó, sűrítő erejében és összegző hatásával a bibliai forrásokra emlékeztet.

Itt érkeztünk el magához a megközelíteni kívánt témához, a filmhez. Talán 20 évvel ezelőtt lehetett, amikor egy szatmári kis falu imatermében, az egyik téli este a Bécsből hozott, kölcsön videón a gyülekezet elkezdte folytatásokban nézni Jézus életét, majd a Ben Hurt. A médium helyét a média vette át. A közvetítőt felváltotta az interpretáció. A prédikátor személye helyén egy villódzó doboz állt, és a figyelem a technika ezen csodájára összpontosult. Az evangélium azon az estén színészek szájából hangzott el, egy kopott videoszalagról. A filmek piacán a választék nem volt túl széles: Stallone, Bronson, Bruce Lee. Érdekes, hogy akkor nem jutott eszünkbe, hogy a bosszú és a harag kérdésének megbeszéléséhez levetítsünk egy akciófilmet.

Ma, amikor DVD játszók, projektorok és a számítógépek állnak a rendelkezésünkre, továbbá filmdömping van, megfontolandó, hogy mit vetítsünk le az ifin vagy egy evangéliumi filmklub keretében. Mit tartunk szem előtt, a minőséget vagy a mennyiséget? Fontos a jól megválasztott korosztály. A tizenéves, általános iskolásokat tejnek eledelével, a kamaszokat, gimnazistákat pedig már rágósabb, esetleg nagyobb falatokkal lehet és kell táplálni.

A filmnézés soha nem válhat öncélúvá. Lennie kell mindig alkalomnak és időnek a megbeszélésre és feldolgozásra. A jól megválasztott film önmaga gerjeszti és tartja ébren a beszélgetést némi felvezetéssel és segítséggel. Sajnos a legtöbb evangéliumi elemzés és filmajánlat többet mond, mint ami ott, abban az összefüggésben valóságos következtetésként levonható. Gyakran csak a film népszerűségi indexe, ismertsége, könnyed, szórakoztató stílusa és mai nyelvezete számít. Az erőltetett evangéliumi párhuzamok csak kitörik a film nyakát, de a jobb megértést semmiképpen nem segítik. Ha mindenáron az evangélium valamelyik történetét, vagy szimbólumát akarjuk megbeszélni, felmutatni, akkor inkább ténylegesen azt vetítsük le.

A film szerepe egy ilyen alkalmon a probléma felvetése. A megoldást, annak különböző alternatíváit a beszélgetés során az ott lévőknek kell kitalálni és megvitatni. A leghálásabb témák az erkölcsi kérdéseket felvető opusok. Ilyen lehet a homoszexualitás kapcsán a Philadelphia, a genetika kérdésénél a Godsend (A teremtés klinikája), Gattaca, Sziget, a holocaust témájánál A zongorista, a drog problémánál a Trainspotting. A történelem és a lelkiismeret kapcsolatában kiváló felvezetést adnak: A misszió, Luther, A mennyei királyság. A különleges személyiségek, tudatmódosulásban szenvedők apropóján megnézhetjük az Esőembert, Egy csodálatos elmét vagy a Forrest Gumpot.

Ezek csak szemelgetések, csipegetések egy olyan kosárból, mely a legkülönlegesebb meglepetésekkel szolgálhat. A mozgókép egy olyan nyelvet teremtett, amely könnyen hidal át korokon, gondolatokon, érzéseken és előítéleteken úgy, hogy szinte észre sem vesszük, de változunk általa. A jó film visszavezet minket egy emberibb világba, ahol az értékek nem számítanak luxusnak, és a könnyek nem hazudnak. Ne sajnáljuk az időnket ezektől az alkotásoktól, ha már a regényeket is csak divat olvasni. Válogassuk meg jól, mire vesztegetjük szemünk fénysugarát. A film legyen élmény, ne csak az idő elütésének egy módja.

Szalay László Pál Telkibánya