Küldetés - konferencia

Borsod-Gömöri Egyházmegyénk közösségében lelkész-gondnoki konferenciát tartottunk Berekfürdőn a Megbékélés Házában 2007. február 22-24-ig. A konferenciát kettős céllal hirdettem meg: egyrészt közösségépítő alkalomként, hiszen nagyon kevés időt töltünk együtt egy évben ebben a közösségben, másrészt a tapasztalati tanulás alkalmaként.

Dr. Hézser Gábor professzor úr vezetésével a csütörtök délutáni előadásban a lelkipásztor-gondnok vezetőpáros küldetésének, szolgálatának ismérveit, áldásait és időnként megtapasztalt feszültségforrásait vettük nagyító alá. Egy vezetői önismereti munkalap segítségével gondolhattuk végig e vezetőpáros küldetését az egyházközségek élén. Küldetés, amelynek teológiai alapjainak kell lennie. Küldetés, ami alapos átgondolások után született meg.

Ki mondja, hogy ez a küldetésem?

·   valaki, aki nekem egykor fontos volt?

·   valaki, aki egykor nagyon hiteles volt?

·   valaki, akire hasonlítani akartam?

·   valaki, aki elismert, méltatott, dicsért?

·   valaki, akitől ez által előnyhöz jutottam? - olvashatjuk a munkalapon.

Fontos, hogy körvonalazottak legyenek, ki miért küldetett, ki miért állíttatott arra a helyre, ahol szolgál. Küldetés megfogalmazása együtt a legfőbb célra nézve: miért is vagyunk egymás mellett? Mindketten együtt látják-e a legfontosabbnak Isten országa ügyét, annak hirdetését, megélését az eklézsia közösségében és a világban? Feszültségforrások megszűnését jelentheti a tisztázott gyülekezetvezetői küldetés. A küldetés megfogalmazása után a feladatokra lehet figyelmet fordítani, ezek egyrészt az állandó feladatokat jelentik, másrészt a fejlesztési akciókat, amelyek tervezést, menedzselést kívánnak. Menedzselés, amiben van prófétai szerep, úgymint előrejelzés, tervezés, látás, van pásztori szerep: a szervezés, van a kulcsok hatalmával való élés, mert kell vizsgálni, parancsot adni, van benne communio mint koordinálás, benne van az egyházfegyelem gyakorlása mint ellenőrzés, kontrollálás. A rendszer működtetése pedig a talentumokkal való élésre emlékeztet, amelyben meg kell találni a lelkipásztornak és a gondnoknak az emberi, a pénzügyi, anyagi, tárgyi erőforrásokat. Ha nem működik a rám/ránk bízott rendszer, meg kell vizsgálnom, jól végzem-e vezetői munkámat, kérek-e segítséget, van-e egy emberem legalább, akivel tudok konzultálni erről. Szupervíziós lehetőségem van-e, éltem vele? Vagy lehet, hogy le kellene vonnom a konzekvenciát!

Pénteken a reggeli áhítat alapigéjét a napi újszövetségi igeszakaszból vettük, a Lukács 16,1-18 verseiből. A sáfár akkor lett hamis sáfárrá, amikor elvesztette küldetését, szem elől tévesztette jövőjét.

Másfél órát szántunk a legaktívabb délelőtti időnkből arra, hogy a lelkipásztorok és a gondnokok páronként visszavonulva a szobákba gondoljanak át és beszéljenek meg egy-egy munkalapot, a tegnapi ráhangoló foglalkozás alapján az intézményi identitásról. Szándékunk volt, hogy a lelkipásztorok és gondnokok otthonuktól távolabb, szolgálati helyüket, munkakapcsolatukat más aspektusból szemlélve jobban ismerjék meg egymás álláspontját, nézetét, meglátását. A páros munka eredményét 75 fős közösségünket 3 részre osztva, csoportvezetők segítségével összegeztük és fogalmaztuk meg. Ennek eredményeiből szeretnék néhány gondolatot közreadni.

