Csomós János emlékére

„Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti útaitok nem az én útaim – így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útaim a ti útaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.”   (Ézsaiás 55,8-9)

Csomós János 1954. szeptember 20-án született Egerben. A család, amelybe első gyermekként érkezett, a református ébredés sodró erejétől érintett volt. Ez az emberi magyarázata annak, hogy mindhárom Csomós-fiú református lelkipásztor lett. Az átányi gyülekezet volt lelki nevelő édesanyja, majd az ősi Alma Mater kebelében, a debreceni kollégiumban töltötte a gimnáziumi- és teológiai éveket. 1982-ben szerzett lelkipásztori oklevelet kitűnő eredménnyel.
A korabeli gyakorlat szerint exmittált teológusként a szülőfaluban töltött rövidebb időt 1979-ben, majd másfél esztendőt a sárospataki Gyűjteményekben 1980. február 1-től 1981. szeptember 30-ig. Ezt követően a zempléni Pácinban segédlelkész volt, ahol 1983. január 3-án gyülekezeti lelkésznek megválasztották, itt szolgált 1991. december 3-ig. Ekkor a nagy múltú szikszói eklézsia hívta pásztorául. Az Abaúji Egyházmegye kebelében esperesnek választják 2002-ben.
Felesége Both Katalin lelkipásztor. Gyermekeik Lídia (1983), János (1986) és Eszter (1994).
Tudós lelkipásztor volt. Az Írás érdekelte mindenek fölött. – Hallom, ószövetséges vagy – mondtam neki egyszer Mátraházán, jelezvén jól értesültségemet, miszerint komoly tudományos felkészültséggel tanulmányozza a héber Ótestamentumot a Kustár-körben. – Remélem, hogy inkább biblikus vagyok – volt kedélyességében is sokatmondó válasza.
Építő lelkipásztor volt. Ez Pácinban is megnyilvánult. S ha szülőfalum felé autózom Szikszón keresztül, állandó visszatérő gondolatom: Hihetetlen, hogy milyen szépet alkottak itt János vezetésével.
Nyíltszívű lelkipásztor volt. Ha összejött egy-egy lelkész közösség, János bizonyosan központi alakja lett szinte azonnal. Senki nem tudott úgy anekdotázni, mint ő. Sosem pusztán a jókedv miatt. Mindig volt valami mélyebb értelme történeteinek.
2003. augusztus 1-jén gyógyíthatatlan betegség tett pontot 49 évi földi pályájának végére. A mennyei hajlékot számára is elkészítette Megváltó Ura. Ami pedig vigasztalásunkra elegendő, kijelenti nekünk ugyanaz az élő Isten, aki hazahívta őt.

Dienes Dénes

Gyászoló Család,
gyászoló Gyülekezet!

December végén az egyházmegye azt a megtisztelő feladatot bízta rám, hogy Csomós János esperes testvérünk beiktatása alkalmával Isten ígéretét és az Ő áldását tolmácsoljam. Így bízatott most énrám az a feladat is – amikor Isten őt elszólította a testben élők közül –, hogy az egyházmegye gyülekezetei, lelkészei és gyülekezeti tagjai nevében e testi életre búcsút vegyek tőle.
    Hadd idézzem újra azt az igét, melyet akkor olvastam. Teszem ezt abban a hitben és meggyőződésben, hogy ezek az ígéretek és megbízatások nem lesznek idejét múlttá azzal, hogy valakinek a földi megbízatása lejár. Ha valaki hűségesen tölti be megbízatását, azon keresztül Isten éppen azt mutatja meg, és azt hitelesíti, hogy szavai igazak, megállnak, és Ő megkoronázza azokat. Így olvasom Pál apostolnak a Timóteushoz írott 2. leveléből a 2. rész 15. versét: „Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét.”
    Ha visszatekintek Csomós János lelkésztársunk életére gimnazista koromig, amikor megismertem őt, azt hiszem, ez a szó jellemzi legjobban azt, amit külső szemlélőként láthattunk az életén: igyekezet. Amikor teológusáhítatot tartott nekünk, újra és újra nyilvánvalóvá lett az az igyekezet, ahogy vágyott Isten igéjét egyre mélyebben megismerni. Nem nagyon tudtunk úgy beszélgetni vele, bármilyen csoportban vagy közösségben, hogy valamilyen formában el ne hangozzék részéről ez a kérdés: „Elgondolkoztál már azon...?” S ezzel mindig arra utalt, hogy „vágytál már csakugyan a mélyére látni annak, amiről beszélsz, vagy amiről most szó van?”
    Ez az igyekezet jellemezte nem még – csak Isten igéjének a megértésében, hanem mások véleményének, emberi igazságoknak vagy vélt igazságoknak a megismerésében is. Tudod? – kérdezte sokszor. És a kérdés arra irányult: Tudod, hogy igaz, vagy nem igaz? Helyes vagy helytelen? Rájöttél, látod, hogy ez Isten igéjének mérlegén hogyan is áll?
    De azon volt az építésben s a reá háruló különféle feladatokban is, hogy mindazt, amit Isten tehetségben, erőben, időben, lehetőségekben rábízott, azt ezzel az igyekezettel használja ki.
Isten pedig azt ígéri, hogy ennek az igyekezetnek áldása van. Jézus Krisztus mondja: „Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek”.
    Legyen áldott az Isten mindazokért az ajándékokért, melyeket így kaphattunk rajta keresztül, melyekkel Isten az ő igyekezetén keresztül gazdagíthatott meg bennünket. Egyházmegyénknek, a lelkészeknek és a gyülekezeteknek különösképpen is hiányozni fog, amit igyekezvén megértett és megosztott, amit így végzett el, amiben így adott tanácsot, és amiben így bátorított a saját példájával.
    Isten most mindezt örökségként és feladatként hagyja ránk azzal, hogy valóban igaz az ígéret, s Ő beteljesíti, úgy, ahogy azt esperes úr, lelkésztestvérünk és barátunk példáján is megmutatta.
    „Igyekezz kipróbált emberként megállni Isten előtt, mint olyan munkás, aki szégyent nem vall, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét”. Segítsen Isten bennünket ebben Neki engedelmeskedni, és ezt a példát követni! Tegye áldottá Isten mindazt, amit esperes úron, Csomós Jánoson keresztül adott, és áldjon meg bennünket ugyanebben az igyekezetben az Ő dicsőségére! Ámen.

Pásztor Gyula
szuhogyi lelkipásztor