Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz

Húsvétra készülve igyekszem mindig elolvasni valamelyik evangéliumot, hogy ne csak „beessek", hanem „megérkezzek" Jézus megváltó halálának és feltámadásának ünnepébe.

Úgy gondolnánk, hogy a bibliai könyvek közt talán az evangéliumok olvasása a legegyszerűbb, ezekben érthető történetekkel, példázatokkal találkozunk, amelyeken elgondolkodva saját életünkre vonatkozó tanulságokat is megfogalmazhatunk. Olykor azonban megakadunk egy-egy jézusi kijelentés kapcsán. Az elmúlt időszakban hívták fel figyelmemet egy kérdésre, amelyen nem csupán magam gondolkodtam el, de úgy éreztem, sok bibliaolvasó keresztyénnek kérdése lehet. A Máté evangéliuma 15. fejezetének elbeszélésében azt találjuk, hogy Jézus azt mondja egy kánaáni pogány asszonynak, hogy „én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz". Hogyan lehetséges ez? Hogyan fér ez meg azzal a hitünket alapvetően meghatározó gondolattal, amit ebben az időszakban gyakran éneklünk is: „Jézus világ megváltója"...?

Ennek a kérdésnek a megválaszolására kértük fel Dr. Győri Istvánt.

Egy kánaáni pogány asszony ment oda Jézushoz azzal a kéréssel, hogy gyógyítsa meg gonosz lélek által gyötört leányát. Jézus ezzel, az első hallásra nagyon elutasító mondással válaszolt, később azonban mégis meggyógyította a gyermeket (Mt 15,21-28). Ha Jézus a világ megváltója, hogyan adhat ilyen elutasító választ? Ha pedig ilyen elutasító volt a pogányokkal szemben, akkor később miért gyógyította meg a gyermeket?

Jézus pogány területre ment. Itt szólította meg az asszony, és gyermekéért könyörgött, csodát kért tőle. Az akkori pogány világ hitt a jelekben és a csodákban, hiszen úgy gondolták, hogy a világot a démonok igazgatják. Az asszony szavai szerint az ő lányát is egy gonosz démon gyötörte. Az volt az elképzelés, hogy az erősebb démon ki tudja űzni a gyengébb démont. Ezért mondták Jézusról is, hogy Belzebubnak, az ördögök fejedelmének a segítségével űzi ki az ördögöket, azaz Jézust is úgy tekintették, mint akiben valamilyen erősebb démon lakik (Mt 12, 22-30).

Jézus soha nem azért tett csodákat, hogy őt csodálják, vagy hogy ebből neki haszna legyen! Az ő csodái és jelei mindig az Isten országának eljövetelét hirdették, ezekkel hitet akart ébreszteni. Ezért hangzik olyan szomorúan, hogy „noha ennyi csodát tett előttük, de mégsem hittek benne (Jn 12,37)."

A pogányok között a csodák félreértésének még nagyobb volt a veszélye, mint Izráel közösségében. Akik nem ismerték az Örökkévaló Istent, aki már olyan sok csodát tett az ő népével, kezdve azzal, hogy erős kézzel kihozta őket Egyiptomból, a szolgálat házából, azok hogyan érthették volna meg Jézus csodáit? Jézus talán ezt a veszélyt érezve utasította el először a pogány asszonyt. Arra hivatkozott, hogy az ő küldetése először is Izráelnek szól, hiszen Izráel olyan, mint az elveszett juh, amelynek segítségre van szüksége. Egybecseng ez a tanítványok kiküldésével: „Pogányokhoz vezető útra ne térjetek le, samaritánusok városába ne menjetek be, inkább menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz (Mt 10,5-6)."

Az elveszett juh, vagy pásztor nélküli juh képe nagyon régi. A pusztai vándorlás végén Mózes így kért vezetőt Istentől: „Az Úr...rendeljen egy férfit a közösség élére. Az legyen előttük jártukban-keltükben, vezesse harcba, és vezesse haza őket, hogy ne legyen olyan az ÚR közössége, mint a pásztor nélkül való juhok (4Móz 27,16-17)."

Ezékiel próféta szájából a fogság idején csendül fel egy csodálatos és biztató ígéret: „Így szól... az Úr: majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat. ... Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem... (11 és 16. v.) " Jézusban teljesedtek be ezek az ígéretek, ő mondta magáról: „én vagyok a jó pásztor, a jó pásztor életét adja a juhokért (Jn 10,11)." Először Izráel népének kellett volna elfogadni Jézust, hogy beteljesedjen általa az Ábrahámnak adott ígéret: „általad nyer áldást a föld minden nemzetsége (1Móz 12,3)."

Amikor Jézus megbizonyosodott arról, hogy a pogány asszony tudja, hogy Ő kicsoda, és megvallja az ő hitét, kifejezi örömét, hogy ha utolsóként is, de részesedhet a választott népnek szánt áldásokból, akkor megdicsérte a hitét és meggyógyította a gyermekét. Hit által lehetünk tehát mi is részesei az Izráelnek adott ígéreteknek és Jézusban eljött üdvösségnek!

Győri István

tanszékvezető egyetemi tanár,

Sárospatak