Mese - A muzsikáló párna

Jucika nem volt lusta kislány, csak éppen felkelni nem szeretett reggelenként. Ha költögette legidősebb nővére, Katica, hogy: - Kelj fel, Juci! Ideje. Alvásnak már nincs helye! - Juci ásítozva rimánkodott: - Csak négy perc még, vagy csak öt, édes álom ideköt.

Testvérkéi is ráhagytak egy jó negyedórát a Juci álomszuszékságára, de negyedóra elteltével odalépett hozzá középső nővére, Panni: - Én már utcát sepertem, kigyomláltam a kertem. Kelj fel te is szaporán! Késő van már, nincs korán - költögette Jucit. - Ne is mondjad nekem ezt, édes párnám nem ereszt! - pislogott Juci s úgy átölelte két karjával a párnáját, mintha legkedvesebb pajtása volna. Tíz perc múlva Pista bátyja rázogatta meg az alvó Jucit: - Minden csirkéd éhen csipog: szemet adni vajon ki fog? Galambod is turbékolja: jaj, de lusta itt a konyha!

Juci megint fészkelődött, mocorgott s küldte Pistát is: - Hagyjál békén, ne is várj rám, úgy ringat az én kis párnám! Muzsikál a pöhöly benne, mintha altatódal lenne.

- Ennek már fele se tréfa, - gondolta Pista, - s elmondta anyukának. - Még mit ki nem talál az a huncut Juci? - nevetett anyuka - s most már a legkisebb gyereket, Bandit küldte Juci ébresztésére. Bandi előbb igen óvatosan megcsókolgatta Juci fejebúbját, s így duruzsolt a fülébe: - Ébredj fel, szép Csipkerózsa! Csókomnak le légy adósa! Én vagyok a tündérkirály. Vár ránk messzi tündéri táj. Aranyhintón repülj velem ... Ne aludj már, hékás, te sem!

No, erre a cseppet se mesebeli mondatra kinyitotta Juci a félszemét s hát akkor látja, hogy Bandi figurázik vele a tündérkirály nevében. Rántja mérgesen a takarót, de Bandi is rántja ám a „Csipkerózsa" hajfonatát. - Nem addig az, álomszuszék hercegnő! - bókolt Bandi nagyokat az ágy előtt. - Én már mennyit elvégeztem: napomat imával kezdtem, megmosdottam, reggeliztem, betöltöttem minden tisztem. Nyulaimnak szedtem füvet. Így kívánja a becsület. A konyhára hordtam fát. Vedd a munkát mostan át!

Bandi nem csak szóval, hanem tettel is költögette Jucit, amiből messzeható sivalkodás támadt. Erre már bejött anyuka is. - Mi történik itt? - csóválta meg a fejét. - Mondd csak el nekem is, te Juci, hogy mit muzsikál a párnád?

- Az ... az úgy van, anyuka kérem, - dadogott Juci, - hogy mikor én leteszem a fejemet a párnára, az mindjárt elkezd nekem izélni ... muzsikálni. Ha arra gondolok, hogy Hamupipőke megy a bálba, akkor már hallom is a párnából a táncmuzsikát. Mintha pillangók zümmögnék, hogy „Tipi-top, tipi-top, Hamupipő táncot rop. Szól a hárfa, meg a dob, kipi-kop, kipi-kop." ... Azt is hallom, - mondta Juci elgondolkozva, - hogy Hófehérke hét törpéje körülfogja Hófehérkét és úgy altatja: - „Álmodj szépet, Fehérke, boszorkánytól ne félj te. Senki ide nem tör be, őrzi álmod hét törpe."

- Hát még mit hallasz?

- A rókakirályfi lakodalmas táncát! - bólogatott Juci nagykomolyan. - Rigók fütyülik a zenét, mókusok éneklik a szöveget: - „Jaj, de huncut a róka, szeme-szája csalóka, csenni szokott őkelme, ne bízzatok őbenne."

- Ilyeneket muzsikál a párnád?

- Ilyeneket! - bizonykodott Juci. - Azért esik nehezemre felkelni. Másképp én volnék az első! Hajnali kakasszókor már ugranék ki az ágyból. De ilyen párnát nem lehet itt hagyni!

- Igazad van! - mondta anyuka helyeselve. - Most látom már, hogy nem benned a hiba, hanem a párnában. A párnával kell csinálni valamit!

Bandi ravaszul mosolygott, amikor anyukával együtt kimentek a szobából. Ha tudta volna Juci, hogy Bandi min mosolyog, nem ugrált volna olyan boldogan öltözködés közben. Aludt is másnap reggel olyan mélyen, mint télen a medve. Még arra se ébredt föl, amikor Bandi kihúzta feje alól azt a bizonyos muzsikáló kispárnát. Térült-fordult Bandi s valamivel tömöttebb volt a párna, mikor visszahozta. Kicsit felemelte a Juci fejét s gyöngéden alácsúsztatta a párnát. Juci mindjárt kényelmesen beleigazodott, de meg is lódult alatta azon nyomban a párna! - Miaú! Miaú! Mirnyaúúúúú! - harsogott a megveszekedett kispárna s fújt, prüszkölt, sergett-forgott, ahelyett, hogy muzsikált volna. Juci kiugrott az ágyból, hóna alá kapta a ruháit s hálóingecskében loholt a konyháig, egyenest anyuka ölébe. - Mi az? Mi az? Tán valami rosszat muzsikált a párna? - ölelte magához anyuka a „hétalvót". - Nyilván a Csizmás Kandúr-csárdást hallotta Juci! - kacagott Bandi vidáman s kigombolta a kispárnát, hogy kivegye belőle a jámbor Mióka macskát.

Ővele gyógyították ki Jucit a későnkelésből.

K. Tóth Lenke

(Az Új Magyar Asszony

1946. márciusi számából.)