Lelkészbeiktatás az Edelény-Finkei Református Gyülekezetekben

LIX. évfolyam 3. szám / Abaúji Egyházmegye

„... annak nagy tetteik hirdessétek, Aki sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket." (I. Péter 2: 9.)


Az ősidők óta társegyházként működő gyülekezetek az edelényi öregtemplomban szeptember 10-én vasárnap délután iktatták be új lelkipásztorukat, Szűcs Ferencet. A már két éve a gyülekezetben szolgáló lelkipásztor feleségével együtt ellátja Damak és Hegymeg kicsi gyülekezeteinek szolgálatát is.

A gyülekezeteikből, a városból és a környező falvakból (Boldva, Hangács, Nyomár, Ziliz, Lak, Balajt, Izsófalva) lelkészeikkel együtt érkező nagyszámú népet (800 fő körül) Szűcs Ferenc köszöntötte. Az Urat magasztaló énekek után Baksy Mária, az Abaúji Református Egyházmegye esperese a „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít" Pál levele a Filippibeliekhez 4:13 alapján tartotta beiktató igehirdetését, majd jelképesen átadta a gyülekezet pecsétjét és a templom kulcsát. A helyi énekkar Nagy Zsuzsanna vezetésével szolgált, majd Szűcs Ferenc beiktatott lelkipásztor hirdette Isten igéjét:


„Erős torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz és bátorságos lészen." Az igehirdetés után a fiatalok éneke következett.


Szűcs Ferenc 126 év alatt az 5. lelkész a gyülekezet élén. Balogh István 51 évig, Gyülvészi István 37 évig, Barcza József 9 évig, Vadas Gyula 29 évig szolgált a gyülekezetekben. Bízva bízunk, hogy méltóan elődeihez, hosszú időt tölt el Edelényben mivelünk vállvetve Szűcs Ferenc. Nyilvános presbiteri gyűlés keretében Ábrám Tibor, az egyházkerület főgondnoka, Hegedűs István egyházmegyei főjegyző a jelenlévő lelkésztársak nevében és Szabó László egyházmegyei gondnok köszöntötték a lelkészházaspárt.


A család nevében Szűcs Endre egyházkerületi főjegyző, dédestapolcsányi lelkész köszöntött. A barátok, iskolatársak nevében Gacsályi Gábor hajdúnánási, Szabó András hajdúböszörményi lelkészek, és közvetetten Kocsis Attila Amerikából hozta, küldte üzenetét. Szőnyi Tamás bőcsi lelkész a lelkész nagyapáról is emlékezve küldte üdvözletét. A kibocsátó egyházat Almási Ferenc bodrogkeresztúri lelkész megható szavakkal köszöntötte és emlékezett a kezdeti évekre.


A város nevében Bákai Imre edelény-borsodi református lelkész alpolgármester köszöntött, majd a helyi gondnokok: Mátrai Zoltán Edelény és Bábás Bálint Finke nevében üdvözölték és adták át a gyülekezetek ajándékait. A finkeiek szép palásttal lepték meg lelkészüket. A damaki, hegymegi presbiterek és az ifjúság verses köszöntése zárta a presbiteri gyűlést. A Himnusszal, majd záróénekkel (265:1-5) ért véget a beiktatás.


Megható momentum volt, hogy az előző, nyugdíjba vonult lelkész, Vadas Gyula távollétében a kurátor úr tolmácsolta a nagytiszteletű úr köszöntését. Ő ugyanis ugyanazon időben a Debreceni Hittudományi Egyetem évnyitó ünnepén, a jubileumi diplomát átvevők sorában az 50 éve végzettek s még élők között vette át az aranydiplomát, örvendező hálaadással.


Áldott legyen az Isten érte! Áldott legyen az Úr neve ezért a lelkészbeiktatásért, az Ő dicsőségét hirdető szép ünnepért.


Laki-Lukács László


az Edelény-Belvárosi Egyházközség presbitere


 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5

2Sám 13,20–39

Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király? 

tovább

(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)

HITBEN FELELŐSEN!

– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve. 

tovább

ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!

Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek. 

tovább

2017. október 13. péntek

„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)

 

 

 

tovább

Reményik Sándor: A szőnyeg visszája

Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.

 

tovább