Lelkészbeiktatás Vizsolyban

LVI. évfolyam 2. szám / Abaúji Egyházmegye

Október 4-én, szombaton délután beiktatták Sipos Vizaknai Gergelyt a vizsolyi lelkipásztori tisztbe.

A beiktatást végző Hegedűs István, az abaúji egyházmegye lelkészi főjegyzője a Malakiás könyvéből vett textus alapján hirdette az igét a lelkipásztor feladatáról és felelősségéről, és rámutatott a reménység Istenére, aki által lehetséges a lelkipásztori szolgálatot hűséggel betölteni. Szinte folytatása volt az elhangzottaknak a beiktatott lelkipásztor igehirdetése, amely egyfelől személyes bizonyságtétel volt a szolgálatról, ugyanakkor hálaadás Isten segítő kegyelméért és Isten segítségül hívása a jövendő szolgálathoz. Hálásak lehetünk Istennek azokért a pillanatokért, amikor a mindennapi problémákon felülemelkedve végiggondolhatjuk életünket, szolgálatunkat, és a megtapasztalt gondviselés alapján reménységgel tekinthetünk a jövőbe.
Ezekhez a gondolatokhoz adtak további színeket a köszöntések, melyek jól összefoglalhatók azzal a szimbolikus tablóval, melyet öt fényképből készített Ábrám Tibor, a Tiszáninneni Egyházkerület főgondnoka. A Vizsolyi templom látható az első képen, mely elsősorban Isten háza, de kulturális örökségünk is: kettős feladatot jelent ez a lelkipásztornak. A második kép az egyházkerület címere, mely azt mutatja, hogy a lelkipásztor egy nagyobb közösség tagja is, mely egyfelől védelem és segítség, másfelől egy tágabb szolgálati területet jelent. Borsod-Abaúj-Zemplén megye címere a társadalmi felelősségvállalásra emlékeztet, a koronás magyar címer pedig arra mutat rá, hogy a lelkipásztor felelős a nagy közösségért, magyarságunkért. Az ötödik képen a házaspár gyermeke látható, amely a többi kép között a jövőt hivatott szimbolizálni. Ezekhez a gondolatokhoz kapcsolódtak a további köszöntések is, amelyek erőt adhatnak a további vasárnapokhoz és hétköznapokhoz: bár akkor egyedül kell helytállni, mindig emlékezhetünk, hogy sokan vannak, akik szeretettel, áldást kívánva gondolnak ránk.
A beiktatás egy pontban eltért a megszokottaktól: dr. Dienes Dénes, a sárospataki teológia professzora és a Sárospataki Tudományos Gyűjtemények igazgatója bemutatta Sipos Vizaknai Gergely Vizsoly – A magyar Biblia bölcsője című könyvét, mely a Hernád Könyvkiadó jóvoltából gyönyörű formátumban mutatja be Vizsoly tanulságos, hitet erősítő múltját.
Hálásak lehetünk a Mindenható Istennek, hogy ad ilyen ünnepnapokat, amikor megállhatunk, hálát adhatunk és reménységgel tekinthetünk a jövőbe.

Barnóczki Anita

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább