Fecske Feri és Fecske Teri
LX. évfolyam 1. szám / Gyerekekről és gyerekeknek- Messze vagyunk még? - kérdezte lihegve a fáradt Fecske Tercsi bátor, erős párjától.
- Hát bizony még nagyon messze... - mondta Fecske Feri.
Már hosszú ideje szálltak hullámzó tengerek, magas hegyek felett, és már sok országot hagytak el maguk mögött, de még mindig nagyon messze voltak Magyarországról, kicsi falujuktól, attól a kicsi fehér háztól, amelynek széles eresze alatt várta őket régi fészkük. Évekkel ezelőtt építették azt a fészket, amelyikbe minden tavasszal visszatértek olyan országból, ahol akkor van nyár, amikor nálunk tél.
Most még mindig messze voltak a fészektől. Panaszkodott is Fecske Tercsi a kék tenger felett:
- Jaj, már alig bírom a szárnyamat, Ferikém, olyan régóta repülünk már...
- Csak még egy kis kitartás Tercsikém, nemsokára meglátjuk a szárazföldet, s akkor megpihenhetünk csöppet, s csak holnap megyünk tovább - mondta Fecske Fercsi.
Így is lett. Egyszerre csak elérkeztek a szárazföld fölé s hamar meg is pihentek egy jó nagy fán, amely szeretettel tárta ki feléjük görcsös gallykarjait. Itt aztán nyomban el is aludtak valamennyien, s csak arra ébredtek másnap, hogy simogató napsugarak csalogatják őket a további utazásra. Most már maga Fecske Teri akart mielőbb indulni és ugyancsak biztatgatta párját:
- Induljunk már Ferikém, én már alig várom, hogy odahaza legyünk!...
Azzal huss!... Szárnyra kaptak s boldogan, újult erővel repültek tovább. Amikor az első piros-fehér-zöld lobogót meglátták, bizony meg is gyorsították repülésüket, hogy minél hamarabb hazaérkezzenek! Már igazán nem voltak messze, de az a rövid út hosszabbnak tűnt, mint az eddigi sok-sok napi utazás.
Végre valahára megpillantották a kicsi falut! Úgy megörültek neki mind a ketten, hogy hangos csicsergésbe kezdtek, aztán rögtön versenyezni is kezdtek, hogy ki talál hamarabb haza a fészekbe?! Most aztán jól szemügyre vettek minden házat, minden fát és bokrot, hogy megtalálják a helyüket! Ez már nem volt nehéz, és bizony először Fecske Teri pillantotta meg kis házukat! Fecske Feri körül se nézett. Észre se vette, hogy fogadásukra kicsődült az udvarra a ház s a környék apraja-nagyja - csak egyenesen berepült a régi ki fészekbe. Rögtön utána Tercsi is, de ő először körülnézett, körülrepkedte, mert valami nem tetszett neki. Mintha nem az ő régi fészkük lett volna. Ez még sosem történt meg vele, hogy nem ismerte meg...
- Feri, Feri! Gyere csak, nézd, nem a mi fészkünk ez... - csiripelt kétségbeesetten.
- Csakugyan, - mondta Fecske Feri - nem volt a miénk ilyen fehér...
- Hol van az a szép hosszú szalmaszál, amelyet idetettem jobboldalra? - kérdezgette Teri.
- És hol van az én háromágú szép kis gallyam? - kérdezte Feri.
- És hol van a tollpárnácskám, amelyiken ülni szoktam? Mi ez a fehér itt helyette? - sírt Teri.
- Nézzétek, nem tetszik Fecske Ferinek és Fecske Terinek az új fészek, amit mi csináltunk nekik - mondta Péter, a pirosarcú kisfiú az udvaron kíváncsian leselkedő gyermekseregnek.
- Pedig milyen szépen megjavítottuk azt a régit, hogy jó erős legyen - mondta Palkó, az öccse.
- És én milyen finom vattát meg rongyocskát tettem bele, hogy jó puha, meleg legyen... - mondta Katica, a szomszéd kislány.
