Őrségváltás

Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés!
Tiszáninneni Részzsinat! Atyák és Testvérek! Kedves Vendégeink! Az általános tisztújítás egyházkerületünkben e mai ünnepi alkalommal véget ért.

Rég volt már szeptember, amikor az egyházmegyei jelölésekkel elkezdődött a következő hat évet meghatározó választási folyamat. És ha választás, akkor sokan úgy gondolják, hogy az egyházban sincs másként, minthogy a jelöltekből a választás során ellenfelek lesznek és a végeredmény megszületése után az ellenfelek ellenségekké is válnak. E mostani tisztújítás valóban újítást is hozott. Kerületünk három egyházmegyéjében új az esperes, új a püspökhelyettes, új a főgondnok és új a püspök is.
Hadd legyen hát az első kérdésem, amire ma előttetek keresem a választ: ellenségek szorításában lehet-e tovább menni? Vagy még inkább: milyenek annak a jövőnek a kilátásai, amire ilyen érzésekkel indul az ember? Azután vannak más kérdések, amik sokkal inkább személyre szabottak: az ember meg tud-e felelni annak az elvárásnak, ami elé újonnan megválasztott tisztsége állítja?
Személy szerint, én meg tudok-e felelni annak az elvárásnak, amit – Enyedi Andor püspök klasszikussá lett megfogalmazása óta – a püspöki szolgálat hármas tisztének nevezünk: úgymint pásztor, őrálló és kormányzó? Tudok-e pásztora maradni a gönci gyülekezetnek? Tudok-e pásztorává válni, a szó legnemesebb értelmében, kerületünk lelkipásztori közösségének? Tudok-e majd pásztora lenni annak a nem kis számú közösségnek, melyet oktatási intézményeink tanárai és tanítói, kerületünk pedagógus társadalma alkot? Meg tudok-e felelni annak a jogos elvárásnak, hogy pásztora legyek Tiszáninnen minden református emberének, aki bizalommal hozzám fordul? Lesz-e elég határozottságom őrállónak lenni? Őrt állni törvényes egyházi rendünk mellett. Ahogy az esküben megfogadtam: megtartom és megtartatom? Lesz-e bátorságom kerületünk más tisztségviselőin a törvény erejénél fogva számon kérni saját hivatali esküjüket? Lesz-e mindig kellő erő őrt állni intézményeink felett, ha feléjük emberi butaság vagy gonosz indulat miatt akár a törvényalkotás eszközeivel is, ártó szándékkal közelednek? Lesz-e elég kitartás őrködni a sokszor olyan törékeny békesség fölött, hogy megmaradjon a lelkekben és erősödjön? Erősödjön az emberek között a legkisebb gyülekezettől a Kárpát-medencei magyarságunk egészen nagy közösségéig!
Megmaradjon és erősödjön a történelmi egyházak és más keresztyén felekezetek között! Végül van-e bennem elég bölcsesség kormányozni? Kormányzónak lenni abban az értelemben, hogy látom a célt, és megtalálom a célhoz vezető nem legrövidebb, de legbiztonságosabb utat? Az utat, ahol nem látványos sikerek hírének szavait viszi a szél, hanem valós eredményeknek örülnek közösségek a tettek mezején. Eleget tanultam-e előttem járt püspökök példájából? Néhai Ráski Sándortól, akivel halála napján beszéltem, és jólesett az akkor negyedéves teológusnak, a püspök ígérete és biztatása, hogy Tiszántúlról majd hazajöhetek, ide, szeretett pátriámba. Vagy Kürti Lászlótól, akivel az első héber vizsgától kezdve sokszor nem értettem egyet, de csodáltam merész határozottságát. Vagy Mészáros Istvántól, aki a kilencvenes évek elején atyai bölcsességgel és szeretettel bánt a kezdő abaúji esperessel?
