Kik azok a Fertálymesterek? - A százráncú köpeny Egerben nagyobb becsben áll, mint a szenátorok bíborszegélyű tógája

LIX. évfolyam 1. szám / Egervölgyi Egyházmegye

Egerben a legnagyobb létszámú civil szervezet a Fertálymesterek Testülete. Bizonyára több magyar városban is ismert volt ez az intézmény, az önszerveződő demokratikus önkormányzat régebbi formája, mely Egerben 10 éve ismét életre kelt. Minden esztendő februárjának második szombatján, fényes külsőségek között kerül sor a fertálymesterek avatására, eskütételére és a tiszteletükre rendezett, sokakat vonzó bálra.

Kik is voltak a fertálymesterek? A helytörténészek szerint a töröknek 1687-ben történt kiűzése után újjá kellett szervezni a város közigazgatását. A fallal bekerített várost ekkor négy negyedre osztották és elnevezték hóstyáknak.


A városnegyedek polgárai saját soraikból választottak fertálymestereket, olyan közösségi képviselőket, akiket közéleti tisztesség, vallásosság és feddhetetlen erkölcs jellemzett.


Lényegében véve a mai önkormányzati alapú városvezetésnek lehettek a fertálymesterek a korabeli képviselői. Egy évig tartó szerepük és feladatuk főképpen arra irányult, hogy a főbírótól kapott utasítások értelmében ügyeljenek a város rendjére, s képviseljék egy-egy városnegyed érdekeit az elöljáróságon.


Egerben évszázadokon keresztül úgy tekintettek a fertálymesterekre, mint akik az anyagi elismeréstől függetlenül, a város érdekében tiszteletre méltó szolgálatot végeztek, s ezért érdemesek voltak a város közössége által való megbecsülésére.


A Fertálymesterek Testülete, mely a város bővülésével és kiterjedésével újabb és újabb negyedmesterekkel egészült ki, sajátságos demokráciát tükrözött. Tagjai között nem csupán jómódú és magas állásokat betöltő polgárok voltak, hanem egy-egy negyed maga választotta képviselői között jelen voltak a tisztes ipar és a mindig híres egri szőlészet és borgazdaság ismert szakértői. A város első negyedének azonban a hagyományok szerint, esztendőről esztendőre valamelyik magas rangú római katolikus pap, többnyire kanonok, az érsekség tisztségviselői adtak fertálymestert.


Külön érdekessége volt annak az eljárásnak, ahogyan a fertálymestereket választották. Egyre inkább elterjedt az a szokás, hogy a fertálymesterek saját köreikből jelölték ki az évenkénti választásra a megbecsülendő új fertálymestert. Suttogónak nevezték azt a titkos összejövetelt, melyet többnyire valamelyik korábbi, „kiérdemesült" fertálymester pincéjében tartottak, melyen megbeszélték, hogy ki érdemes arra, hogy a következő esztendőben ezt a társadalmi tisztséget viselje és a tisztességet megkapja.


A piros bélésű, százráncú fekete vastag gyapjúköpenyben, szalagos bottal járó fertálymesterek hosszú szünet után 10 évvel ezelőtt jelentek meg Eger városának nevezetes eseményein. Ma is komoly megtiszteltetés, ha valakit a városban kitüntetnek a fertálymesteri címmel. Igazi baráti, testvéri, ökumenikus jellegű testület a fertálymesterek közössége. Jellemző, hogy ma már a város első negyedének katolikus papi fertálymesterei után az évszázados hagyományt megtörve, a református lelkészt választották katolikus papok 1999-ben negyedük fertálymesteréül. Orvosok és jogászok, tanárok és borászok, kereskedők és iparosok ismert és megbecsült egri férfiak alkotják ma a Fertálymesterek Testületét. Komoly hagyományőrző kulturális és egyre inkább kibővülő nemzetközi kapcsolatteremtő munkát végeznek a város érdekében.


A katolikus ünnepen Szent Apollónia napján a Fertálymesteri Testület a Bazilikába vonul Istentiszteletre. Ezt követően a polgármester veszi ki az esküt az egy esztendőre „elválasztott" új fertálymesterektől a városháza dísztermében. A főkapitány avatja ünnepélyes külsőségek között fertálymesterré a következő szöveggel az egy esztendőre megválasztott negyedmestert: „Szólítalak barátom urat, lépj elő, mert téged az ősi szokás szerint megtartott suttogón a kiérdemült negyedmesterek, a város seriesébe, melyet neveznek város első negyednek, fertálymesternek elválasztottak. Vedd válladra a százráncú köpenyt, mely Egerben nagyobb becsben áll, mint a szenátorok bíborszegélyű tógája. Ahogy válladra veszed a köpenyt, úgy vedd válladra negyeded minden gondját, légy szolgája és támasza. Most megérintelek a szalagos bottal, ezzel téged fertálymesterré fogadlak. Vedd hivatalod jelvényét, légy a becsület és tisztesség bajnoka. Negyeded világító fáklyája."


A fertálymesterek valamit visszahoztak a múltból. A külsőségek, a felelevenített szokások, a testületi szabályzat mögött ott volt és ott van az a lelkiekben megfogalmazandó igény, hogy szükséges az összetartás, az egyetértés, a barátság, a közös célok közös munkálása. Egerben a fertálymesterek ismert és elismert emberek. Jókedvű, örvendező közösség, 140 férfi, akik a város életének szolgái. Szakmai felkészültségükkel, emberi tartásukkal, hitbeli meggyőződésükkel szolgálnak. S talán így teszik a legtöbbet a városért.


(k.zs.)

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5

2Sám 13,20–39

Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király? 

tovább

(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)

HITBEN FELELŐSEN!

– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve. 

tovább

ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!

Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek. 

tovább

2017. október 13. péntek

„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)

 

 

 

tovább

Reményik Sándor: A szőnyeg visszája

Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.

 

tovább