Világtalálkozó - A Teológiai Akadémia ünnepi közgyűlése

LIX. évfolyam 3. szám / Kerületi események

A Sárospataki Református Kollégium 475 éves jubileumát különböző ünnepi rendezvényekkel ünnepelte, és ezek egyben a Magyar Reformátusok V. Világtalálkozójának főrendezvényei is voltak.

A Teológiai Akadémia augusztus 19-én, szombat délután ünnepi és nyilvános közgyűlést tartott az Imateremben. Ez a közgyűlés is már hagyományos módon kezdődött: a tanári kart és a vendégeket a tógás diákok (volt idő, amikor tógátus diákoknak nevezték a Kollégium teológus diákjait) vezették be, hozva azt a kollégiumi címerrel ellátott zászlót, amit a Kollégium 400 éves jubileumára készítettek a pataki asszonyok (a tanárfeleségek).


A közgyűlés alaphangja a hálaadás volt. Dr. Börzsönyi József rektor köszöntötte a vendégeket, a tanárokat és diákokat. Hálát adott a Kollégium múltjáért, de különösen az elmúlt 15 esztendőért, amióta újra megnyílt a 40 évig bezárt teológia kapuja, és folytatódik a lelkészképzés Patakon is. Nemcsak a hagyományos lelkészképzés, hanem az új időknek, lehetőségeknek és kihívásoknak megfelelni akaró lelkész-, börtönlelkész-, katekéta- és gyülekezeti munkatársképzés.


A jubileumi közgyűlés ünnepi eseménye volt az új tiszteletbeli tanárok bemutatása és tiszteletbeli tanárrá fogadása. Olyan bel- és külföldi lelkipásztorok és tanárok kötődtek ily módon még jobban a pataki kollégiumhoz, akik eddig is különböző módon kapcsolatba kerültek a Kollégiummal, és a maguk helyén, hivatásában kiemelkedő módon munkálkodtak. A következő tiszteletbeli tanárokat köszönthette és ünnepelhette az ünnepi közgyűlés:


Cecil Culverhouse lelkipásztor, Fulton (Missouri, USA)


Jochem Douma teológiai tanár, Kampen (Hollandia)


Fekete Károly egyetemi tanár, Debrecen


Christopher B. Kaiser teológiai tanár, Holland (Michigan, USA)


Kozma Zsolt egyetemi tanár, Kolozsvár


Lenkeyné Semsey Klára egyetemi tanár, Debrecen


Schweitzer József főrabbi, Budapest


Szűcs Ferenc egyetemi tanár, Budapest


Barend Johannes van der Walt teológiai tanár, Potchefstroom (Dél-Afrikai Köztársaság)


A tiszteletbeli tanárok laudációját (bemutatását és munkájuk szakmai értékelését) Dr. Dienes Dénes és Dr. Sawyer Frank rektor-helyettesek mondták el magyar, illetve angol nyelven.


A tiszteletbeli tanárok nevében Cecil Culverhouse és Dr. Lenkeyné Dr. Semsey Klára mondott köszöntést. Cecil Culverhouse 20 éve van kapcsolatban Patakkal, mióta a tiszáninneni egyházkerület partnerkapcsolatba került a missouri-i presbiteriánus egyház egy egyházkerületével. Culverhouse lelkipásztor az utóbbi években különösen gyakran járt Sárospatakon, jelentős segítséget hozva nemcsak a pataki kollégiumnak, hanem a kárpátaljai magyar reformátusoknak is. Lenkeyné Semsey Klára pataki teológus diák volt, kedvesen emlékezett meg pataki éveiről, tanárairól. A Debreceni Hittudományi Egyetem friss nyugdíjasa. (Az Újszövetség professzora volt ott.)


A közgyűlésen a zárszót Benke György, a teológia volt tanára mondta. Abból a zsoltárból idézett, melyből a Kollégium egyik jeligéje való, a 126. zsoltárból: „Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd." Visszaemlékezett diákkorára és volt tanáraira, azok magvető munkájára, és arra az időre, amikor sok nehézség között „vetették a magot", és tanúja volt annak, ahogy milyen „könnyhullatást" és megkeseredést jelentett tanárainak és a kollégium lelkész-gondnokának a teológia bezárása és a gimnázium államosítása. De most átélhetjük az Ige ígéretét: a vigadozással aratást. Örvendező tanúi lehetünk - mondta - a gimnázium újra egyházi kezelésbe vételének, a teológia újra megnyitásának, az Imaterem felújításának, legújabban az orgona beépítésének. Azzal fejezte be beszédét, amivel 15 évvel ezelőtt Osterhaven professzor, a Friends of Sárospatak létrehívója, a pataki kollégium Egyesült Államokbeli patrónusa zárta be a teológia újranyitásán mondott beszédét: Sárospatak vivat, crescit, floreat - Sárospatak éljen, növekedjék, virágozzék!


Gazdagította a közgyűlést Bundzik Tímea orgonaművész-tanár szép orgonajátéka (Vivaldi, Bach és Mendelssohn darabokkal). Sokan most látták először a felújított Imatermet, és hallhatták az új orgona hangversenyzésre is alkalmas hangját.


Benke György ny. teológiai tanár


Bogács

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább