B. J. van der Walt - Ember és Isten - A bibliai vallás átformáló ereje

LIX. évfolyam 4. szám / Ajánló

A borítón látható Bertha Zoltán Víz/Kút című festménye megannyi módon idézi meg, kristályosítja ki és alakítja szimbólummá azt a hosszú utat, amiben a test, a lélek és az elme nyugalomra találhat a bibliai vallás átformáló erejében.

A Kút (Forrás) és az emberek perspektívája különbözik. Az emberi időlegesség találkozik az Örökkévaló egyetemessel és hirdeti az örökös összeköttetésre utaltságot az ember perspektívájából nézve. A befelé világosodó koncentrikus körök a víz lényegét, életet adó, megújító és megtisztító erejét teszik láthatóvá. A kút felé hajoló emberek harmonikus egységet alkotnak ennek a forrásnak a világot meghatározó kontúrjaival, amikor ebből a forrásból merítenek élet-korsójukba. Ember és Isten találkozása a Forrásnál teremthet egyedül rendet nagyon is rendezetlen életünkben. Emberi erőfeszítéseink kiapadnának, ha a megértés nem ebből a valóságra világító Forrásból fakadna, mely nem csak a látóhatárt szélesíti, hanem a tapasztalást is körvonalasítja, a Szent erőterét megteremtve életünkben. Mert „...aki abból a vízből iszik (mondja Jézus a samáriai asszonynak), amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne". (Jn. 4, 14)

Dr. B. J. van der Walt (sz. 1939), a dél- afrikai Potchefstroom Egyetem nyugalmazott professzora különféle tartalmas gondolatokkal szolgál a vallásfilozófiával kapcsolatosan számos olyan témáról, mint például a Biblia szerepe vagy az, hogy hogyan teljesít feladatot a vallás az oktatásban és a mindennapi élet némely gyakorlati kérdésében. E jelen könyvet több fejezet és alfejezet alkotja, melyek lehetőséget teremtenek az olvasó számára a folyamatos tájékozódásra. Mivel az angol nyelvű kiadás több mint 500 oldalas, úgy döntöttünk, hogy a mű négy részben jelenik meg. A négy rész a könyv felosztását követi, és remek sorozat lesz azok számára, akik szívesen elmélkednek a vallásról és annak fontosságáról a személyes életünkben, az egyházban és mai világunkban.

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább