Kitekintő - Generális Konvent

A kárpát-medencei egyházkerületek és egyházmegyék vezetőinek első kétnapos munkatalálkozója 2004. július 8-9-én volt Budapesten, a Ráday Kollégium dísztermében, ahová a történelmi Magyarország 64 egyházmegyéjéből és 9 egyházkerületéből érkeztek a résztvevők.

A tanácskozó testület megalakulása a magyar ajkú reformátusság Trianon miatt bekövetkezett - hitéleti, egyházjogi - széttagoltságát kívánta csökkenteni. Ennek történeti előzménye, hogy bár 1884-ben az addig térségi és történelmi okokból különálló négy magyar református egyháztest egyesült, ezt az állapotot az ország első világháború utáni feldarabolása megszüntette. Attól fogva - liturgiai és egyházjogi szempontból - egymástól elszigetelten fejlődtek az utódállamokbeli református egyházak. Közös akarat, hogy másfél évtizeddel a rendszerváltozás után, az Európai Unió kibővülése teremtette új helyzetben a különbségek csökkenjenek. A Generális Konvent fő célkitűzése, hogy a magyarországi református egyházkerületek és a határon túli református egyházak egyháztestei összehangolják szolgálatukat. A 2005 júliusában Debrecenben megtartott tanácskozás zárónyilatkozatában már a következő célkitűzést fogalmazták meg a résztvevők: „Elköteleztük magunkat a Magyar Református Egyház egységének újbóli megteremtésére azzal, hogy célul tűztük ki egy közös Református Egyházi Alaptörvény megalkotását. Ebben a folyamatban megkülönböztetett felelősség hárul a Generális Konvent tanácskozásaira és szakbizottságainak munkájára. Reménységgel vagyunk afelől, hogy Isten kegyelméből a közös munka, a közös imádság és a közös szolgálat eredményeképpen belátható időn belül újból létrejön az egységes Magyar Református Egyház."

A Generális Konvent 2006. március 6. és 7. között tartotta legutóbbi ülését a kárpátaljai Beregszászban. Itt kérdezhettük meg Bölcskey Gusztáv püspököt, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét a Konvent munkájáról. (Köszönet illeti az Európa Rádió munkatársait a technikai segítségért.)

Elsődleges feladatunk, hogy az idén sorra kerülő V. Magyar Református Világtalálkozó szervezési, technikai kérdéseit véglegesítsük, rögzítsük. Az elmúlt esztendőben a debreceni közgyűlésen úgy határoztunk, hogy idén két jeles évforduló jegyében, a Bocskai-szabadságharc és a bécsi béke kikiáltásának 400. évfordulójáról és az 1956-os szabadságharc és forradalom 50. évfordulójáról is megemlékezve szervezzük meg a világtalálkozót.

A hagyományok szerint a 90. zsoltár egyik mondatát vettük bibliai útmutatásul. Ez a mondat ebben az esztendőben úgy szól, hogy „kezeink munkáját tedd maradandóvá/állandóvá". Ez alapján is hangsúlyos, hogy amire eddig eljutottunk az egymással való újra kapcsolatfelvételben, határon innen és határon túl, és amit elértünk, azt meg tudjuk őrizni. Ennek nagyon szép jele volt a kettős állampolgárság ügyében tartott népszavazás idején a testvérgyülekezeti kapcsolatok kiépítése, valamint az egyházalkotmány módosítása, amellyel azt a készségünket fejeztük ki, hogy célunk egy egységes Magyar Református Egyház létrehozása. Ennek részleteiről tanácskoztunk. Ehhez kapcsolódva például a teljes kárpát-medencei ölelésben hirdetünk meg középiskolásoknak olyan pályatételt, amely 1956-nak a családban, gyülekezetben való mai továbbélésének kutatását tűzi ki célul. Szeretnénk, hogy ha minél többekben tudatosulna annak a szépsége és nagysága, hogy Isten történelemformáló hatalma megmutatkozott, és ehhez mint egy eredőhöz most is vissza lehet kapcsolódni.

