Tanévnyitó Mezőcsáton

Főtiszteletű Püspök Úr, Főgondnok Úr, Tisztelt Vendégeink, Tisztelt Gyülekezet!
 Szeretettel köszöntök minden kedves megjelentet! Tanévnyitóra gyűltünk össze, de ez az esemény rendhagyó, így az én beszédem is inkább egy rendhagyó köszöntés lesz.

Ez az alkalom egyszeri, s talán megismételhetetlen is. Nevet nem váltogat az ember, s egy intézmény sem igen cserél nevet, hacsak nem változik meg hovatartozása, feladata, mondhatnám: átlényegül. Mi református általános iskolaként működtünk eddig, s a fenntartó alapító szándékát előtérbe állítva, keresztyén szellemiségben szeretnénk oktatni és nevelni a továbbiakban is.
 Miért fontos, miért hangsúlyos ez a mai esemény? Mondhatnám, mert egyházkerületünk elnöksége, az intézmények képviselői, az erdélyi testvérgyülekezetünk és meghívott vendégeink megtisztelik ünnepünket. Bármennyire tréfásan hangzott is az előbbi kijelentés, mégis fontos – jó tudni, hogy tudjuk egymást biztatni, erősíteni, tudunk egymásnak segíteni, és tudunk örülni egymás örömének.
 Ha azonban komolyabbra fordítom a szót, akkor azt emelhetném ki, hogy ez az együttlét továbblendít, új erőt ad. Mint mikor egy nagy család találkozik, s az egymást látás öröméből, a találkozás jóérzésének erejéből merítve másnap könnyebben megy minden.
 De minek is kell továbbmennie, folytatódnia? A tanévnyitó mindig kezdet, de az előzőeknek folytatása is. Így minden református intézményünkben fontos a hagyományaink továbbvitele, és a változó körülmények között is megfelelni tudás. Minden intézményben felvázolják, számba veszik a tanév feladatait, azok időbeni, térbeni elosztását, és ismertetik azok elvégzésének formáit. A tartalmi sajátosságok mellett kiemelik a személyi, tárgyi adottságokat, értékelik az intézményi tanévkezdés feltételeit. Ezek részletezését én most nem teszem meg. Erről az osztályfőnökök, pedagógus kollégák tudnak felvilágosítással szolgálni. A Közoktatási Törvény változásainak figyelembevételével, megkezdett pedagógiai programunk szerint folytatjuk munkánkat, melyhez személyi,  tárgyi felté­teleink adottak, rendezett körülmények között kezdhetjük tanévünket.
 Azt azonban kérdezhetnék, a változó körülmények között miért nem változunk mi is? Minek kell megfeleljünk, mihez kell igazodnunk? S ha református intézményeink is felteszik e kérdést önmaguknak, bár bizton tudom, mindannyian megfelelnek, abban még biztosabb vagyok, más-más választ adnának. S ha valaki most azt gondolná, hogy ez baj, akkor téved! Mert mindenki mást-mást tart fontosnak maga számára, maga tudja a saját szükségleteit.
 Ez így jó. De az Ige mindenkihez szól. Igazsága örök. Az állandóság az igazi érték, melyhez, ha tartozhatunk, útmutatása, biztatása, erősítése ajándék. Maga a hit az ajándék, amit, ha elfogadunk, munkánk áldásos lesz.
 Az Úr mindannyiunkat szeret. Ez az a pont, ahol éreznünk kell, hogy ettől nagyobb segítséget nem kaphatunk a tanév feladatainak elvégzéséhez, sem az előzőek folytatásához.
 Tegnap az Országos Református Tanévnyitón a 90 éves Kiss Ferenc, erdélyi kitüntetett pedagógusunk úgy fogalmazott: „az erőközpont – az ÚR”.
 S ha már kitérőt tettem, hadd említsek egy személyes tapasztalást is. Egyik intézményvezető kollégámmal beszélgettünk, s a kérdésemre fölsorolta, milyen nehézségekkel indulnak. Feszültségét oldva tréfásan felszólítottam, mondjon már valami jót is. Erre Ő így válaszolt: „Hála Istennek indulhatunk…” Elgondolkodtam. Őszintén mondom, nem ezt a választ vártam. Pedig mennyire egyszerű! Megadatik továbblétünk lehetősége, s mindazért, amit kapunk, csak köszönettel, hálával tartozunk. Ha átfordítanám mai, üzleti nyelvre, mondhatnám, olcsón megúsztuk a dolgot. Ezt a felismerést is kellene talán egymásban erősítenünk. Igen, mert erősítenünk, bátorítanunk kell önmagunkat és egymást, s tudnunk kell: a Szentírás teljes biztonságot ad..
 Azonban, hogy ez teljesüljön, óvni is kell egymást! „Vigyázzatok a Ti lelketekre” (Jer 17-21) Vigyázzatok a reátok bízottakra! S ha már kilátástalan lenne is helyzetünk, akkor is tudnunk kell, maga az Úr ad kapaszkodót.
 „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak…” (És 43,1)
 Igen, eljutottunk ide is. Köszönet érte a fenntartónak, de tudjuk, a dicsőség Istené! A mai naptól dr. Enyedy Andor nevét viselheti iskolánk. Van nevünk, nevünkön szólítanak. Egy olyan keresztyén ember nevét viselni, mint amilyen Enyedy Andor püspök úr volt, aki életének tisztaságával, áldozatkészségével, hitelességével adott példát – felemelő érzés.
 Ez olyan erő, melyből nemcsak tanévünkben meríthetünk, s nem is csak mi meríthetünk. Így, ilyen megújító, példát, erőt adó hitet kívánok minden intézményünknek a megkezdett munka folytatásához, a 2003/2004-es tanévhez.

Csernaburczky Ferenc
igazgató