Könyvek fogságban – és a szabadulás

A Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek jelenlegi állománya megközelíti a nyolcszázezer tételt. S itt most ez alatt csak a történelmi vagy muzeális jelentőséggel bíró tárgyakat, iratokat stb. értjük. Emeljük ki most azokat a darabokat, amelyek iránt talán a legnagyobb az érdeklődés a közvéleményben: azaz az Oroszországba került könyveinket.

Történetüket minden erőltetés nélkül bibliai összefüggésbe állíthatjuk. Szó van egy helyen az evangéliumokban arról, hogy aki meg akarja tartani az életét, elveszti azt. Ezek a könyvek azért vesztek el, mert minden áron meg akarták őket őrizni. 1938-ban százezer-száztizenöt könyvtári kötet és kézirat közül kiválogattak 1373 nyomtatványt, valamint néhány kéziratot, és Budapestre szállították. (Összesen 172 kötetet tett ki ez az állomány. Azért ennyit, mert a régebbi időkben a rövidebb, néhány oldalnyi terjedelmű műveket a tulajdonos egybe köttette. Az 1373 műnek a nagyobb része 20-30 oldalas nyomtatvány, igen sok közöttük az egyetemi értekezés. A külföldi egyetemeken megfordult magyar diákok az általuk tartott egyetemi disputák anyagát kinyomtattatták támogatóiknak szóló ajánlással, és haza küldték ajándékba.) Nos, elhelyezték ezeket a köteteket a fővárosban, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár-Egyesület széfjében. Egy másik pénzintézet, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank páncéltermében pedig a közönségesen lengyel Biblának nevezett Sárospataki Kódexet (15. század), az iskola első anyakönyvét (17. század), Pálóczi Horváth Mária végrendeletét s egy 50 darabból álló arany éremkollekciót helyeztek „biztonságba". A Kultuszminisztérium tanácsára cselekedtek így, mert az I. bécsi döntés kapcsán háborús konfliktustól tartottak, s mint határ menti gyűjteményt a veszélyeztetettek közé sorolták a Kollégium értékeit. Magyarország belesodródott a háborúba, az anyag visszahozatalát ezért halogatták. Meg voltak győződve arról, hogy Budapest viszonylagos épségét a nagyhatalmak garantálni fogják. Mint tudjuk, másképpen történt. A széfet természetesen feltörték és a könyveket különösen értékesnek ítélvén - az őrzés helyéből következtetve - sok más kulturális kinccsel együtt a Szovjetunióba szállították. Ugyanakkor Sárospatakon egy darab irat sem tűnt el a Gyűjtemények állományából.

A Budapesten „biztonságba" helyezett műveket esetlegesen válogatták ki, de mindegyik külön-külön a ritkaságok közé sorolható. A legérdekesebbnek számít bizonyos szempontból Pálóczi Horváth Mária végrendelete. Ezt minden bizonnyal azért tartották különlegesen értékesnek eleink, mert arra számítottak, hogy a felvidéki területek visszatérése után érvényesíteni lehet a testamentumban megjelölt s Trianon után elidegenített ingatlanokra nézve.

A front elvonulása után a patakiak utána jártak értékeiknek, de azoknak csak hűlt helyét találták. Igaz, kalandos úton három példánya az elveszett együttesnek visszakerült Patakra. Kettő a bank pincéjében volt a szeméthalomban, ez a Kollégium ma ismert első anyakönyve, melyben az első bejegyzés 1615-ből származik, ugyanitt találták meg Horváth Mária végrendeletét. A másik „hazatalált" mű egy Vizsolyi Biblia (1590). Ezt egy szovjet katona adta egy magyar vasutasnak „ajándékba", aki a Teleki téri ócskapiacon értékesítette. Valószínűleg a vásárló volt az, aki felfedezve a pataki pecsétet, a Bibliát visszajuttatta a Kollégiumnak. Ez a Biblia nevezetes személyiség tulajdonát képezte egykor, a murányi Vénuszé, vagyis Szécsy Máriáé volt. A lengyel Bibliának és az aranyérme gyűjteménynek nyoma veszett mind a mai napig.

