Beszélgetés Carol Walkerrel, az USA magyarországi nagykövetének feleségével

Január közepén Zemplénben járt George H. Walker, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete feleségével, és Philip J. Skotte konzullal. Többek között a Sárospataki Református Kollégiumot is meglátogatták. Mrs. Walker egy teljes délelőttöt szánt arra, hogy beszélgessen a Teológiai Akadémia professzoraival, diákjaival, valamint olyan korábban végzett hallgatókkal, akik ösztöndíjasok voltak az USA-ban. Mrs. Walkert megkértük, válaszoljon néhány kérdésünkre. Mivel volt ösztöndíjas diákokkal voltunk együtt, első kérdésünk ehhez kapcsolódott.

A peregrináció mindeddig egyirányú volt Magyarország és a nyugati országok között. Lát-e esélyt arra a jövőben, hogy például az Amerikai Egyesült Államokból diákok Sárospatakra jöjjenek tanulni? Milyen feltételek mellett valósulhatna ez meg?

Úgy gondolom, egy-egy teológiai intézet személyes kapcsolatfelvételével valósulhatna meg leginkább egy ilyen kétirányú csereprogram. Minden egyes alkalommal, amikor egy sárospataki diák az Egyesült Államokba megy, új lehetőség nyílik ilyen csereprogram elindítására. Az ösztöndíjas hallgatók rendelkezhetnének a kellő tájékozottsággal, mely segíthetné egy ilyen program kialakítását. Sok külföldi hallgatója van például a Missouri állambeli St. Louis-i Eden teológiának, ahová én is jártam. A külföldi diákok jelenlétükkel felmérhetetlenül gazdagítják az ottani életet. Általában egyházuk vagy teológiai intézményük küldi ki őket. Hazájukba visszatérve egyházi szolgálatot vállalnak, ugyanakkor mindig hátrahagynak egy kicsit magukból és kultúrájukból. Mindenképpen megnehezíti egy amerikainak a Sárospatakon tanulást a nyelvi probléma. Szintén akadályt jelent az, hogy az amerikai diákok tanulmányaik után igyekeznek minél hamarabb elhelyezkedni, munkába állni. Magyarországon az emberek szenvedélyesen ragaszkodnak történelmükhöz és a hely szelleméhez. Ezt különösen is igaznak érzem a sárospataki kollégium esetében. Valóban elszomorító, hogy nem működik mindkét irányban a csereprogram, hiszen csak akkor beszélhetünk arról, hogy nemzetközi szinten igazán megértjük egymást, ha először az egyén szintjén sikerül ezt megvalósítani. Ebben a globalizációs korban különösen is fontos, hogy megértsük „a másikat".

Nem gondolom, hogy a hagyományos értékeket végképp felszámolná a globalizáció és a liberalizmus. Jóllehet az Egyesült Államokban az ún. nagy, történelmi egyházak ijesztően zsugorodnak tagjaik számát tekintve, vannak olyan egyházak, amelyek erősek és elevenek. Ezek többnyire evangelikál kisegyházak. Sok ilyen kisegyházat egyfajta fundamentalizmushoz és a „hagyományos" értékekhez való visszatérés jellemez. Úgy tűnik, az embereknek arra van szükségük, hogy erkölcsi kérdésekben világos útmutatást kapjanak, ettől nő biztonság- és stabilitásérzetük. Sokak számára ezek a kisegyházak jelentik az elsődleges szociális hálót, sőt a szó valódi értelmében a „családot". Szülőktől, nagyszülőktől, nagynéniktől és nagybácsiktól elszakadva az egyház az a hely, amely „pótolja" ezeket a támogató rendszereket. Ennek vannak pozitív és negatív hatásai is.

Jóllehet a család arculata sokat változott az elmúlt évtizedek alatt, a keresztyénség szerepe kulcsfontosságú marad a társadalom stabilitásának megőrzésében. Kifejezetten érdekes azt látni, hogyan befolyásolta az Egyesült Államokban a republikánus párt jobboldala nemcsak az elnöki politikát, hanem a helyi szinten folyó politikát is. A „vallásos jobboldal" képviselte értékek hangoztatása sok egészséges vitát váltott ki országszerte.

A nők a századok során olyan sokféleképpen bizonyultak már erősnek az egyházban. Nem véletlen, hogy az asszonyok voltak az utolsók a keresztnél és az elsők a sírnál. Fontos szerepet töltöttek be akkor abban a történetben, és ugyanilyen fontosak az egyház jövőjét illetően is. Gyakran az asszonyok azok, akik megtöltik a padsorokat vasárnaponként. Ők azok, akik hétköznap is annyi területen végeznek szolgálatot. Mi lenne a vasárnapi iskolákkal, az asszonykörökkel, a bibliaórákkal, az úrvacsorai asztal előkészítésével, ha nem lennének az egyházban szorgalmas és hűséges asszonyok? Jelentős sikereket értek el a tudományos munka terén is, ma pedig már sok egyházban vannak felszentelt női lelkipásztorok, akik igét hirdetnek és tanítanak.

(a szerkesztőség)