Bocskai küzdelme: nemzete szabadságáért és az igaz keresztyén hitért!

Az 1604. év tavaszán válságos idők következtek mind a nemzetre, mind a pro­testáns egyházra. Felvetődött mindkettőre nézve a „lenni vagy nem lenni" kérdése, de erre a kérdésre békés úton kedvező feleletet nem remélhettek. Eleget kértek, könyörögtek Rudolf királynál és az udvarnál, eléggé fel­tárták igazukat az 1604 márciusában berekesztett kassai országgyűlésen, mégsem találtak meghallgatásra. Élesen felvetődött az a kérdés, ki legyen az, aki vezetővé lehet a fegyveres önvédelem útján a „vallásháborítások" miatt. A török hódoltságba menekült erdélyi főurak - közöttük az akkor még fiatal Bethlen Gábor - Bocskai Istvánra „vetették tekintetüket".

Bocskai 1557. január l-jén született Kolozsváron, befolyásos főnemesi csa­ládban. Már 1592-től váradi kapitány, hadvezéri képességeit pedig az 1595. évi török hadjáratban mutatta meg. Ekkor még mint Habsburg-barát politikusnak része volt abban, hogy Báthory Zsigmond fejedelem Erdélyt végül is Rudolf császár kezére adta. Nem sokkal később azonban lehetősége nyílt felismerni Bocskainak, hogy a legjobban kigondolt elmélet is mivé lehet a valóságban. Az erdélyi rendek felelőssé tették a Báthory Zsigmond politikája által bekövet­kezett rom1ásért, vagyonát elkobozták, és száműzték.

Bocskai egy ideig Prágában mint királyi tanácsos talált menedéket. Mind az erdélyi Habsburg-uralom, mind a prágai udvari élet tanulságos iskola volt számára. Megtanulta, hogy a Habsburgok szemében a magyar királyság nem cél, hanem eszköz. Adott esetben gátlás nélkül szolgáltatják ki en­nek az országnak törékeny békéjét saját személyes érdekeiknek, amint azt Mátyás főherceg tette a pápa és a jezsuiták kegyeiért. A bécsi és a prá­gai tanácsosok sohasem tudtak bizalommal lenni a magyarok iránt: azok kétszeresen is gyanúsak voltak előttük úgy is, mint magyarok és úgy is. mint protestánsok. Bocskai felismerte, hogy valamilyen állandó bizto­sítékot kell keresni arra az esetre, ha a Habsburg-király a magyarság rovására visszaélne hatalmával. Ilyen biztosíték lehet az erdélyi feje­delemség.

1604-ben visszakapja elvett javait és Bihar megyei birtokán ennek az év­nek az alkotmánysértéseit és erőszakosságait már ilyen lélekkel szemlél­te. Az események váratlanul felgyorsultak. A török hódoltságba menekült erdélyi főurak - közöttük Bethlen Gábor - levélben felajánlották Bocskainak az erdélyi fejedelemséget és a török Porta támogatását. Ez a levél Bar­biano zsoldosvezér kezébe került, aki örömmel ragadta meg ezt az alkal­mat, hogy az ország egyik leggazdagabb főurát katonai törvényszék elé állíttassa.

Miután Rudolf császár ágyúival és embereivel megtámadta Sólyomkő várában Bocskait, ő hozzáfogott serege megszervezéséhez. A „szent Isten felindította szívét" az „igaz keresztyén hitért, hazája és nemzete szabadságáért."

Bocskai 1604. október 15-én Barbián seregét megsemmisítette Álmosd mellett. Az álmosdi győzelem után a szomszéd vármegyék rendjeit összehívta Kassára tanácskozásra, hogy „az igaz hitért s országunk szabadságáért" a szüksé­ges intézkedéseket elvégezzék.

Bocskai hadjárata álmosdi győzelme után valóságos diadalúttá alakult. Csat­lakozott hozzá a felvidéki nemesség, és a városok megnyitották kapuikat előtte. Erdély rendjei hálás és lelkes örömmel választották meg fejedel­mükké Bocskait, majd az 1605 április havában Szerencsre összehívott ország­gyűlés Magyarország fejedelmévé.

Bocskai azonban nem tört a királyi koronára. Az ország alkotmányának, to­vábbá a protestáns vallásgyakorlat szabadságának biztosítását követelte és ezeknek biztosítékául az önálló erdélyi fejedelemséget. Győzelmei után is kifejezte a Habsburg-házzal való együttműködés készségét.

A magyar rendek erdélyi mintára - a négy bevett vallás rendszere szerint - óhajtották rendezni az egész országban a vallási kérdést. Hosszas alkudo­zások után az 1606-ban megkötött bécsi béke azonban ennél kevesebbet adott. Nem említette név szerint a protestáns hitvallásokat, csak általánosságban biztosította a vallásszabadságot, de azt sem az ország minden lakosának, hanem csak a nemeseknek, a városi polgároknak és a végvári katonáknak. A falvak lakói kimaradtak a megegyezésből. A béke szövege a szabad val­lásgyakorlatot sem feltétel nélkül biztosította a protestánsoknak, hanem csak „a római katolikus vallás sérelme nélkül".

Ebbe a megfogalmazásba sok mindent bele lehetett magyarázni, éppen ezért az országgyűlés protestáns többsége nem nyugodott meg addig, amíg a bécsi béke „vallásügyi cikkét" a fenti kétértelmű záradék elhagyásával be nem ik­tatta az ország törvénytárába. Ez megtörtént az 1608. év végén tartott országgyűlésen. Az új királlyal, Mátyással koronázása előtt elfogadtatták a vallásszabadságot biztosító törvénycikkeket.

Ezek közül az első, hogy a vallásszabadságot kiterjeszti a falvak lakóira is, ... akik a földesurak katolikus volta ellenére is evangélikus vagy re­formátus hitben akarnak élni. Ugyanez a törvénycikk biztosította a protes­táns egyházak önkormányzati jogát is. Jelentős intézkedései voltak még a törvénynek, hogy a nádori méltóságra egyenlő számban kell jelölni protestánsokat és katolikusokat, és az ország főhivatalaira valláskülönbség nélkül kell kiválasztani a legérdemesebbeket, és végül a jezsuita rendnek az or­szágban nem lehetnek „fekvő birtokai".

Bocskai a bécsi béke becikkelyezését már nem érte meg, 1606 telén halt meg, állítólag Kátai Mihály kancellárja megmérgezte. Hunyadi Mátyás halála óta nem siratott még az egész magyar nép senkit olyan keservesen, mint Bocskai fejedelmet. Telegdi István fogarasi lelkésznek a fejedelmi rava­tal mellett mondott beszéde minden szavát igazolta a történelem.

„ELVESZTETTÜK - úgymond -, vagyis inkább a boldogok örök hazájába előre bocsájtottuk Erdély fenséges fejedelmét, Istvánt, minden idők és minden emlékezet páratlan hősét, kinek erényeit, kitűnő bizonyságai által nyert dicsőségét sohasem fogja eltörölni bármily mély feledés."

Bocskai végrendeletében Magyarországnak és Erdélynek a testvéri egyetér­tést kötötte lelkére: „valameddig a magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb nemzetségnél, a németnél lészen ... mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, mert nekik (ti. a király­ságbelieknek) javukra, oltalmukra lészen. Ha pedig az Isten adná, hogy a magyar korona Magyarországban magyar kezéhez kelne, egy koronás király­ság alá, úgy az erdélyieket is intjük, hogy ... azon korona alá a régi mód szerint adják magukat."

Bocskainak egyébként nemcsak a hajdúk köszönhették letelepítésüket Debre­cen és a Tisza között elterülő termékeny síkságon, nemcsak a protestáns lelkészek és utódaik jobbágysorból való kiemelésüket, ... hanem az ő szere­tő támogatása indította el református egyházát is azon az úton, amelyen a következő századokon át haladhatott és időnként a nemzet szellemiségét vezető helyen formálhatta.

A 21. század magyar református egyházának megfogyatkozott helyzetében is történelmi küldetése, a nemzet mostani megosztottságában visszatérni arra az útra, amelyre Bocskai fejedelem a hit és hazaszeretet látásával századokra előre mutatta, hogyan formálhatjuk bátran, a hit tisztánlátá­sával a nemzet szellemiségét. Egyedül csak ez lehet a megmaradás útja a nemzet kisebbítése és a még mindig kísértő nemzetközivé válás értelmet­len, de oly sok veszedelmet rejtő eszmék hirdetésének közepette.

A bécsi béke és az 1608. évi törvények törvényes alapra helyezték a ma­gyarországi református és evangélikus egyházak életét, létét. Ezért az eredményért kemény küzdelmet kellett vállalni, és ennek a küzdelemnek legnagyobb részét a magyar református egyház vállalta magára, gondvise­lés szerinti vezére, Bocskai fejedelem vezetésével. A magyar protestan­tizmus európai mértékkel mérve is jelentős győzelmet aratott a vallás­szabadság kivívásával, ennek áldásaiban a hazai szlovák és német protes­tánsokat is részesítette, sőt közvetlenül megkísérelte bevonni ebbe a folyamatba az osztrák örökös tartományok protestánsait is.

Bocskai protestáns nemzeti politikája méltán tekinthető a magyarság és a magyar protestantizmus megmentőjének. Ezzel a politikával több állan­dóságot adott az erdélyi protestánsoknak, mintha gazdag fejedelmi aján­dékokat osztogatott volna. Bocskaitól még a saját egyháza sem vett egye­bet, mint szabadságot: a legdrágább kincset, az éltető levegőt, melyben élhetett. A nagy fejedelem váratlan halála nem semmisítette meg műveit. Sziklára voltak azok építve, a nemzet „közérzületére, a jog, igazság, törvény, szilárd alapjaira".

Pedig Rudolf császár és V. Pál pápa, aki azt mondotta, az „ígéreteket nem kell teljesíteni", a római klérussal együtt mindent megtettek, hogy a bécsi béke eredményeit meghiúsítsák..., de az európai keresztyén fejedel­mektől sem remélhettek segítséget a magyar protestánsok. A következő korszakokban a reformáció egyházait a védekezés óvatossága, a hitvallási alapokra való visszahúzódás jellemezte. Erre a védekezésre először az erdélyi reformátusok kényszerültek, ezért jelenik meg a törvényhozás szóhasználatában is, az „orthodoxa ecclesia" igaz hitű egyházjelző.

Kocsis Attila

ny. lelkipásztor