Harmincévesen egy harmincéves jubileumról

Harmincéves leszek. Még nem tudok évtizedekben gondolkodni. Tavalyelőtt csapott meg először, hogy már tíz éve felnőtt vagyok - akkor érettségiztem. Ezt az érzést sikerült elhessegetnem magamtól. Ma már baráti beszélgetésekben erős múlt idővel hivatkozom: „amikor segédlelkész voltam...". Öt éves múlt, amire „felnőttként" hivatkozni tudok, bár ezt sem gyakran teszem, mivel koromból fakadóan ma inkább álmodom, tervezek, dolgozom, igyekszem.

Harminc év egy gyülekezetben. Érdekesen új szempontot hoz elém és kényszerít, hogy egy pillanatig úgy gondoljak a mai napra, vagy akár erre a hétre, hogy mennyire és hogyan lesz része későbbi elszámolásomnak.

Február 27-én ünnepelte a gyülekezet a megjelent vendégekkel, hogy Sándor Endre és felesége 30 éve végzik lelkipásztori szolgálatukat Vámosújfaluban. Egy újra és újra felbukkanó kérdésben vált megfoghatóvá várakozásom, mellyel az ünnepség elé tekintettem: mi lehet az, amit kiemelnek azok, akik már túl vannak 3 évtizednyi szolgálaton? Hogyan, milyen szempontok alapján lehet és érdemes emlékezni? Ez útmutatást jelenthet nekem, aki még az út elején járok (és még sok mindent kell tennem, ha Isten megengedi nekem is, hogy éljek és szolgáljak).

Az emlékezés, ünneplés szempontjait Csomós József püspök adta elénk prédikációjában a Máté 16:17 alapján: „Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg neked, hanem az én Mennyei Atyám". Az talán megerőltető elmélkedés nélkül is kiderül: együtt ünnepelni gyűlt össze a gyülekezet. Osztozni egymás örömében bibliai és erőt adó élmény. Az öröm, amit megoszthatunk, mégsem csupán a szavakban-számokban megfogható eredményekhez kapcsolódik, pedig nekem (az út elején) hatalmas dolognak tűnik: húsz könyv, félszáz publikáció. Mégsem csupán erről szól az ünnep. Harminc év szolgálat: áldás, öröm, kudarc és siker.

Az Igében Péternek tulajdonított boldogság ahhoz kapcsolódik, hogy Péter nem a test és vér szerinti véleményeket sorolja Jézussal kapcsolatban, hanem a Szentlélektől származó felismerést. Sokan mondják: Jézus egy a próféták közül, ehhez pedig könnyen köthetik a tanítványok saját emlékképeiket a tanításokról, kenyérszaporításról, gyógyításokról. Péternek megadatik, hogy az Atyától kapott szempontok szerint tájékozódhasson.

Ezeknek a szempontoknak, támpontoknak a kiválasztásáról szól minden igehirdetés az élet és halál vonatkozásában. Az igehirdetésben maga a hatalom az Igéé, a megfelelő támpont megválasztásának felelőssége pedig az igehirdetőé.

Jó úton csak az halad, aki az örökkévaló szempontok szerint tájékozódik és nem ideigvaló dolgok alapján.

Boldog, aki ezt hiszi és tudja. Így mondhatjuk azt, hogy ma egy boldog lelkészházaspár és boldog gyülekezet örömében osztozhatunk.

Arról, hogyan is indul el egy hosszú szolgálat, szintén sokat gondolkodtam. Mi alapján érzi úgy valaki, hogy mozdulnia kell? Dr. Sándor Endre ünnepi beszámolójában megválaszolta ezt a kérdést. Golopon keresték fel vámosújfalui presbiterek, és meghívták lelkipásztornak. Ez kissé szokatlan kívánság volt: egy akkor már nyolctagú családot hívtak, ráadásul egy olyan parókiára, amely az ÁEH engedélye nélkül épült. Az első mindenképp dicséretes, szeretetről tanúskodik, a második jellemző pedig még számomra is izgalmasnak és vonzónak tűnik, pedig én csak idősebb testvérek elbeszéléseiből sejthetem, mit jelenthetett az engedély nélküli építkezés. Így vált vonzóvá Sándor Endre és felesége számára a gyülekezet, ahol immár harminc éve végzik szolgálatukat.

Hat gyermekkel kerültek a gyülekezetbe, végül tizenhárom gyermekük született. A család tehát gyarapodott, és a lelkipásztorok feladatai, élményei is gyarapodtak. Ezekből csak néhány jellemzőt emelt ki a nagytiszteletű úr: a tanulmányutakat és a doktorálás lehetőségét, az építkezéseket, gyülekezeti kirándulásokat, presbiteri és ifjúsági konferenciákat. A rendszerváltozás után újabb feladatokat jelentett a polgármesteri tisztség betöltése, melyre tizennégy évig volt lehetőség. Mindezt a Zsoltárok 71-ből vett idézettel foglalta össze: „Ó, Isten, gyermekségemtől tanítottál engem, és mind mostanig hirdetem a te csudadolgaidat. Vénségemig és megőszülésemig se hagyj el engem, ó Isten, hogy hirdessem a te karodat e nemzetségnek, és minden következendőnek a te nagy tetteidet."

Az események összefoglalása után Sándor Endréné beszámolójából a szolgálatok hátterébe is bepillantást nyerhettünk. Elsőként az Ézsaiás 40: 30-31-et idézte, mint az egyik életformáló igét, mely végigkísérte szolgálatán: „...akik az úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk..." A beszámolót hallgatva elgondolkodom: magam is olykor fáradt vagyok, talán olykor nem csupán elfárad, hanem megfárad az ember. Amikor Sándor Endréné megkezdte szolgálatát, még nem viselhetett palástot, nőknek ugyanis nem volt joguk hozzá. Az ünneplők között ültek olyanok, akik ezt szintén átélték. Nekem ma természetes, hogy egyenrangúként szolgálok. Ez az ünnep erre is jó volt: újra átgondolni azt, ami nem természetes. Szolgálata elején két évig még Tolcsván lelkészkedett, majd Bodrogolasziban kezdte meg szolgálatát (huszonnyolc évvel ezelőtt), később pedig Erdőhorvátiban (tizenöt esztendeje).

A köszöntések sorát hosszú lenne felsorolni. Énekekkel és versekkel köszöntötték a lelkipásztor házaspárt a hittanosok, de köszöntőt mondtak lelkipásztorok, gondnokok, más felekezetek képviselői is. Beszámolómat hadd zárjam a Börzsönyi József esperes köszöntőjéből vett gondolattal: a mai nap két család ünnepe volt. Egy 15 tagú családé, melyet befogadott egy nagyobb család, a gyülekezet. Ezt a két családot köszönti most egy tágabb közösség.

Barnóczki Anita