Intézményen a parókiát, a lelkészi, a gondnoki szolgálatot, az egyházközség egészének működését, szolgálatát értettük. Intézményi identitáson pedig az intézmények „személyiségét", karakterét, ami önmagában hat, és mint ilyet érzékelik az intézmény tagjai és a külvilág. A munkalap bevezető fogalma a „vezérkép", „jövőkép", ami a lelki szemeink előtt van, amit szeretnénk megvalósítani, betölteni, felmutatni a magunk világában, magunkról. Vezérkép, ami pontosan meghatározza, részletezi a hosszabb távú konkrét elképzeléseket az intézmény céljáról, stratégiájáról, kultúrájáról, kommunikációjáról, viselkedésmódjáról, krízisek kezelésének rendszeréről, külső és belső kapcsolatainak gondviseléséről, ápolásáról.

· Az „intézmény vezérképét" az egyik csoport így fogalmazta meg:

„Tanítvánnyá lenni és tanítvánnyá tenni, hogy az élet kiteljesedjen, boldogabb legyen."

A másik csoport Isten országának megmutatását Krisztus tanítása szerint tartotta a legfontosabbnak. A tanítvánnyá tétel szolgálata egyértelmű elsőséget élvezett. A hitvallásos megfogalmazás mellett megfogalmaztuk az egyház megőrzésének, építésének, minőségibb létezésének értékesebb, minél emberközelibb lelkipásztori szolgálat végzésének fontosságát. A harmadik csoport a közösség fogalmára tette a hangsúlyt, amely jelent „otthont", egy belső „medret", védelmet, irányt a mindennapokban is, kifelé pedig bizonyságtévő életet, megszólalást.

· Stratégiánk jellemzésében legtöbbet előforduló fogalmak voltak:

o a programszervezések

- az életkorok rétegenkénti és csoportok megszólítása, egybegyűjtése, egyben tartása

- személyes kapcsolatok, látogatások fontossága, kapcsolati háló felépítése

- lelkipásztorok személyiségének, szolgálatának „stabilitása"

- „rendezett" képeknek felmutatása, prezentálása a világban

- értékrendünk elmutatása, megismertetése, megszerettetése

·    igehirdetés életszerűsége: elérje a szíveket és lelkeket a templomon kívül, temetéseken és más szolgálatok alkalmával is

·    épüljön a gyülekezetben a munkatársi közösség, „kell egy csapat" igénye

Intézményi kultúránkon értjük azokat a mindnyájunk által elfogadott értékeket, normákat, tradíciókat, gondolkodásmódot, amelyeknek összességéből áll elő az a megfogalmazás: „mi ezek vagyunk", „mi ezt így gondoljuk és így tesszük".

Értékeinknek tartjuk: az intézmény helyben történő elérhetőségét, szolgálatra való elkötelezettségét, a fix gyülekezeti alkalmakat, a munkálkodni akarást:

·  a közösségben való gondolkodást

·  evangéliumi nyitottságunkat

·  felelős gazdálkodást javainkkal

·  szeretetközösségként való működésünket.

Normáink között soroltuk fel:

·  a Sola Scriptura elvet

·  a krisztuskövető életet

·  a hitvallásokhoz való ragaszkodást

·  az egyházi törvények betartását

·  egymás kölcsönös megbecsülését

·  egységességünk megőrzését

·  tagok jelenlétét a gyülekezet közösségében.

Intézményi kultúránk tradíciói között kapott helyet a szokásjog hangsúlyos jelenléte és gyakorlása, amely jelenti az elődök megbecsülését, a jónak megőrzését és továbbadását. Szokásjog, amely rendet is jelent a mindennapokban.

Gondolkodásmódunkat a következőkben jellemeztük:

·   közös munkálkodásra való készség

·   református öntudatosság

·   rugalmasság

·   figyelmesség

·   számontartás

·   jó gazda gondosságával való sáfárkodás

·   nemzetben, családban, kárpát-medencei magyarság egészében való gondolkodás.

Intézményi „azonosító jeleink" végiggondolásában széles eszköztár sorakozott fel, amelyekkel egy világi szervezet sokkal többet foglalkozna, és többet profitálna.

Az „arculat" formálás, a „kép" kialakítás magunkról nagyon fontos. A mai ember képek felvillanását látja a médiában, jól tervezett, jól használt jelek, jó képet formáljanak, jó érzéseket keltsenek. Jeleink: a Biblia, templomtorony, csillag, kakas, harang, kehely, a pecsét, címerek, fejléces papír, honlap, a lelkipásztor palástja, és még sok más szimbólum.

Kommunikációnkról a gyülekezetben szintén a meglévő eszköztár életre keltéséről és új formák bevezetéséről szóltunk.