- Én meg szép fehérre meszeltem, hogy ne legyen olyan piszkos, barna - mondta Jóska, a bátyja.
- Úgy látszik, nem lett volna szabad hozzányúlnunk - szomorkodott Péter. - Pedig mi csak jót akartunk nekik, ugye?
- Nem szabad a madarak dolgába avatkozni - okoskodott Katica, - ők jobban értenek a fészekrakáshoz, mint mi.
- Jaj, csak el ne menjenek tőlünk, - sírt keservesen Palkó, - jaj, csak itt maradnának! ...
És bizony meg is volt minden ok a félelemre, mert Fecske Feri meg Fecske Teri éppen azon tanakodtak, hogy máshol raknak új fészket. Körül is repülték a falut, de már minden eresz foglalt volt. És még valami miatt nem kezdtek fészket rakni: azért, mert egyik ház sem volt olyan kedves, mint amelyik már évek óta az otthonuk volt.
- Tudod mit, Terikém? - mondotta Fecske Feri a feleségének. - Helyrehozzuk a mi régi kis fészkünket. Mégiscsak a legjobb otthon...
- Igazad van Ferikém, - helyeselt Fecske Teri, - s azonnal fel is csípett a földről egy finom, puha tollacskát s vitte sebesen a fészekbe. Onnan kihajigálta a vattákat, rongyokat és helyébe tollacskákat, meg mohát tett. Ezalatt Fecske Feri szorgalmasan hordta a szalmaszálakat, füveket s együtt összeragasztgatták sárral, meg nyálacskájukkal. Estére olyan szépen átalakították kis fészküket, hogy szebb lett, mint valaha!
Akkor aztán boldogan belebújtak s szorosan egymáshoz simulva édes álomra hajtották fejüket a nagy utazás, a fáradságos munka és a sok izgalom után.
K. Pap Nóra meséje alapján (megjelent az Új Magyar Asszony c. folyóirat 1948. évi 6. számában)
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
…mindezt azért teszik, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem. Jn 16,3
Lk 21,1–4R
„…az egész vagyonát” (4). Aki a feleslegéből ad, jótékonykodik; aki mindenét adja, Istent imádja.
(4) „Így tudjátok majd, melyik úton kell mennetek…” (Józsué 3)
– Az Úr vezet, előttünk jár. A feltámadott Úr a tanítványok előtt járt (Máté 28,7). Sok a járatlan út. Noha mi szeretnénk mindent előre modellezni, kiszámolni, az ismeretlen utak kapcsán is; de váratlan körülmények ezrei veszélyeztetik a tervet.
LUKÁCS 22,14–23 - Horderő
Vajon tisztában voltak a tanítványok Jézus szavainak horderejével? Megértették egyáltalán, hogy Uruk saját haláláról szólt?
2018. április 3.
Nóé elkezdte a földet művelni, és szőlőt ültetett. Egyszer bort ivott, megrészegedett, és mezítelenre vetkőzött a sátrában. Hám, Kánaán ősatyja, meglátta apja szemérmét, és elmondta kint levő két testvérének. Akkor Sém és Jáfet fogták a ruháját, a vállukra terítették, s háttal bemenve, betakarták apjuk szemérmét, de elfordították arcukat, és így nem látták apjuk szemérmét. Amikor Nóé kijózanodott mámorából, és megtudta, hogy mit tett vele a kisebbik fia, ezt mondta: Átkozott Kánaán! Szolgák szolgája lesz testvérei közt! Ezután ezt mondta: Áldott az ÚR, Sémnek Istene! Legyen Kánaán a szolgája! Terjessze ki Isten Jáfetet, lakjék Sém sátraiban, legyen Kánaán a szolgája! (1Móz 9,20-27)
Dénes Károly: Keresztfa tövében
Golgotának véráztatta hegyén,
Csodálkozom Jézus szeretetén.
Sokat beszél jóságáról nekem,
Boldog vagyok keresztfa tövében.