Elődeink a politikai rendőrség bevonásától a diplomáciai kapcsolatokig mindent megtettek a gyűjtemény felkutatása érdekében, 1945 augusztusában azonban azt a választ kapták, hogy kár minden további lépés, a különleges értékek elvesztek. A kérdésről évtizedekig beszélni sem lehetett, pedig a Kollégiumnak dokumentált bizonyítékok álltak rendelkezésre arról, hogy az eltűnt könyveket a Szovjetunióban kellene keresni. Nyilvánosságra azonban csak 1991-ben és azt követően került, hogy Oroszországban Magyarországról származó műkincseket őriznek. Természetesen nem csak a sárospataki könyvekről van szó, hanem sok más köz- és magángyűjteményből származó és különféle természetű kulturális értékről. Többek között azonosítható a híres Hatvany-gyűjteménynek és a Herzog Mór Lipót tulajdonában lévő kollekciónak több darabja, de bajban lennénk, ha fel kellene sorolni a százezres darabszámú anyagot. 1991-et követően hosszú és bizonyos tekintetben kalandos történet során sikerült azonosítani a pataki könyvek őrzési helyét. Ez Oroszország negyedik legnagyobb könyvtára, a Nyizsnij Novgorodi (korábbi nevén Gorkij) Állami Megyei Általános Tudományos Könyvtár.

Talán nem kell magyarázni, hogy a négy évtizedes szovjet megszállás idején nem kerülhetett a közvélemény elé semmi a háború során elvitt kulturális javak sorsáról. „Magasabb körökben" azonban szó eshetett ezekről, mert 1972-ben Magyarország visszakapott 15 festményt a Szovjetuniótól. Oroszországban általában úgy vélekednek, hogy amit a háború során elvittek, az ellenértékéül szolgál az elpusztult orosz javaknak. A pataki könyveket is és minden más kulturális értéket ilyen hadizsákmánynak tekintenek, annak ellenére, hogy Magyarország 1945-1953 között kétszázmillió dollár értékben jóvátételt fizetett a Szovjetuniónak.

A jég csak lassan olvadt az ügy körül, a magyar-orosz kapcsolatok is mélyponton voltak a 90-es évek elején. 1992. november 11-én mégis aláírta a magyar és az orosz kulturális miniszter Budapesten azt a dokumentumot, amely jogi alapot biztosított a II. világháború során a másik ország területére került kulturális értékek visszaszolgáltatására. Ez 1993-ban lehetővé tette, hogy a korábban azonosított helyen, tudniillik a Nyizsnyij Novgorod könyvtárának állományában felkutassák a pataki könyveket. Mindent elmond az ügy igen összetett és bonyolult voltáról, hogy az első kötet felfedezésétől a csaknem teljes állomány azonosításáig öt évnek kellett eltelnie. Az oroszok igen érzékenyen reagáltak a magyar kezdeményezésre, vendégszeretetben nem volt hiány, de a kérdésről nem akartak beszélni, még kevésbé arról, hogy a szakértői csoport dokumentumokat vegyen a kezébe. Ha ilyenekről volt szó, nagyon egyszerűen a „nem" vagy „nincs" kifejezésekre korlátozta a mondanivalóját az orosz fél. Nyizsnyij Novgorodban a katalógusok átnézését megengedték, de ott nem találták nyomát a pataki könyveknek. Majd egy kiállítás megnézésére invitálták a magyar küldöttséget, ahol egy ismeretlen hölgy egy kis könyvecskét adott át diszkréten a küldöttség egyik tagjának. Ez a mű egy tudományos ülés anyagát tartalmazta, benne olyan tanulmánnyal, mely a könyvtárban található nyugat-európai kiadványokról ad számot. Többek között megemlítettek egy művet, mely szerepelt a pataki listán. Ez volt az első kötet, amelyet a nagykövet (dr. Nanovfszky György) vezette magyar küldöttség felfedezett: Boetius De consolatione philosophiae (Nürnberg, 1473; ősnyomtatvány!) című műve. Amikor a nagykövet rámutatott a tanulmánykötetben szereplő mű címére, már nem lehetett azt mondani többé, hogy „nincs". Még egy ideig húzták az időt, de az áttörés megtörtént. Ez volt a kezdet, amit magyar részről hatékony szakmai munka követett. Ebben a rendkívüli munkában oroszlánrészt vállalt és elévülhetetlen érdemeket szerzett dr. Mayer Rita, aki 1991-1999 között a moszkvai magyar kulturális intézet igazgatója és a magyar nagykövetség kulturális tanácsosa volt, ma pedig a NKÖM főtanácsosa.

A második szakértői látogatásra 1995-ben, a harmadikra 1998-ban került sor. Ezzel párhuzamosan a magyar-orosz munkacsoport öt egyeztető tárgyalást tartott.