Ezek mellett persze olyan kérdésekről is szeretnénk tájékozódni, és ezeket a kérdéseket megvitatni, amelyek az egyházkerületekben, egyháztestekben aktuálisak. Most például a Kárpátaljai Református Egyházból érkeztek olyan hírek, amelyek nem a legmegnyugtatóbbak számunkra. Ezek a női lelkészség, illetve a női lelkészek alkalmazásának eltérő értelmezései, valamint a keresztség és úrvacsora kiszolgáltatásában jelentkező különböző gyakorlatok. Természetesen úgy gondoljuk, hogy minden egyháztestnek saját belső törvényhozása van, de ezekben a kérdésekben, amelyek a hitvallásainkat, az egész magyar református hagyomány szerves részeit érintik, jó egymással egyeztetni és egymásról tudni, nem utolsó sorban azért, mert a női lelkészség kérdése bennünket is érint, hiszen Magyarországon szenteltük fel azokat a lelkészeket, akiket nem kíván a továbbiakban alkalmazni a Kárpátaljai Református Egyház. Ráadásul számunkra eléggé érthetetlen módon visszamenőleges hatállyal hozták meg rendelkezésüket. Azt szeretnénk, hogy ezen a tanácskozáson mindenki el tudja mondani a saját véleményét, és kioktatás, számonkérés nélkül a közös felelősség szólalna meg, amelyet egymásért érezünk. Remélem, hogy egy beszélgetéssorozat kezdetén vagyunk itt, hiszen tudatában vagyunk annak, hogy ezeket a kérdéseket nem lehet néhány óra alatt megbeszélni, megoldani. Nekünk is sok tanulnivalónk, tapasztalnivalónk van, hogy adott esetben a Magyarországi Református Egyház képviselőiként mi is tudjuk a nemzetközi szervezetek előtt értelmezni, megvilágítani, hogy mi is történik, mi nem történik. Hiszen nem jó érzés, hogy ha valahol Nyugat-Európában azzal fogadnak bennünket, hogy mi történik Kárpátalján, mert nyugtalanítják őket az onnan érkező hírek. Ha az információ sok áttétellel jut el hozzájuk, az nyilván torzul, a Generális Konvent pedig azt is célul tűzte ki, hogy közös képviselete legyen a kárpát-medencei magyar reformátusságnak.

A kérdések megtárgyalásakor fontos, hogy elválasszuk egymástól a valóban Biblián alapuló és a Bibliára csak hivatkozó elvárásokat, meg tudjuk különböztetni a szervezeti és egyéb gondolatokat. Reméljük, hogy ebben a beszélgetésben az álláspontok valóban világossá válnak, és tudunk egymásra úgy tekinteni, mint akik meghallgatjuk, megértjük a másik álláspontját, és közös álláspontot tudunk kialakítani.

Számomra felemelő és szép volt az az alkalom, amikor a népszavazás előtt gyűltek össze a kárpát-medencei református egyházkerületek elnökségei, és mindannyian éreztük az a nagy felelősséget és lehetőséget, hogy itt most lehetnek eltérő vélemények, lehetnek eltérő mentalitású emberek, püspökök, főgondnokok, de most nekünk a kárpát-medencei magyarságért, magyar reformátusságért van tennivalónk. Ugyanilyen felemelő élmény volt az is, amikor Zsinatunk egyhangú szavazattal kimondta, hogy bárhol éljen is a világban egy magyar református, az tagja egyházunknak. Megható az a sokféle testvérgyülekezeti, testvérintézményi kapcsolat, amely ezekből kisarjadt. Én így is értem a 90. zsoltárnak a kérését, hogy „kezünk munkáját tedd állandóvá", hogy ami itt elkezdődött, és úgy látjuk, hogy jó irányban megy, azt ne engedjük emberi indulatoknak vagy gáncsoskodásoknak az áldozatává vagy martalékává válni.

Elindult, ahogyan tavaly a közgyűlésünkön elhatároztuk, a törvényalkotási egységesítés, illetve a református alaptörvény kidolgozása, amely megjelenhet minden egyháztestnek az alaptörvényében mint egységes alap, amelyre a sajátosságokat rá lehet építeni. Ezt nagyon fontos dolognak tartom. A másik talán kicsit távolinak tűnik, de ilyen felgyorsuló időben nagyon hamar odaérünk, ha Isten éltet: 2009-ben Kálvin születésének az 500. évfordulójára emlékezik a református világ, és úgy gondolom, hogy nekünk magyar reformátusoknak is méltóképpen kell közösen felkészülnünk erre. Azt szeretném, hogy ha ebben valóban nem csak hivatkozási alap, és nem csak program vagy plakát lenne az, amit számunkra Kálvin jelent, hanem nagyon időszerű református identitásalkotó gondolatok épülnének be a teológiánkba, gyülekezeti életünkbe, gyakorlatunkba, közéleti gondolkodásunkba, és így lennénk - mert létszámunknál, súlyunknál fogva valóban lehetünk - meghatározó hangjává az európai reformátusságnak és keresztyénségnek.

(a szerkesztőség)