Hírcsokor a Sárospataki gyülekezet életéből
LIX. évfolyam 3. szám / Zempléni EgyházmegyeMájus 14. -
Virágh Sándor lelkipásztor angliai útja során látogatást tett a Londoni Magyar Református Gyülekezetben. Az írásos terítőkkel díszített „üvegháztetejű" templomban a kis falvainkra jellemző elnyújtott éneklés érzékeltette a hagyományőrzést. Az istentiszteletet követően mindenkinek jutott a hetvenes évek divatja szerinti hatalmas méretű csőrös alumínium kannából egy csésze gőzölgő tea, amely mellett kellemes beszélgetésre került sor. Az ottaniak sorsát Tárczy Árpád, az egykori pataki gimnáziumigazgató fia beszélte el, aki a BBC rádió bemondójaként tevékenykedett, jelenleg a gyülekezet „korelnöke" és mindenes gondnoka.
Június 18. - Kárpátaljáról a nagyberegi gimnazisták csoportja tett látogatást Sárospatakon, és részesei lettek istentiszteletünkön dr. Fekete Károly ny. teológiai professzor evangélizációs szolgálatának. Este pedig a Lorántffy teremben a Református Közéleti és Kulturális Központtal együttműködésben Hűvösvölgyi Ildikó színművésznő csodálatos Reményik Sándor estjét hallhatta a mintegy százfős érdeklődő gyülekezet.
Augusztus 7. - Idén a sárospataki hittanos tábor Jósvafőn volt. Az ötnapos program a Jónás könyve kerettörténetével és a nevezetes bibliai hegyek megismerésével volt átszőve, a táj adta kedvező feltételeket kihasználva. A sok kirándulással, játékkal, számháborúval, tábortűzzel lebonyolított táborozás résztvevői igazi közösséggé kovácsolódtak, a lebonyolításban két lelkész és két főiskolai hallgató vett részt.
Augusztus 13. - A nagy hagyományokkal rendelkező Zempléni Fesztivál programjában idén két zenés istentisztelet is szerepelt. J. S. Bach: Jesu meine Freude című motettája az Akadémiai Kórustársaság előadásában hangzott el, valamint a Voces 4 énekegyüttes ihletett, különleges hangzásvilággal adott ízelítőt a középkori angol templomi zenéből. A templom Galériájában Macskássy Izolda jótékonysági tárlatát Füzesséry József, a Macskássy Galéria vezetője nyitotta meg, az eladott képek 30%-át felajánlva az orgonafelújítás javára. A hagyományok szerint ezen a napon valamennyi jelenlevőt vendégül látja a gyülekezet egy kerti pikniken, amit Márki Bertalan főszakács és családja, valamint az időjárást kedvezőre fordító Gondviselés jóvoltából sikerült idén is megrendezni.
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