A pataki könyvek listája 1997-ben Moszkvában jelent meg „Trofejnüe knyigi" címmel.

Korábban a hazai sajtóban napvilágot látott az a téves adat, hogy Borisz Jelcin már hozott volna Magyarországra néhányat a pataki könyvekből. Ez egészen bizonyosan nem történt meg. Azok a pataki könyvek, amelyeket a szakértői bizottság feltárt és azonosított, mind mostanáig Nyizsnij Novgorodban voltak. Orosz részről az illetékesek 134 kötetről akarnak tudni, ennél ugyan többet sikerült azonosítani, a magyar fél adatai szerint 146 kötetet, de a teljes állomány még nem került elő.

A restitúcióról szóló oroszországi föderációs törvényt 1998-ban fogadták el, majd 2000-ben bővítették. Ez a törvény lehetőséget biztosít bizonyos „elszármazott" kulturális javak visszaszolgáltatására. Olyan értékekről van szó, „melyek vallási szervezetek vagy magán jótékonysági intézmények tulajdonát képezték, és kizárólag vallási vagy jótékonysági célokat szolgáltak, és nem szolgálták a militarizmus vagy a fasizmus ügyét". Magyarország a pataki könyvek ügyében hivatkozott erre a törvényre. Ugyanakkor eleget kellett tenni annak a feltételnek is, miszerint Magyarország garantálja a háború során orosz területről ide került kulturális javak visszaszolgáltatását, ha ilyenek előkerülnének. Ezt az országgyűlési határozatot 2005. április 21-én fogadták el.

Az orosz alsóház (Duma) előbb három olvasatban elfogadta a pataki könyvek visszaszolgáltatásáról szóló törvénytervezetet. Utána a Föderációs Tanács jóváhagyta, majd 2006. február 2-án Putyin elnök is aláírta. A törvény február 8-án jelent meg, ezt követően 10 nappal emelkedett jogerőre.

Számunkra ugyan eléggé érthetetlenül, de az orosz törvények a visszaszolgáltatott kulturális javak kapcsán bizonyos költségek felszámítását is lehetővé teszik, amelyek a javakat visszanyert felet terhelik. Ezt nem az orosz állam, hanem a novgorodi könyvtár jogosult kérni. Az összeg tekintetében nincs hivatalos információnk, egyes források 400 ezer dollárról adnak hírt.

A könyvek hazaszállításának lebonyolításáról a Magyar Köztársaság moszkvai nagykövete tárgyalt. A könyvek 7 ládában 2006. február 22-én érkeztek magyar földre, 23-án vette át a Tiszáninneni Egyházkerület elnöksége és a Református Kollégium közigazgatója.

A Tiszáninneni Református Egyházkerület mint a Sárospataki Református Kollégium fenntartója szerződést írt alá február 10-én a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával, melynek értelmében a haza szállított könyveket átadja a Széchényi Könyvtárnak bizonyos állagjavítási munkák végett, majd pedig a Nemzeti Múzeumnak, hogy ott kiállíthassák azokat, a kiállítás meg is nyílt március 1-jén. Sárospatakra június folyamán kerülnek a kötetek, ahol szintén bemutatásra kerülnek. Ezt követően kerülnek a régi, számukra mindig fenntartott helyükre, s majd a pataki Nagykönyvtár végzi el a szükséges restaurálási munkákat is.

Az üggyel kapcsolatban sajtó visszhangot kapott az a legenda, miszerint az orosz megszállás során Piotr Jegorov városparancsnok megmentette a Nagykönyvtár állományát, mert befalaztatta a bejáratot. Néhai Újszászy Kálmán professzor úrtól annyit tudunk, hogy Jegorov parancsnok megszemlélvén a könyvtár dísztermét tisztelgett, majd távozott. Mindössze ennyi történt. Minden más kitaláció. Igyekszünk azonban a történeti kutatás eszközeivel utána járni a dolognak, de egyelőre többet nem mondhatok.

Azzal a szubjektív megnyilatkozással zárom e sorokat, hogy az a Szentimrei Mihály, aki a szakértői bizottság tagjaként végtelen nagy szaktudással és Patak iránti szeretettel tett meg minden lehetséges dolgot az ügy érdekében, valamint az egykori elődök, akik sosem nyugodtak bele a könyvek véglegesnek tűnő elvesztésébe, már a mennyei hazából szemlélték az Illustris Schola kincseinek hazatérését.

Dienes Dénes igazgató