Egervölgyi kórusok találkozója Mezőkeresztesen

LIX. évfolyam 4. szám / Egervölgyi Egyházmegye

Egyházmegyénkben 2006. október utolsó vasárnapja a kóruszene kedvelőinek délutánja volt. Idén Mezőkeresztesen került megrendezésre - a már hagyománnyá vált - Egyházmegyei Kórustalálkozó, melyen 9 kórus, illetve éneklő csoport szolgált lelki énekekkel, zsoltárfeldolgozásokkal, kórusművekkel.

A találkozón az alábbi gyülekezetek kórusai képviseltették magukat: Bükkzsérc, Cserépfalu, Eger, Egerlövő, Mezőnagymihály, Noszvaj, Sály, Tibolddaróc, Mezőkeresztes. A mezőkeresztesi református templomban nagyszámú gyülekezet jelenlétében tartott kórustalálkozó a helyi lelkipásztor, Hajdu Ferenc igeolvasásával, imádságával kezdődött, majd a kórusok előadásai következtek. Több kórus jól ismert énekeket, kórusműveket is megszólaltatott, melyeket a jelenlévők is velük együtt énekeltek. Hallhattunk többek között, Kodály-, Bartók-, Bach-, Halmos-, Gárdonyi-műveket, többször már-már művészi hangzásban. Az alkalmon sor került az Egervölgyi Gyermekrajz pályázat díjainak átadására is dr. Kádár Zsolt esperes úr közreműködésével.


Hajdu Ferencné nagytiszteletű asszony befejező gondolatait egy közös kánon eléneklése követte, s több százan kérték Urunk kegyelmét és áldó gondviselését. Ezt követően a gyülekezet átvonult a helyi általános iskola ebédlőjébe, ahol már gazdagon terített asztalok várták az alkalom minden résztvevőjét.


Nagy sikert aratott ez a kórustalálkozó is, s hisszük, hogy a szívet-lelket felmelegítő zene, énekszó méltán szolgálta Istenünk nagy nevét s mindannyiunk lelki épülését.


k.zs.

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább