Névtáblaavatás: Deák Ilona leányinternátus

Emlékező keresztyén Gyülekezet, Családtagok, nemes Tanulóifjúság! Dr. Újszászy Kálmánné Deák Ilona 1913. január 28-án született Sárospatakon, és 1999. június 11-én hosszan tartó, derűs hittel viselt betegség után, életének 87. évében halt meg Sárospatakon. Egész élete Sárospatakhoz és a Sárospataki Református Kollégiumhoz köthető.

Ma is áll az a Kossuth utcai ház - a gimnázium alsó kapujával szemben -, ahol született. Egész életét meghatározták azok a gyökerek, ahonnan származott. Ősi nemesi, szülőföldje iránt határtalan szeretetet érző, művelt, a magyar haza számára maradandó értékeket hordozó családba született.

Édesapja, Palágyi Deák Geyza a református gimnázium tanára, a magyar néprajzi gyűjtőmozgalom, a Folklore Fellows kezdeményezője, úttörője volt. Olyan vidéken végezte néprajzi gyűjtőmunkáját, melyet szétszabdalt Trianon. Ebben a légkörben és édesanyjának, Biringer Margit tanítónőnek gondoskodó, a fiútestvérektől megkülönböztető szeretetével körülvéve nőtt fel.

Egyetlen lánygyermek volt az ötgyermekes családban, ez meghatározta kiváltságos helyzetét, kapcsolódását édesanyjához, fiútestvéreihez, a hajdani Deák-gárda tagjaihoz. 1931-ig, édesapja haláláig a család itt lakott a Rákóczi út 8. szám alatti szomszédos házban. Itt volt a Deák-gárda.

Elemi iskoláit az akkori Református Tanítóképző Intézet gyakorló iskolájában végezte. A Református Gimnáziumban - mint a többi lánytanuló - nyilvános magántanuló volt nyolc éven át. Mindennap bejárt az órákra, de év végén a vizsgát külön kellett letennie. Érettségi után a teológiára iratkozott be. Első pataki lányként végezte el jeles eredménnyel.

Vizsgái után 1936-ban ösztöndíjat kapott Németországba, ahol szociális intézményben dolgozott, szabad idejében pedig nagy érdeklődéssel látogatta a múzeumi gyűjteményeket.

1937. július 27-én kötött házasságot dr. Újszászy Kálmán teológiai tanárral. Patakon Patakért, a Kollégiumért, Krisztus ügyéért fáradoztak együtt több mint fél évszázadon keresztül. Ica néni az otthon, a család mellett a negyvenes évektől a Tudományos Gyűjtemények munkatársa, majd aktív dolgozója lett.

Apai örökségként már diákkorában megmutatkozott kézügyessége, tehetséges rajzoló volt. Ezt az adottságát kamatoztatta azáltal, hogy egyházkerületünk gyülekezeteiből a Kollégium Múzeumába bekerült úrasztali terítőket elsőként, úttörőként kezdte restaurálni. Keze nyomán eltűntek a foltok, helyükre kerültek az arany, ezüst és selyemszálak, kibontották szirmukat az újra életre keltett virágok. Értéket mentett: a Múzeumnak, a Kollégiumnak, hazánknak, mindannyiunknak. Rendszerező munkája beépült a Múzeum, az Adattár, a Nagykönyvtár anyagába.

Feladata volt évtizedeken keresztül az Adattár fényképarchívumának rendezése, katalogizálása: 34.551 db fényképet rendezett. Így alkalma volt megismerni gyülekezeteink úrasztali terítőit, edényeit, épületeit, értékeit, egyházkerületünk ünnepi és hétköznapi eseményeit, és kapcsolatot tartott gyülekezeteink, egyházmegyéink, egyházkerületünk vezetőivel, tagjaival.

1965 őszén férjével tett három hónapos amerikai körútjuk során összegyűjtötték és hazahozták az ott talált - református magyarokra vonatkozó - írásos dokumentumokat: könyveket, folyóiratokat, évkönyveket, jegyzőkönyveket, évi jelentéseket stb. Lerakták az ún. amerikai magyar gyűjtemény alapjait, amely jelenleg több mint 7 ezer leltári egység. Ica néni 1987 tavaszán történt balesetéig közel 5000 leltári egységet rendezett, katalogizált az amerikai gyűjteményben.

1972-től a Kollégium Múzeumának az igazgatója. A kiállítások rendezése, anyaggyűjtés, a begyűjtött anyag rendezése, szakszerű katalogizálása, a kutatók kiszolgálása az ő feladata volt. Hűséggel, kitartóan tanította az utána jövő nemzedéket, minket, a teológia és a Tudományos Gyűjtemények jelenlegi dolgozóit. Nyugállományba vonulása előtt megkapta a „Kiváló Munkáért" járó kitüntetést.

A 90-es években - nyugdíjasként - kezdte meg az eddig összegyűjtött filmnegatívok beírását, rendszerezését.

Munkája mellett férjével együtt négy gyermeket neveltek fel. Amikor a legkisebb gyermekük is elhagyta a szülői házat, jöttek az unokák a pataki gimnáziumba. Fáradhatatlan és teherbíró volt, türelmes és mindig szolgálatkész. Sokat tanultam tőle és neki köszönhetem, hogy a Református Kollégium Múzeumában folytathatom azt a munkát, amit Ő megkezdett. Tanultam tőle családszeretetet, a férj melletti helytállást, a dolgok csendes, nyugodt tudomásulvételét, azt a vendégszeretetet, amit megéreztek a házukban otthonra találók. Ha páran jöttek, ha sokan jöttek, mosolyogva sütött-főzött. Házuk ajtaja nyitva állt a Patakon élő és a világ minden tájáról Patakra látogató öregdiákok, tanárok, népfőiskolások, barátok előtt.

Férje hálás lehetett ezért, hogy ilyen derék asszonyt adott neki Isten. „Mert ennek ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket." Az egész család számára a szeretet központja volt. „Édeske" - így hívták gyerekek, unokák, dédunokák. Ica néni - talán sokan nem is tudják - feldolgozta a 19. századi úrasztali terítők történetét. A családnak, mindannyiunknak, személy szerint nekem is feladatom, hogy ez a munka nyomtatásban is megjelenhessen. Tőle nagyobb hozzáértéssel, tudással, szeretettel senki sem beszélt az úrasztali terítőkről, a múzeumi tárgyakról, a jövő számára történő értékmentésről. Istennek hálás szívvel köszönjük meg mindazt, amit hosszú évtizedek alatt tanultunk tőle és tanulhatnak a Deák Ilona Leánykollégium jelenlegi, majd jövőbeli diákjai: példamutató családi életet, a munkatársakhoz való mindenkor segítőkész szeretetet, a Krisztusi alázattal végzett egyházi munkát, a „pataki szellem" soha meg nem szűnő ápolását, a nehézségek, a betegségek türelemmel, zokszó nélküli elhordozását: a követésre méltó keresztyén életet

Pocsainé Eperjesi Eszter

lelkipásztor, múzeumigazgató