PRESBITERPORTRÉ - Beszélgetés Balogh Balázsné vámosújfalui presbiterrel

LVI. évfolyam 2. szám / Zempléni Egyházmegye

– Ugye azon boldog emberek közé tartozik, aki felnevelte két lányát, férjhez adta őket, mindkét gyermekétől van egy-egy unokája, s ami nagyon irigylésre méltó mindkét gyermeke hitben él. Mit tett ezért? Vagy  ahogy ma kérdezhetnénk, hogy csinálta ezt?

– Igen, valóban boldog vagyok, és hálát adok Istennek, hogy két egészséges unokám a közelemben él, és nap mint nap nagyon sok örömöt nyújtanak számomra. Az is örömmel tölt el, hogy a két gyermekem hitben él, templomba járó, és olvassák a Bibliát. Én ezért nem tettem semmi különöset. Látták hogy templomba járunk én is és a rokonságom is. /Édesanyám, testvérem, nagynéném/.
– Valóban, elevenen él bennem, hogy a szülői házban és testvérénél is mindig volt házi istentisztelet, mint önöknél ma is.
– Igen, édesanyámnál is minden éven volt házi istentisztelet, és a nővéremnél, és  a mi lakásunkban jelenleg is minden éven van. Jó érzés amikor a  saját lakásban összegyűlnek a szomszédok, más felekezetűek és a szomszéd községben lakó öcsém családja, s együtt énekelünk és hallgatjuk az igét.
– Hogy is volt ez? Volt tehát egy hűséges templomba járó fiatalasszony, akit mihelyt a törvény engedte, megválasztott a gyülekezet presbiternek, majd egyházközségi pénztárosnak, és most már presbiteri jegyző is.
– 1980-tól vagyok az egyházközség pénztárosa, az utóbbi időben én írom a jegyzőkönyveket is.
– Nem titok, hogy iskolai végzettsége szerint pénzügyi szakember, és a polgármesteri hivatal gazdasági főmunkatársa. Úgy érzi, hogy ilyen kis településen ezt a két feladatot nyugodtan elláthatja együtt?
– Úgy érzem, a két feladatot el tudom látni együtt, bár a hivatali munka sokszor nemcsak a napi nyolc órát veszi igénybe.
– Mindenki tudja, hogy a hivatalban az egyik legfontosabb munka az Öné, tegnap este is még fél tízkor égett a villany az irodájában. Honnan kap erőt ehhez a sok munkához?  
– Valóban van olyan időszak, amikor túlórázni kell a szoros határidők miatt, és még tíz-tizenegy óráig is dolgozom a hivatalban, de Isten ad erőt ahhoz, hogy másnap reggel újból frissen tudjam  kezdeni a munkát,  és a házimunkát is el tudjam végezni.
– Hogy érzi, megvan az összhang, a bizalom, az elismerés a faluban, illetve a gyülekezetben munkája iránt?
– Abban biztos vagyok, hogy a gyülekezeti tagok elismerik munkámat. A lakosság között viszont vannak olyan emberek, akik nem ismerik a munkám összetételét, sokrétűségét, viszont azt tapasztalom, hogy bármilyen problémával szívesen keresnek fel, és segítségemet kérik ügyes-bajos dolgaik elintézéséhez.
– Valóban Ön nem csak névleg presbiter, hanem belenőtt az egyházi életbe, és megfelelően végzi munkáját Isten dicsőségére és az emberek megelégedésére.

Olvasóink nevében is Isten áldását kérjük további hűséges, példaadó munkájára!
Köszönöm a beszélgetést!
Dr. Sándor Endre

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább