Lelkészbeiktatás Olaszliszkán

LIX. évfolyam 3. szám / Zempléni Egyházmegye

Örömteli esemény részesei lehettünk 2006. szeptember 17-én, amikor az Olaszliszkai Református Egyházközség új lelkipásztorát iktattuk be. Előző lelkipásztorunk, Iván Barnabás nagytiszteletű úr nyugdíjba vonult. A megüresedett lelkipásztori állás betöltésére országos pályázatot írtunk ki. Több pályázó közül gyülekezetünk egyhangúlag Egeresi Gábor nagytiszteletű urat választotta meg, aki eddig a zemplénagárdi gyülekezetet pásztorolta.

A beiktató istentisztelet egyben hálaadó istentisztelet is volt. Az új lelkészünket úgy vártuk, hogy a lelkészlakást kívül-belül teljesen felújítottuk, a 21. század igényei szerint.


A beiktatást dr. Börzsönyi József esperes-rektor úr végezte el. A zsúfolásig megtelt templomban együtt voltunk nemcsak a helyi reformátusok, de a szomszédos gyülekezetek küldöttségei és a helyi görög- és római katolikus testvérek is.


Főtiszteletű dr. Börzsönyi József esperes-rektor úr beiktató igehirdetésében arról szólt, hogy szükség van lelki őrállókra, akik lelki értékeinket őrzik és óvják. Ilyen őrállók a lelkipásztorok, és ezt a feladatot kell ellátnia a beiktatandó lelkésznek is.


Nagytiszteletű Egeresi Gábor igehirdetésében a hálaadás szükségességére hívta fel a gyülekezet figyelmét a 103. zsoltár alapján. A beiktatás és az igehirdetések után a nagy számban jelenlévő lelkipásztorok kérték Isten áldását a beiktatott lelkipásztorra és a gyülekezetre. A köszöntések során megszólalt a Zempléni Református Egyházmegye nevében dr. Erdei Pál főgondnok, aki személyes, időnként elfogódott hangvételben köszöntötte a gyülekezetet és lelkipásztorát.


Fekete Gyula polgármester úr a község nevében köszöntötte a gyülekezetet és a lelkészt, kiemelve azt a jó viszonyt, amit a falu vezetése a helyi egyházakkal fenntart.


Járásiné Kassai Éva, a gyülekezet gondnoka köszöntőjében részletesen beszámolt a lelkészválasztásról és a parókia felújításáról. Köszönetet mondott név szerint is dr. Börzsönyi József esperes-rektor úrnak azért a nagyon jelentős anyagi támogatásért, amivel az Egyházmegye hozzájárult a parókia felújításához. Külön köszönetet mondott Fekete Gyula polgármester úrnak is, aki szintén jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a lelkészlakás kívülről is új megjelenést kapjon. Megköszönte az egyháztagoknak is azt a sok munkát, amelyet a lelkészlakáson, a parókia udvarán és kertjén, valamint a templom körül végeztek, nagy lelkesedéssel. Ezután az ajándékok átadására került sor.


A köszöntések elhangzása után Karikás Sándorné presbiter saját versével köszöntötte az új lelkészt. Az istentiszteletet végén a gyülekezet elénekelte nemzeti imádságunkat. Ezután szeretetvendégségre került sor, amelyet a helyi kultúrházban rendezett meg a gyülekezet.


Teremtő Atyánknak adunk hálát ezért a gyönyörű napért és reméljük, áldásaiban ezután is részesedünk.


egy presbiter

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább