450 éve halt meg Tinódi Lantos Sebestyén - Megemlékezés az egri Tinódi-szobornál

Az egri vár bejáratánál pár évvel ezelőtt avatták fel a 16. századi magyar krónikás költő és énekmondó Tinódi Lantos Sebestyén szobrát. Látogatók tízezrei haladtak el azóta e szobor mellett, talán mit sem tudva arról, hogy a magyar költészet és történetírás szempontjából milyen jelentőséggel bírt e hányatott életű ember. Nem tudjuk pontosan, hogy mikor is született, arról azonban megbízható írások tanúskodnak, hogy 450 évvel ezelőtt, január 30-án temették el a dunántúli Sárváron, Nádasdy Tamás nádor birtokán.

Az egri gyülekezet presbiterei, valamint az egri Fertálymesterek Testületének tagjai a Szent György Lovagrend egri priorátusának tagjaival együtt megemlékezést tartottak halálának évfordulóján egri szobránál. Tinódiról Egerben utcát és iskolát is elneveztek, s ebben az országban minden kisiskolás megtanulta az énekmondó dallamát és szövegét, aki megírta Eger vár históriájának summáját, a török ostrom idején hősiesen helytálló magyar katonák történetét.

Hagyományteremtő szándékkal, január utolsó vasárnapján, az istentiszteletet követően tartott ünnepségen elénekelték a jelenlévők azokat az énekeket, melyeket Tinódi írt, s melyek bekerültek a református énekeskönyvbe is, gyülekezeti énekeskönyvünk kincseiként. A szabad téren, a nagy hidegben, szépen hangzott a Tinódi-féle hitvallás „Siess keresztyén lelki jót hallani, régi törvényből harcolni tanulni, az igaz hit mellett mint kell bajt vívni, Krisztusban bízni." Az emlékezők előtt dr. Kádár Zsolt esperes szólt Tinódi költői tehetségéről, történetírói munkájáról és emberi karakteréről. Mint mondta, korának riportereként Tinódi ott volt a 16. századi Magyarország küzdelmeinek számos színhelyén. Hiteles tudósítóként tájékoztatta a végvárak népét a többi végvárban történtekről. S egyben szórakoztatta is a többször vér és könny között élőket a halálos küzdelem előtti estéken és éjszakákon, amikor dalban mondta el, hogy mit jelentett az Istenben bízók diadala, hogyan védték a roppant túlerővel szemben e hazát, s vele együtt Európát a magyar hősök.

Tinódi hol füstös és hideg szobák éhező és fázó magányában tengette életét, hol nagyurak minden kényelmet megadó kastélyában vagy várában volt kedvelt és szeretett vendég. Pontosan nem tudjuk, hogy a reformáció eszmeisége miképpen kötelezte el őt egyik vagy másik felekezethez, mindenesetre lírája bizonysága annak, hogy kegyességét meghatározta a Biblia igazsága. Énekeiben gyakran hivatkozik ószövetségi történetekre. Így tanítja korabeli hallgatóit - magyar nyelvű énekelt versei által - a bibliai kegyesség szerinti életre. Az irodalomtudósok szerint ő volt az első tudatos költő, akinek létfenntartását is a költészet jelentette. Annak a hazafias, lírikus sornak egyik legelső embereként tarthatjuk számon, aki karddal és lanttal, vitézséggel és költeménnyel küzdött mindazért, ami a későbbiekben meghatározta Balassi, Zrínyi, sőt Petőfi életét és munkásságát. Fő műve, Cronica-ja a történettudománynak és az irodalomtudománynak egyaránt megkerülhetetlen kiinduló pontja hazai történelmünk 16. századi eseményeinek, jelenségeinek vizsgálatakor. Életművének úttörő vonásait a zenetörténet is hangsúlyozza. Egyéniségét, életének minden hányattatása, veszélye és kiszolgáltatottsága ellenére az a legendás derű jellemezte, mely a feljegyzések szerint még halálos ágyán sem hagyta el. De mindennél többet mond az a napjainkban is aktuális üzenetközvetítői hitvallás, melyet ő így fogalmazott meg, „Sem adományért, sem barátságért, sem félelemért, hamisat nem írtam. Az, mi keveset írtam, igazat írtam".

(k.zs.)