Néma kiáltás

LIX. évfolyam 4. szám / Ajánló

Vannak művek, könyvek, megnyilatkozások, amelyeket nem elég csak egyszer kézbe venni, megnézni és végigolvasni. Koltay Gábor filmje, A NÉMA KIÁLTÁS is ezek közé tartozik. Nyilván, egyszeri megnézésre is kialakul bennünk valamiféle vélemény, de a mondanivaló mélységéhez akkor jutunk el, ha alaposan, szinte mondatról mondatra elemezzük a látottakat és elhangzottakat.

A filmben olyan jeles gondolkozókat, érdemes és mélyen látó embereket szólaltatnak meg, akiket régóta foglalkoztatnak ezek a kérdések. Többek között a televízióból is jól ismert Barsi Balázs ferences atyát, Bolberitz Pál római katolikus teológust, egyetemi tanárt, Hegedűs Lóránt református püspököt, egyetemi tanárt, Jobbágyi Gábor jogászt, egyetemi tanárt.

A film alkotóinak alapmotívuma egyaránt lehet a felelőtlen emberi cselekvés, vagy a nemzethalál víziója. Olyan témákról van szó, melyek mellett ma egy gondolkodó embernek, a hazáját és nemzetét szerető magyarnak nem szabad, és nem lehet szó nélkül elmenni. Több komoly súlypontja és hangsúlya is van a filmnek. A vége az esetleges - fogalmazzunk reménykedve, bár a tények ma már jóval túl mutatnak az esetlegességen - nemzethalál víziójához érkezik meg. Talán ez marad meg a legmélyebben a nézőben. De nem csak itt érdemes megállnunk és elgondolkodnunk.


Nem hallgathatunk korunk egyre aktuálisabbá váló kérdéséről, amelyről szintén szól ez a film: a szavak és a beszéd leértékelődéséről! Azt mindannyian érezzük, hogy egy egyre mélyebbre süllyedő, válságokkal küszködő, és katasztrófák felé sodródó világban élünk.


Kicsoda az ember, és főleg: mikortól és meddig számítható az ember embernek? Végtelen a variációk száma, úgy ahogy az éppen nekünk tetszik, és nem vesszük észre, hogy miközben erről vitatkozunk, már régen nem a lényegnél vagyunk, csak az üres szavaknál és megfogalmazásoknál, és minden csak attól függ, hogyan fogalmazunk vele kapcsolatban.


A filmben tudós és gondolkodó emberek állítják, hogy Isten szava, Isten Igéje az a fix bázis és az a biztos talaj, amire lehet építeni. Ebből, a relativizált szavak világából is ki akar bennünket mozdítani ez a film. Ki akar mozdítani a halál kultúrájából, és civilizációjából is. Ez azonban nem egyik pillanatról a másikra történik meg velünk, ezt maguk az alkotók és megszólalók is jól tudják. De azt is tudják, hogy minden változás ott kezdődik, hogy valaki egyszer észrevesz és észrevételez valamit, ami nincs rendben és nincs a helyén.


Ez a film ennyit akar elmondani nekünk: valami nagyon nincs rendben a mi szeretett magyar népünk életében és gondolkodásában, valami nagyon nincs rendben mivelünk. Valami talán énvelem, az én életemben sincs teljesen rendben... Ha ezt a film nézése közben megértjük és továbbgondoljuk, a film alkotói elérték céljukat.


Borbély János lelkipásztor


Sajószentpéter


(Egy filmklubon elhangzott előadás rövidített, szerkesztett változata.)

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább