Zászló és palást

Zászló

2006. október 29-én gyülekezeti és nemzeti zászlót avatott a Miskolc-Avasi gyülekezet. Valaki talán azt kérdezi: mi szüksége van ma egy gyülekezetnek zászlóra? Nem túlzás ez?  Lehet, hogy  látszólag nincs fontos szerepe, de számunkra a múltat, a jelent és a jövőt jelképezi. Múltat - mert van mire emlékeznünk.

Istennek népe e helyen, ebben a templomban 1543 óta  hallhatja az evangéliumot  a reformáció szellemében. Ezért van a zászlóra hímezve a Zsoltárok 46:2 „Isten a mi oltalmunk és erősségünk." Jó, ha egy gyülekezet tudja, hogy van múltja, mert abból erőt meríthet, amikor elbizonytalanodik, amikor nem látja tisztán maga előtt, merre haladjon. Irányt mutat ez az Ige, ez a zászló! Nem más, hanem egyedül Isten a mi oltalmunk és erősségünk!

Ez pedig bizonyosságot ad arra nézve, hogy jelenünket is bátran az Ő kezébe tehetjük. Mert a jelenben sem lehet más reménységünk, más oltalmazónk, csak Isten, aki ura a népeknek és eseményeknek. Hisszük, hogy ezt a gyülekezetet Isten ma is azért tartja meg, hogy RÓLA tegyen bizonyságot a város, a világ számára. Ha valaki bejön a templomba és ránéz erre a zászlóra, ott áll rajta ez az üzenet! Isten a mi oltalmunk és erősségünk!

A zászló másik oldalán pedig ott van a fiókáit tápláló anyamadár, aki feláldozza magát kicsinyei életéért. Ez a Krisztus áldozatát megtestesítő kép jelenti a jövőt számunkra. Jövő ott van, ahol lehet mire építeni. Az érettünk önmagát áldozó Krisztus pedig a legszilárdabb alap, amire építhetünk. Erről beszél ez a zászló, ezért fontos, hogy  ma 2006-ban ott lobogjon a templomban, üzenete pedig a szívünkben.

A nemzeti zászló és a Miskolc-Avasi gyülekezet zászlaja együtt fejezi ki hitünket, reménységünket, Istenbe vetett bizodalmunkat. Van okunk hálát adni a múltban és a jelenben bennünket megőrző Istennek és ezért állhatunk az eljövendőben is bátor szívvel az „Úr zászlóvivőiként" az evangélium szolgálatába.

Palást  

Ez a nagy múltú gyülekezet 2006. november első vasárnapján élő szeretetéről tett tanúbizonyságot, mikor a gyülekezetben 2004 októberétől szolgáló lelkészeit megajándékozta egy-egy palásttal. Mind a gyülekezet, mind a lelkészek számára jelentős pillanat az, amikor egy palástot átad, illetve átvesz a szolgálatra. A gyülekezet kifejezi bizalmát, szeretetét és elkötelezi a szolgálattevőket az evangélium hirdetésére, az Ige hirdetői pedig elfogadják ezt.

A palást tehát elkötelez, felelőssé tesz. Több egy magamra ölthető és levehető ruhadarabnál!  Jelképezi  hovatartozásunkat, még akkor is, ha éppen nincs rajtunk. Amikor palástviselésre kap felhatalmazást egy teológus, kibocsáttatik  a Krisztus szolgálatára. A Krisztus szolgálata - ezt jelképezi a palást. Ebben kell élni lelkésznek, gyülekezetnek egyaránt. A lelkésznek, aki  Isten kegyelmére szorult hétköznapi ember, de Krisztust szolgálja és a gyülekezetnek, aki számára ott van egy esendő ember, de akiben Krisztus szolgáját láthatja, fogadhatja be. Ugyanakkor azt is jelzi a palást, hogy a Krisztus szolgálata nem egyszerű hétköznapi esemény - még akkor sem, ha a leghétköznapibb módon nyilvánul meg -, hanem sokkal fontosabb annál: ünnepi, különleges, felemelő, átformáló, életet adó!

A Krisztus szolgálatában kevés magamra venni a hit ruháját, valóban hinni kell, mert különben hiteltelenné válhatunk!

Hitelességre is kötelez a palást, az igazság elmondására, még akkor is, ha ezt nem hallják sokszor szívesen. Krisztus igazságát azonban nem hallgathatja el senki, aki őt szolgálja.

Amikor egy gyülekezet palásttal ajándékozza meg az ott szolgáló lelkészt, és ő magára veszi - öltse magára és hordozza Krisztus szeretetével! Én így teszem.

Hangóné Birtha Melinda

lelkipásztor Miskolc-Avas