Főtiszteletű Atyák és Testvérek! Mennyi, mennyi kérdés! És szinte látom, ahogy most sokan a fejetekhez kaptok, mondván: No! Mi is jól beleválasztottunk, ha újdonsült püspökünk a beiktatása napján kezd el ezeken a kérdéseken gondolkodni! Szeretnélek hát megnyugtatni benneteket, hogy ezekre a kérdésekre az elmúlt nyáron kerestem a választ. Akkor, amikor lelkipásztor társaim és barátaim meggyőztek arról, hogy indulnom kell a választásokon. És már akkor a megtalált felelet örömével eldöntöttem, hogy ha a választás eredménye az lesz, ami lett, akkor ezt fogom megosztani veletek ezen a napon, a püspökszentelés napján. A felelet minden kérdésre egyszerre válasz. Egyik része akár mottónak is nevezhető, amit számomra az örökkévaló Isten sokszorosan bebizonyított tapasztalattá tett. Ezt így fogalmaztam meg évekkel ezelőtt: A jövő sohasem körülöttem, a jövő mindig bennem születik. A válasz másik része, hogy ezt a bennem születő jövőt Isten teremti meg Igéje és Szentlelke által. Így adott választ kérdéseimre Keresztelő János apjának, Zakariásnak az énekével, amiből most néhány kiragadott verset hadd olvassak fel, a Lukács evangéliuma első részéből:
„Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét, és felemelte az üdvösségnek szarvát nékünk az ő gyermekének, Dávidnak házában, amint szólott az ő szent prófétáinak szája által, akik eleitől fogva voltak, hogy a mi ellenségeinktől megszabadít, és mindazoknak kezéből, akik minket gyűlölnek; hogy irgalmasságot cselekedjék a mi atyáinkkal, és megemlékezzék az ő szent szövetségéről, az esküvésről, amellyel megesküdt Ábrahámnak, ami atyánknak, hogy ő megadja nékünk, hogy megszabadulván a mi ellenségeinknek kezéből, félelem nélkül szolgáljunk néki. Szentségben és igazságban ő előtte a mi életünknek minden napjaiban.”
Az egyik gondolat a hálaadás a történelem Urának azért, hogy meglátogatta népét. Meglátogatta abban az értelemben, amit így is fordíthatunk a mi nyelvünkre: „gondoskodott arról”, hogy megszabaduljunk ellenségeink szorításából. Mert vélt vagy valós ellenségek szorításában nem lehet jövőt építeni. De ő megszabadított. Megszabadított abban az értelemben, hogy megértette velem: a legnagyobb ellenségem önmagam vagyok. A magam régi beidegződéseivel, szokásaival, kicsinyhitűségével és félelmeivel. És Ő gondoskodott arról, hogy szinte halljam a hangját: Figyelj! Nézz már fel újra a keresztre! Nézz fel és vedd már észre végre: ha azt megtettem, hogy egyszülött Fiamat áldoztam érted, ha azt megtettem, hogy neki adtam minden hatalmat mennyen és földön, ha azt megtettem, hogy mint legidősebb testvéred előtted jár és mutatja az utat, ha ezt megtettem érted, akkor miért ne tenném meg a többit is. Ne félj hát, mert veled vagyok, csak te is legyél Velem. Legyél Velem és ne feledd, hogy szeretetet kívánok és nem áldozatot, ne feledd, hogy ellenséged addig van és addig lesz, amíg nem tudsz érte imádkozni. Mert meg fogod látni, hogy az imádságban testvéreddé válik, és ez a testvéri szeretet legyőzi az ellenség legnagyobb gyűlöletét is. Nem körülötted, hanem benned. Körülötted a búza és konkoly ezután is együtt növekszik, és ezután is igaz marad, hogy gyümölcseikről megismerheted a fákat, de többé nem a konkoly meg a bogáncs miatt bánkódsz, hanem minden erőddel – a példázatok szóhasználata szerint – a búza növekedésére meg a szőlő leszedésére tudsz összpontosítani. Áldom hát az Urat, hogy gondoskodott arról, hogy ellenségképek megkötözöttségéből szabadulva – ahogy a görög szöveg mondja – fóbiáktól mentesen állhatok be ebbe a szolgálatba. A másik gondolat, amit megértetett velem az Ige, hogy ennek a szolgálatnak három egyenrangú és egymás ellen ki nem játszható jellemzője van: szentség, igazság és folyamatosság. A pásztornak, az őrállónak és kormányzónak mindig meg kell mérnie magát ezeken a mérlegeken. A szentség mérlegén azt, hogy a lelkület, ami lakozik bennem és mozgatója minden dolgaimnak, az a Menynyei Atya akaratának, tetszésének megfelelő-e? Az igazság mérlegén, hogy szándékaimon túl, azok mindennapi megvalósulása is egyházunk törvényes rendjének, az evangélium igazságának megfelelő-e? És a folyamatosság mérlegén, abban az értelemben, hogy itt nincs szünet. Az „életünk minden napján” nem azt a rohanást jelenti, amibe lassan beleroppan a világ, hanem azt az Istentől kapott teljességet, melybe a teremtés jogán benne van a nyugalom napja is. Az elcsendesedés, a hálaadásból fakadó erőgyűjtés ideje, munkatársakkal, családdal és mindenkivel, akikkel ebben a szolgálatban együtt haladunk.
Igen, mert szolgálat ez. Szolgálat, aminek apró részleteiről és nagy terveiről is jó lenne most szólni előttetek. Szólni az elképzeléseim szerint létrehívandó ötödik egyházmegyétől, a Miskolci Egyházmegyétől kezdve a Bizottságok munkáján át az adminisztratív apró változásokig. Most időnk rövid és ennek részletezésére lesz módom a későbbiekben, remélem nem a szél vitte szavak, hanem a megvalósult tettek mezején. Ezért erről – ha tetszik – mint mindennapi püspöki programról csak annyit hadd mondjak, hogy dolgozóasztalomon a püspöki hivatalban is ott lesz az a kartonlap, ami ott volt az esperesi asztalon, melyre a következő rövid fohász van felírva: Uram! Adj erőt, hogy megváltoztathassam a megváltoztatható dolgokat! Uram! Adj belátást, hogy elfogadjam, ami megváltoztathatatlan! Uram! Adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni! Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Atyák és Testvérek! Kérlek titeket, a következő hat évre fogadjátok el szívem őszinte szándékát, segítsetek benne, hogy pásztor, őrálló és kormányzó lehessek, és imádkozzatok, hogy ehhez erőt, belátást és bölcsességet kapjak.
Ámen
Csomós József

„Én Csomós József esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy örök Isten, hogy mint a Tiszáninneni Református Egyházkerület törvényesen megválasztott püspöke az egyházi törvényekben tisztemre tartozó kötelességeket híven és lelkiismeretesen teljesítem. Anyaszentegyházunk hitelveit, törvényekben biztosított jogait, szabadságát és alkotmányát fenntartani, az evangélium hirdetésének tisztaságát védelmezni, fejleszteni teljes erőmmel és minden tehetségemmel igyekszem.
Egyházi ügyekben egyedül közvetlen főhatóságomnak a Tiszáninneni Református Egyházkerület Közgyűlésének utasításait és rendeleteit fogadom el és követem. A polgári hatóságoknak egyházi törvényeinkbe és önkormányzati jogainkba ütköző rendeleteit végre nem hajtom és azokat az Egyházkerület Közgyűlésének bejelentem. Mint kormányzó és mint az Egyházkerületi Bíróság elnöke egyházi törvényeink értelmében részrehajlás nélkül, az igazság és lelkiismeretem szerint járok el. Anyaszentegyházunk külső-belső építésében példaképpen elöl járni; Egyházkerületünk törvényesen hozott rendeleteit és határozatait megtartani és megtartatni, ítéleteit végrehajtani és végrehajtatni, a kebelbeli gyülekezeteknek, egyházmegyéknek anyagi és szellemi jólétére buzgón felügyelni, érdekeiket a felettes hatóságok körében is hűségesen képviselni; az általános jó rend és közösség békéjének virágzását, Isten országának dicsőségét erőm mértéke szerint és Isten kegyelme által előmozdítani szent kötelességemnek ismerem. Isten engem úgy segéljen!”