Viselkedésmódunkat elfogadónak, befogadónak, tiszteletben tartónak jellemeztük, és rádöbbenhettünk arra is, hogy több bibliai tanult és tudott módot szükséges életre kelteni, aktivizálni.

Kríziskezelésünk volt a következő nagy gondolatkör: milyen kríziskezelő gyakorlattal rendelkezünk? Ahol célok, tervek vannak, ott mindig van rizikó, amit mérlegelni kell. Rizikóval jár a közlekedésben pl. egy előzés, de ez egy természetes történés, ugyanakkor tudatában kell lenni minden jellemzőnek. Az ebből adódó krízist pedig azonosítani kell:

·  Túlélés, fennmaradás, finanszírozhatóság krízise? (elnéptelenedő alkalmak)

·  Irányítás, vezetés krízise? (pl. hatalom monopolizálása, hatalmi vákuum, döntésképtelenség)

·  Változások okozta krízis? (vezetőváltás, külső/környezeti változások stb.)

o mértékét fel kell becsülni

o a szükséges kommunikációt meg kell határozni

o az információkat megfelelő védelemben kell részesíteni

o megoldási lehetőségeket körvonalazni kell

Kríziskezelésünk módjához az együttműködést, az időráfordítást, az „üljünk le és beszéljük meg" módot írtuk, a „kerüljön pont a végére" igény megfogalmazásával. Tükör is volt ez előttünk, hiszen hányszor érjük tetten magunkat azon, hogy nem is könnyű kríziseket kezelni intézményünk falain belül, egy presbitérium tagsága, egy hatéves ciklus bőséges példatár lehet erre nézve is.

Szombat délelőtt az egyházközségi lelkipásztori-gondnoki szolgálat példáján elindulva az egyházmegyei szintű esperesi-gondnoki szolgálatot jártuk körül, gondoltuk át. Mit is jelent egy vezetői szinttel feljebb ugyanez, mi lehet, mi legyen ennek jellemzője? Egy egyházmegyének, intézményének mik legyenek jellemzői? Az azonosságokon túl, a különbözőségek is szépen megfogalmazódtak. A „vezérképben", a „nem vagyunk magunkra hagyva" érzés száműzése, a számontartás-erősítés, a „van itt Istennek népe" tény megállapítása, felmutatása, erősítésként, az egymás hite által való megerősítés. A stratégiában a közösségépítő-formáló alkalmak, rétegkonferenciák szükségessége, lelkészértekezleteken a lelkipásztorok megerősítése, hitoktatók számontartása, összegyűjtése, információáramlás fontossága fogalmazódott meg. Intézményi kultúránk legfontosabb értéke a számontartás (igényként merült fel pl. a nyugdíjasok számontartása, különböző alkalmak készítése a találkozásra, a róluk való tudás). Normánk a kollegialitás, tradíciónk az önkéntes kötelezettség, gondolkodásmódunk pedig a személyekben és közösségben történő párhuzamosság gyakorlása. Belső kommunikációnk legfontosabb kívánalma az időszerűség és a gyorsaság. Viselkedésmódunkat pedig a testvériesség, és a kölcsönösség határozza meg. Kríziskezelés a megyei szinten elsődleges kérdés, mert vannak természetes kríziseink, mint egy lelkészválasztás, egy gyülekezeti tisztújítás, és sajnos vannak szükségtelen emberi gyarlóságból, bűnből fakadó krízisek, amelyek kikerülhetőek lennének, de milyen nehéz is belátni valamit, és egy első lépést tenni, testvérként viselkedni Krisztusban. Emberi erőforrásaink jobb hasznosítása érdekében megfogalmazódott egy emberi - gyülekezeti és megyei szintű - erőforrástérkép elkészítése, hogy a megfelelő ember azon a megfelelő helyen lehessen, ahol a legjobban kiismeri magát, ahol leginkább hasznára van közösségeinknek.

Záró körünk kisebb csoportokban annak felmérésére irányult, hogy milyen segítségre van szükségünk személyes és intézményi küldetésünk legtartalmasabb betöltésére, megélésére.

Ezúton is köszönöm a csoport aktív részvételét, csoportvezetőink Mózes Áron debreceni tanár és Molnár Sándor rimaszombati lelkipásztor testvéreink szolgálatát.

Gazda István

esperes