Önkéntes Diakóniai Év

Sok olyan fiatal van ma hazánkban, aki külföldre vágyik. Sok olyan fiatal van ma egyházunkban, aki külföldre vágyik, és különböző diakóniai területeken önkéntes szolgálatot vállal, hogy egy idegen országban, idegen közegben is kipróbálhassa magát, vagy éppen megtalálja magát, más rendszereket és szervezeteket megismerve másként lássa és értékelje mindazt, amit itthon megtalál, szolidaritást vállaljon rászorultakkal.

Sok országban vannak olyan fiatalok, akik egy teljes évet szánnak arra életükből, hogy másokon segítsenek. Erről (is) szól az Önkéntes Diakóniai Év. Talán nem is tudunk erről a programról. Talán nem is hallottunk róla, hogy lehetőség van itthon és külföldön szolgálatot vállalni, és hogy köztünk, a mi gyülekezeteinkben is vannak olyan testvéreink, aki hazájuktól, családjuktól távol segítenek nekünk diakóniai és missziói munkánkban.

Az Önkéntes Diakóniai Év a Magyarországi Református egyházon belül 1996-ban kezdte meg működését, és 1997-ben csatlakozott az Európai Diakóniai Év Hálózathoz, melynek jelenleg 12 európai ország és 3 amerikai egyház a tagja.

Az önkéntesek szolgálati helyei és feladatai nagyon eltérőek: sérült vagy egészséges gyermekekkel, hátrányos helyzetű fiatalokkal, a társadalom peremén élőkkel, hajléktalanokkal, vagy szenvedélybetegekkel foglalkoznak. Mivel a legtöbb szolgálati hely a diakóniai vagy gyülekezeti munkához kapcsolódik, nagyon fontos ebben a programban a felebaráthoz, a rászoruló emberhez való helyes viszony megtalálása, a másik ember tisztelete és elfogadása. Az érdeklődők számára közöljük a legfontosabb elérhetőségeket:

Magyarországi Református Egyház Zsinata

Önkéntes Diakóniai Év

1146 Budapest, Abonyi utca 21.

Tel: 06 1 460 0706;

ode@zsinatiiroda.hu

Az egyik önkéntes, aki egyházkerületünkben végez szolgálatot, Stacey Horn Vermontból (USA). Ő mesélt nekünk arról, hogyan is kerül ide egy önkéntes, és milyen tapasztalatokat szerzett eddig köztünk.

Nagyon sok országba mehettem volna önkéntesnek szerte a világon, de 2000-ben már jártam Budapesten, és nagyon megszerettem. Akkor egy pszichológia kurzuson vettem részt. A kurzus során a nők helyzetével és problémáival foglalkoztam, dolgozatomat pedig az európai cigány nőkről írtam. Ez a téma nagyon érdekes volt, de dolgozatomat pusztán könyvekre tudtam építeni mélyebb és közvetlen tapasztalatok híján. Különösen nehézzé tette a dolgot, hogy angol nyelven nagyon kevés könyv és cikk található ebben a témában, illetve ezek közül sem mind jó minőségű. Azóta tervezem, hogy visszajövök tanulni és mindenekelőtt embereket megismerni, tapasztalatokat gyűjteni.

A másik célom az volt, hogy az egyházat szolgáljam, és az eddigi sok iskolapadban töltött idő után, és még jó pár év tanulás előtt éljem is az életet. Missziói munkára vágytam.

Egyfelől cigányokkal szerettem volna foglalkozni, másfelől pedig angolt is szívesen tanítok, mivel végzettségem szerint angoltanár vagyok. Így kerültem Miskolcra, ahol a hét nagy részében a Lévay Gimnáziumban tanítok, illetve szükség szerint részt veszek cigánymissziós munkákban vidéken.

Nagyon jó mindeközben megtapasztalni, hogy milyen segítőkész emberek vesznek körül. Sok embert volt lehetőségem megismerni a református egyházban, és mindannyian nagyon segítőkészek.

A jó tapasztalatokon túl akadtak persze megdöbbentő dolgok is: például, hogy a magyar társadalomban milyen nagymértékben elkülönülnek cigányok és nem cigányok egymástól, és hogy tapintható az előítéletesség. Ezzel nem azt állítom, hogy az Egyesült Államokban nem létezik előítélet, akár etnikai alapú előítélet, talán csak nem ilyen nyíltan és nyilvánvalóan. Hadd mondjak erre egy példát. Vonaton utaztam, és ismeretlen emberekkel beszélgettem. (Érdekes, hogy Magyarországon az emberek ismeretlenül is elbeszélgetnek egymással, megszólítanak, érdeklődnek.) Egyszer egy férfi megkérdezte, hol lakom, mit csinálok. Elmondtam, hogy önkéntes vagyok, Miskolcon lakom és angolt tanítok. (ilyen alapvető dolgokat már el tudok mondani magyarul) A férfi ehhez azt a megjegyzést tette: igen, Miskolcon sok a cigány. Meglepett. Nem is volt szó cigányokról, ez volt mégis az első gondolata. Érdekes tehát, hogy az emberek hogyan kezelik ezt a kérdést. Természetesen mindennek a hátterében összetett és bonyolult problémák húzódhatnak meg.

A másik igazán meglepő dolog volt, ami valóban más, mint otthon, hogy amikor tanítani kezdtem, arra bátorítottak, hogy bátran tegyek vallást a hitemről a diákok előtt akár a szabadidőben zajló beszélgetésekben, akár az órákon. Ezt meg is teszem, ha nem is az órán, hiszen ott az a dolgunk, hogy angolt tanuljunk. Inkább délután vagy este, amikor a kollégiumban beszélgetünk. Sokszor kérdezik tőlem, hogy hogyan kerültem ide, mit csinálok itt, mi az, hogy önkéntes vagyok, mit jelent számomra a missziói munka. Szeretem ezeket a beszélgetéseket, és szeretem megismerni a diákokat. Ők angolul gyakorolnak közben, én pedig magyarul.

Érdekes különbség még a két társadalom közt az is, hogy míg mi a jövőbe tekintünk, addig a magyaroknak igen fontos a történelem. Mindennapi beszélgetések néha teljesen olyanok, mint a történelemórák. Mindenki tud az ország történetéről, és úgy tűnik, mindenki számára igen fontos téma ez: milyen volt az ország a szüleik, nagyszüleik idején vagy még korábban. Még a gyermekek is tudják a történelmet. Ez nagyon fontos tapasztalat számomra: a két szemléletmódot kellene valahogy összegyúrni. Fontos előre tekinteni, de ugyanilyen fontos tudni, hogy honnan jövünk.

Persze nem minden könnyű a munkámban, akár az angoltanításra, akár a cigánymisszióra gondolok, ilyenkor azonban mindig emlékeztetem magam arra, hogy önkéntes vagyok. Ezt vállaltam.