Önkéntes segítőként Strasbourgban

Tíz hónapot töltöttem Franciaországban, Strasbourgban, mint önkéntes. Szeptemberben érkeztem többedmagammal, ahol - nagyon ötletes módon - rögtön tartottak nekünk egy eligazító szemináriumot, hogy mire lehet számítani az évben, problémákra és élményekre egyaránt, hogyan kezeljük felmerülő konfliktusainkat, egyszóval nagyon hasznosnak találtam.

Egy hét múlva megkezdhettem önkéntesi munkámat egy francia, egy ausztrál és egy ír lánnyal együtt egy magániskolában. Az év folyamán csatlakozott kis csapatunkhoz egy kínai és egy japán lány is, tehát ezzel is alkalmam nyílt más kultúrák megismerésére, a világról alkotott képem tágítására.

A többi lánnyal együtt az iskola 5. emeletén laktam, közös volt a konyha, fürdőszoba, mosókonyha, viszont mindenkinek volt saját szobája. Az ellátásra igazán nem lehet panaszom, mindenünk megvolt.

Az iskolában főleg felügyelet volt a dolgunk, valamint programokat szerveztünk a gyermekeknek különböző szakkörök formájában. Volt, aki angolóra vagy hip-hop, vagy éppen akrogimnasztika keretében tartott foglalkozást 11-13 éves korú diákoknak. Délben a kisebbek körül segédkeztünk, 6-7 éves korosztályt ebédeltettük, majd az elkövetkező másfél órában, amíg ők az udvaron játszottak, kézimunka foglalkozásra mentek, filmet néztek vagy sportoltak, váltva felügyeltünk és segítettünk, ahol tudtunk. Azért írom mindezt többes számban, mert állandó jelleggel a többi lánnyal dolgoztam, felügyeltem, segítettem, „önkénteskedtem".

Heti négy nap volt tanítás, annak a korosztálynak, akikkel mi dolgoztunk, a szerda szabadnap, így volt lehetőségünk felfedezni a várost, meglátogatni barátainkat, akikkel nagyon erős barátság alakult ki az év végére. Ezekhez a barátságokhoz nagymértékben hozzájárultak a szemináriumok, valamint az iskolai szünetek, amiből több van, mint itt Magyarországon, bár hozzá kell tennem, hogy a tanítást ugyanennyivel meghosszabbították év végén. A februári síszünetben lehetőségünk nyílt egy csodálatos hétre elmenni síelni az Alpokba, együtt az öt jó barátnő. Ez talán az egyik legfelejthetetlenebb élményem, ami a tavalyi évben történt!

Az iskola nyelvórákat is biztosított számunkra, a szerződésben megfogalmazottak szerint. Ez azért fontos, mert egy olyan tanárnő tartotta, aki speciális szakot végzett, hogy franciára tanítsa az olyan külföldieket, akik nem vagy csak kevéssé beszélik a nyelvet. Ezzel is kifejezték azt, hogy fontos nekik, hogy jó benyomással jöjjünk el az eltöltött év után, ne pedig úgy, hogy nem foglalkoztak velünk, nem érdekelte őket a fejlődésünk.

Az önkéntesként eltöltött időben nagyszerű alkalmam nyílt egy másik ország, másik kultúra megismerésére. Ezt nagyrészt a fogadó szervezetnek köszönhetem, akik kötelező szemináriumokat tartottak Franciaország különböző pontjain, valamint - európai önkéntes lévén - az Európai Uniónak, akik szintén szerveztek ilyen jellegű alkalmakat, ezzel is segítve minket, hogy minél több helyre eljussunk az országon belül. Ezáltal alkalmam nyílt megcsodálni a Földközi-tengert, az Atlanti-óceán partját, Közép-Franciaország híres borvidékeit, és még sok más helyet.

Nem lehet egy év élményeit belesűríteni egy oldalba, én megpróbáltam a lehetetlent. Ha valaki gondolkozik az „önkéntességen", akkor csak bátorítani tudom, mert bár nem állítom, hogy könnyű egy évet külföldön tölteni, távol azoktól, akiket szeretünk, de bizton kijelenthetem, hogy életem egyik legmeghatározóbb és leginkább jellemformáló évét tudhatom magam mögött a tavalyi évvel.

Borbély Eszter

a Lévay József Református

Gimnázium volt diákja