Tábori beszámoló Fonyból
LIX. évfolyam 3. szám / MisszióEgy „rendes" írást a kezdetekkel kellene indítanom. A Kezdet valahol Jézus mennybemenetelénél található, a missziói parancsban. De visszamehetünk Ádámhoz és Évához is.
Bocsássa meg most az Olvasó, hogy a Kezdettől eltelt időszakot nem részletezem. Egyetlen gondolatot bocsátok csak a számomra kiemelkedően fontos esemény leírása elé: cigánymissziót sokan sokféleképp végeznek. Misszióra elhívottak, akik életét sokan ismerik, vagy „névtelen" lelkipásztorok, gyülekezeti tagok, akik a maguk hétfő-kedd-szerda viszonylatában végzik kemény kitartással, szorgalommal, odaszántsággal, amit el tudnak végezni a rájuk bízottakért.
Amiről tehát most beszámolok, nem egyedülálló, példátlan esemény, hanem egy az események sorából, amely számomra a részvétel okán kiemelkedő.
Lelkes lelkipásztorokkal dolgozom immár egy éve. Azóta tervezem és álmodom, helyesebben tervezzük és álmodjuk a Tábort, amely egy maroknyi gyermeknek otthonává lehet néhány napig. Mit kell ezen egy évig álmodni? És ha már itt tartunk, miért nem sokkal több gyermeknek? Talán megválaszolhatóak e kérdések.
Táborunkban azok a gyermekek vehettek részt, akikkel kapcsolatban állunk, akik részt vesznek a hitoktatásban vagy a játszóházi programban, esetleg konfirmáltak. Akiket jutalmazni és megerősíteni szeretnénk. Így érkeztek gyermekek Tóth Zoltán lelkipásztorral és „Imre bácsival" Ricséről, Deliné Horkay Márta nagytiszteletű asszonnyal Nyíriből és Füzérkomlósról, valamint Nádasi Erika segédlelkésszel Sátoraljaújhelyből. A táborozók valamennyien hátrányos helyzetűek, többségükben romák. Ezt nem kellene leírnom, hiszen szóba sem került a héten.
Nem roma tábor volt ez a júliusi hét, hanem egyszerűen tábor, ahol nem származásunk volt, hanem nevünk.
Július 24. és 29. között Fony volt számunkra a világ közepe és a világ teteje. Fent lehettünk a „hegyen". A falu közepén álló régi parókiából kialakított táborhely ideális terep 30-40 rohanó szélvész és 8-10 igyekvő felnőtt számára. Az arra járók egy szokásos tábort láthattak/láthattak volna. A nap első programja a reggeli, majd a bibliai foglalkozások, amíg frissek vagyunk, utána a jól megérdemelt fürdés a csobogónál. Hogy mekkora áldás lehet a falu közepén napvilágra bukkanó forrás, amely bármilyen hideg, de medenceszerű itatókban összegyűlve helyettesíteni képes a strandot, Balatont, tengert... Szem nem maradt szárazon. És ruha sem, és cipő sem, és a szemüveg és fényképező sem. A felcsobbanó víztől és a nevetéstől. Közben persze arra is jutott idő és figyelem, hogy amikor egy falusi néni vízért jött, Istvánunk és társai felajánlják: segítenek hazacipelni. Nem azért, mert a táboroztatók kérték, hanem mert így érezték. Mert igyekeztek nagyon jók lenni, és úgy gondolták, ez hozzátartozik a jósághoz.
Csobogás után ebéd, délutáni programok, játékba lopott észrevétlen munka, koncentrálással, türelemmel, igyekezettel. Együtt mégis szórakozásnak tűnik. Agyagozhattunk, korongozhattunk, elfűztünk másfél kiló gyöngyöt, festettünk textilt, kirándultunk, fociztunk, játszottunk, labdáztunk, tollasoztunk, saját játékainkat mutattuk be saját szabályokat alkotva. Együtt. Együtt a többfelől érkezett, de másodpercek alatt szoros barátságba rendeződött gyerekek és a felnőttek. Ezért külön hálás vagyok. Olyan lelkészekkel és nem lelkész segítőkkel dolgozhattam, akik értik, hogy minden munka lényege a gyermek. Nem volt kérdés, hogy a WC kitakarítása vagy a krumplipucolás éppoly fontos, mint a délelőtti foglalkozás. Egymás nélkül nem megy. Olyan csapattal dolgozhattam, ahol a kiosztott feladatokon kívül mindenki észrevette, mit kell csinálni, és mindenkinek volt ideje beszélgetni, átöltöztetni, hajat fésülni, orrot törülni, békíteni, szórakoztatni, tanítani és nevelni. Így köszönöm meg a táboroztatók munkáját, akiket nem fontossági sorrendben említek, hanem ahogy éppen sikerül. A lelkipásztorokat már említettem, a titokzatos „Imre bácsi" ricsei kántor, gyülekezeti tag, táborunk szakácsa. Az ő keze alá is dolgoztak a pataki gimnázium kiváló növendékei: Bényi Zsolt Ferenc és Ferenczi István. Azért „is", mert ha épp szabad percük akadt, mindig találtam nekik munkát a gyermekek között, így a hét végére a munkában megfáradt erdei tündérekhez hasonlítottak leginkább még így is csillogó szemükkel. Több alkalommal segített, hogy éhes gyomrunkat megtölthessük: Deli Róbert, aki Nyíriből jött közénk, felülemelkedve az ingázás fáradalmain. Állandó segítségünk volt még Lukács Györgyné, „Mónika néni" a fonyi gyülekezetből. És nem feledkezhetünk meg Mészáros Viktóriáról, a hernádcécei, fonyi, és korláti gyülekezetek lelkipásztoráról sem, aki több mint házigazdája volt táborunknak, naponként figyelt arra, hogy mire lehet szükségünk, és mit tehet értünk.
A foglalkozások lebonyolításában és még kb. 2000-féle feladat elvégzésében Sándor Malvin pataki teológa volt segítségünkre, aki példája annak, hogy aki keresi a munkát, az meg is találja. Délutánonként Bálint Istvánné, „Ildikó néni" vezette az agyagozást nagy türelemmel és szakértelemmel, így egyesek keze alól szép munkák kerülhettek ki.
Hogy mit is ért a tábor? Talán a tábortűz mellett érezhettünk belőle valamit. Talán az utolsó estén, mikor a lányok sírása kíséretében Marcink azt kérdezte: „Minek megyünk el innen? Mi itt lakunk." Talán az induláskor, amikor Pumi és Anita, mint a legnagyobbak összegyűjtötték a kisebbeket, és egy sokat gyakorolt, de az izgalomtól dadogó beszéddel köszönték meg, hogy itt lehettek.
Nem tudom, ki mit vitt haza. De a gyerekek közül azóta sokan megjelentek a templomban, várnak valamit a lelkipásztortól (ebből is érthető: a jó munka jutalma a még több munka), leveleznek egymással. És készülnek a táboros találkozóra. Mert elhatároztuk, hogy minden hónapban találkozunk. Első „Táboros találkozónkat" szeptember 16-án Nyíriben tartjuk.
Végezetül tudva, hogy minden hála és köszönet a Teremtő, Megváltó Istent illeti, aki megajándékozott bennünket, köszönjük a minket tápláló „hollók" támogatását. Köszönjük a Zempléni Egyházmegyének és az Egyházkerületnek, hogy anyagi támogatásukkal lehetővé tették, hogy olyan gyermekek is táborozhassanak, akik saját erejükből nem jutottak volna el...
Barnóczki Anita
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
…mindezt azért teszik, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem. Jn 16,3
Lk 21,1–4R
„…az egész vagyonát” (4). Aki a feleslegéből ad, jótékonykodik; aki mindenét adja, Istent imádja.
(4) „Így tudjátok majd, melyik úton kell mennetek…” (Józsué 3)
– Az Úr vezet, előttünk jár. A feltámadott Úr a tanítványok előtt járt (Máté 28,7). Sok a járatlan út. Noha mi szeretnénk mindent előre modellezni, kiszámolni, az ismeretlen utak kapcsán is; de váratlan körülmények ezrei veszélyeztetik a tervet.
LUKÁCS 22,14–23 - Horderő
Vajon tisztában voltak a tanítványok Jézus szavainak horderejével? Megértették egyáltalán, hogy Uruk saját haláláról szólt?
2018. április 3.
Nóé elkezdte a földet művelni, és szőlőt ültetett. Egyszer bort ivott, megrészegedett, és mezítelenre vetkőzött a sátrában. Hám, Kánaán ősatyja, meglátta apja szemérmét, és elmondta kint levő két testvérének. Akkor Sém és Jáfet fogták a ruháját, a vállukra terítették, s háttal bemenve, betakarták apjuk szemérmét, de elfordították arcukat, és így nem látták apjuk szemérmét. Amikor Nóé kijózanodott mámorából, és megtudta, hogy mit tett vele a kisebbik fia, ezt mondta: Átkozott Kánaán! Szolgák szolgája lesz testvérei közt! Ezután ezt mondta: Áldott az ÚR, Sémnek Istene! Legyen Kánaán a szolgája! Terjessze ki Isten Jáfetet, lakjék Sém sátraiban, legyen Kánaán a szolgája! (1Móz 9,20-27)
Dénes Károly: Keresztfa tövében
Golgotának véráztatta hegyén,
Csodálkozom Jézus szeretetén.
Sokat beszél jóságáról nekem,
Boldog vagyok keresztfa tövében.
