„Ha végigsöpör rajta a szél, vége van…” - Tábori lelkészek szomorú szolgálata Hejcén

2006. január 19-én - ama tragikus csütörtöki napon - negyvenhárom szlovák katona igyekezett hazafelé Koszovóból a KFOR kontingens váltása után. Legtöbben közülük már az elmaradt karácsonyra készültek, már csak néhány perc választotta el őket szeretteiktől, már látszottak Kassa fényei, már elkezdte a repülőgép a landolást...

A Szlovák Köztársaság által szervezett megemlékezésen részt vett többek között František Kašický szlovák védelmi miniszter, Bali József, a Honvédelmi Minisztérium szakállamtitkára, L'ubomír Bulík vezérezredes, a szlovák fegyveres erők vezérkari főnöke, Mikita János altábornagy, a magyar honvédség vezérkari főnökének első helyettese, és Rohály Géza, Hejce község polgármestere. A Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálatot a nemrégiben kinevezett kelet-magyarországi protestáns katonai esperes, Mészáros László őrnagy és Sajtos Szilárd főhadnagy, református tábori lelkész képviselte.

A községbe való megérkezés után az emlékezők csoportja konvojba rendeződve kezdte meg a felvonulást a hegytetőre, mert a katasztrófa helyszínét még most is csak terepjárókkal lehetett megközelíteni. A javított útszakasz után hamarosan tengelyig süllyedtek a sárban a járművek, nem egy közülük csak nagy-nagy nehézségek árán tudott átjutni a dagonyás szakaszokon. A tragédia helyszíne, a hosszú száz-métereken át a derékba tört, kidöntött és elszenesedett fák látványa még most is borzalommal tölti el az oda érkezőt. A csapás végén kétméteres gránittömbből faragott obeliszk áll, a rajta elhelyezett emléktáblán a következő szöveg olvasható magyar, szlovák és angol nyelven: „Ezen a helyen 2006. január 19-én repülőszerencsétlenség következtében életét vesztette 42 szlovák katona, a koszovói KFOR békefenntartó misszióból hazatérve. Béke poraikra!" Az obeliszk körül már egy sajátos kis emlékhelyet alakítottak ki az elhunytak szerettei, a derékba tört fatörzsökön sok helyen látható egy-egy márványlap, rajtuk az elhunyt portréja, születésének és halálának dátuma. Az ilyen fatörzsek előtt rendszerint kis kőhalom áll, amelyeken most gyertyákat gyújtottak, s elhelyezték az emlékezés virágait a hozzátartozók.

Kašický védelmi miniszter emlékező szavai után a tábori lelkészek szolgálata következett szlovák és magyar nyelven. A protestáns szolgálati ágat szlovák részről Tomas Semko ezredes, evangélikus tábori lelkész képviselte. Sajtos Szilárd lelkész-főhadnagy szolgálatában arról beszélt, hogy milyen hatalmas csattanás, robbanás, jajveszékelés volt eme helyen, s utána milyen döbbenetes és rettenetes csönd állott be, s áll ma is a hozzátartozók, az özvegyek és árvák szívében. De ebben a rettenetes csöndben is hallatszik a feltámadás Igéje a gyászolókhoz: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él, és aki él és hisz énbennem, az nem hal meg soha" (Jn 11, 25-26.).

Szolgálata után a díszalegység vezényletére egyperces tisztelegéssel adóztak az elhunytak emléke előtt, tábori lelkészeink többek között a szintén itt elhunyt Jožef Stank alezredes, szlovák katolikus tábori lelkész előtt.

A megemlékezés központi rendezvénye már lent a faluban, Hejce egyik terén volt. A szlovák védelmi miniszter köszönetét fejezte ki a magyar hatóságoknak és az itt lakóknak, akik segítséget nyújtottak és nyújtanak e szerencsétlenség következtében kialakult helyzet kezelésében. Az alapkőletétel alkalmából a szlovákiai Ferdinand Martinengo Társaság „a szlovák repülő lezuhanásával kapcsolatban nyújtott segítségért a szívből jövő hála jeléül" emléklapot és emléktárgyat adott át a mentésben részt vevő szakembereknek.

Az emlékezés és köszönetnyilvánítás szavai után a lelkészek kérték Isten áldását az emlékező gyülekezetre. Mészáros László esperes-őrnagy a Zsoltárok 103, 15-18. alapján hirdette a vigasztalás Igéit. Szolgálatában elmondta, hogy az ember életén „ha végigsöpör rajta a szél, vége van", de „az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van", legyenek bár ilyen rettenetes tragédiák, ilyen gyötrelmes gyászok is. Bár fájdalmasan sajognak a szívek, a szemek már szárazak, már sírni sem tudnak, s rettenetes az elhunytak hiánya, az Úr mégis megsegíti az övéit, őt vezeti lépteinket.

Az ünnepség végén a közjogi méltóságok elhelyezték annak az emlékműnek az alapkövét, melyet a tragédia emlékére állítanak, és reménység szerint ez év májusára készül el.

Isten adjon vigasztalást a szlovák és magyar gyászoló hozzátartozóknak!

lss