Egy 80 éves születésnap margójára

2006. január közepétől dr. Börzsönyi József esperes úr olaszliszkai helyettesítő szolgálatra rendelt. Bár az istentisztelet kezdetére rendszerint ráfagyott az ujjam az orgonára, sokszor elgondolkodtam, kinek a helyére ültem. Egy öreg, 80 éves, fekete ruhás, fehér inges (nyakkendő nélkül) bácsira gondoltam, aki hófehér pödrött bajuszú - gyermekkori emlékeimből rajzolva.

Első találkozásunkkor Kovács József, a 80 éves kántor bácsi fiatalos külsejével igen meglepett. Megismertem benne a pedagógust (tanító, tanár, megyei szakfelügyelő), az egyházzenészt (orgonista-kántor), a gyülekezetkormányzót (mb. gondnok, presbiter), Olaszliszka helytörténészét, kutatóját, íróját. Életét így jegyeztem le:

„A Szabolcs megyei Gemzsén, 1926. március 29-én született. Édesapja - mivel az I. világháborúban megfázott - fia születése előtt két héttel meghalt. Édesanyja hat év múlva férjhez ment. Megpróbáló évek következtek a gyermekre, de tudásvágya, akarata sok nehézségen átsegítette. Az elemit szülőfalujában végezte, 6 osztályt, majd hírül vette, Dombrádon magánúton lehet vizsgát tenni. Zöld Ferenc tanító úr az egyik órán olyan élethűen mutatta be Patak nevezetességeit, történelmét, a diákvárost, hogy egész életre szóló szeretetet, tudásvágyat keltett fel az akkori kisdiák szívében: „vajha én is egyszer pataki diák lehetnék!" Zöld Ferenc tanító úr előkészítette a tudás megszerzése útját. Nagybátyja segítségével tanult, egyik kezében az eke szarva: szántott, vetett, gondozta az állatokat; közben mindig a hóna alatt volt a könyv. Ha aratás idején friss vízért ment, vagy az ételt hordták, állandóan tanult. Kisvárdára, Vásárosnaményba iskolába menet magában mondta a tanultakat, és le nem hunyta esténként a szemét, amíg a tanító úrnál fel nem mondta a leckét. Óhaja teljesülésében - hogy pataki diák lehessen - a szirénfalvi születésű püspök, dr. Enyedi Andor segítette. A Kovács Józsefet oly nagy szeretettel tanító Zöld Ferenc ugyanis Szirénfalvára került, az árva, tanulni vágyó kisfiút egy egész télre házába fogadta, egyetlen fillér nélkül tanította, ellátta. Ekkor érkezett szülőfalujába a püspök úr, Zöld Ferenc tanító úr pedig nagy örömmel vendégelte meg asztalánál a falu jeles szülöttét, viszonzásul a püspök úr segítette Kovács József kisdiák pataki tanítóképzőbe való felvételét. Tanítóként Tiszaszentmárton, Záhony, Bodrogkisfalud, Olaszliszka lettek állomáshelyei. 1950-ben kötött házasságot Balsai Irénnel, ma 56 éves házasok. Két gyermekük és családjuk jelenti számukra az örömöt."

Leírásomhoz gondolatot fűzök: a pedagógus-házaspárral töltött idő felidézte szüleim sorsát, emlékét. Különösen Irénke elbeszélése. Mindkettejük élete kalandos volt. A feleség, vasutas gyerek lévén, a háború idején Németországban átélt légitámadásokról beszélt, a hazatérés öröméről, az édesapja B-listázásáról. Szülei ennek ellenére 66 évig voltak házasok, és 90-en felüli életkort éltek meg. A nehézségek hogyan tudják összekovácsolni az életsorsokat, házasságokat... Számomra az is felejthetetlen volt, ahogy a feleség büszkén hozta elő férje okleveleit; 1949. július vége: orgonista-kántori oklevél, a pataki líceum és tanítóképző dokumentuma, az egri tanárképző levelező tagozata (1963-1966); Olaszliszka díszpolgára. Együttes munkálkodásban születtek a fenti nagy dolgok.

A másik gondolat: Kovács József tanár úr pálya iránti szeretete, melyet így fogalmaz meg: „Tessék elhinni, valahányszor elmegyek Patakon a képző épülete előtt, feltartott, összekulcsolt kezekkel adok hálát, hogy a Képző által az Isten kenyeret adott, hogy családomat is eltarthattam."

Kovács József tanár úr Kelemen Sándor tanító úr alakját idézi számomra. Fóris nagyapám udvarán édesanyám és hét testvére körbeülte a tanító urat és a rádióját, mert először csak neki volt. Édesapám elemistaként a tanító úr istállójában végezte a „gyakorlati foglalkozást", így nevelt a tanító bácsi embereket a fiúkból. A disznóölést nagyapám az első pohár pálinka megkínálásával a tanító úrnál kezdte. A tanító úrnak is volt földje, amelyet hétköznap bekapált, vasárnap pedig beosztatta a fiúkat a számkirakó táblához, és kántorizált a pappal a templomban. A hosszú téli estéken összegyűjtötte a fiúkat, lányokat a népszínművek előadására, a férfiakat a dalárdába: ő volt a néptanító. Máig is őrzöm a tasnádszarvadi nagyapám-féle portán készült fényképüket.

Hálás vagyok, hogy Liszkára vetett egy pár hónapra a sors, mert Kovács József kántor úr házában az általam soha nem ismert - csak szüleim által elsorolt - tasnádszarvadi tanító-diák-szülő viszony megelevenedett, élővé vált.

Kovács Józsefet - mint Liszka történetének kutatóját vagy mint gyülekezeti kántort bemutatni nem tisztem. De az igen, hogy erőben, egészségben letölthető éveket kérjünk neki, hitvesének, családjának, hogy akkor térhessen vissza kedves liszkai orgonájához, amikor Isten akarja.

Papp Borbála

lelkipásztor, Taktabáj