Károlyi Napok Göncön
LX. évfolyam 2. szám / Abaúji EgyházmegyeSok minden történt hazánk, népünk életében. Ha visszatekintünk, akkor elmondhatjuk, hogy voltak szép, és keserű napok és évek is történelmünkben. Bár szétszakadva élünk a világ negyvenhárom országában, van egy dolog, ami nem ismer határokat. Ez pedig nem más, mint az Élő Isten szava, magyarul. Határok születtek az ismert és sokszor elhallgatott „békeszerződés" kapcsán.
Családok szakadtak szét, azonban egy valami nem változott, a Biblia. Károlyi Gáspár - aki nem drágakövet, ezüstöt vagy aranyat adott a népnek, hanem a legdrágábbat, a Szentírást magyarul - az a személy, aki összeköti ma is a szétszóratásban, diaszpórában élő magyarságot.
Gönc városában a lakosság nagy része a VII. Károlyi Gáspár Napok lázában égett. Ez a kulturális rendezvény ugyanis évenként megrendezésre kerül, váltott helyszínen: Nagykároly - Gönc - Vizsoly. Ebben az évben Gönc városa volt a házigazda április 19. és 23. között. A rendezvény szervezését és lebonyolítását a város három intézménye az önkormányzat, a Református Egyház és a Károlyi Gáspár Általános Iskola vállalta magára.
A Károlyi Gáspár Napok április 19-én csütörtökön egy nyelvtanári konferenciával kezdődött. Témája a XXI. századi informatika használata a nyelvoktatásban volt. A konferencián bemutatásra került a Tantál nyelvi labor 4.16, valamint a TanNet 30 video-felügyeleti rendszer, és a mostanában nagyon divatos interaktív tábla és ezek, valamint az internet használata a nyelvoktatásban.
Április 20-án, pénteken a körzeti tanulmányi versenyekkel folytatódott a háromnapos rendezvény. A délutáni órákban a püspöki főszakács és népes segítőtábora hozzáfogott a vendégek fogadásához szükséges dolgokhoz. Két üstben főtt a vaddisznó- és sertéspörkölt és a burgonya, és szorgos kezek asztalt terítettek a „Laposban". A nagykárolyi vendégek kicsit megkésve, de törve nem, este megérkeztek, majd rövid eligazítás után a vendégek a vendéglátókkal közösen elköltötték az ízletes vacsorát, majd a finom borok mellett folyt a beszélgetés, ami a szállásadóknál egészen hajnalig folytatódott.
Másnap, vagy már aznap korán reggel a népes csapat útnak indult, hogy otthonról haza kiránduljon és megnézze „Krasznahorka büszke várát". A kirándulásból hazaérve 14 órára a templomba szólt a meghívás, ahol a megnyitóval kezdetét vette hivatalosan is a VII. Károlyi Gáspár Napok. A rendezvény fővédnöke Mádl Ferenc a Magyar Köztársaság volt elnöke ugyan személyesen nem tudott jelen lenni, de meleg, bátorító szavait és köszöntését levélben megosztotta velünk. A megnyitón köszöntőt mondott dr. Ódor Ferenc országgyűlési képviselő, a rendezvény védnöke, a résztvevő települések polgármesterei és lelkipásztorai. A köszöntők után előadásokra került sor. Ezek keretében dr. Bene Sándor: A Rákócziak Bibliái, dr. Imre Mihály: A Vizsolyi Biblia egyik forrása címmel, dr. Dienes Dénes az orosz hadifogságból hazatért sárospataki könyvekről tartott érdekes, színvonalas előadást. Az előadások között a Gönci Református Vegyeskar szolgált énekekkel. Az előadások végeztével a Károlyi Gáspár Általános Iskola tetőtéri kiállítótermében Pécsi L. Dániel jelképtervező művész: Jelképek a Kárpát-medencében című kiállítását nyitotta meg Molnár János, Gönc város polgármestere valamint a művész barátai.
Április 22-én délelőtt 10 órától ünnepi istentiszteletre hívogattak a harangok. Ezen az istentiszteleten Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke hirdette az Igét, és a nagykárolyi belvárosi és kertvárosi gyülekezetek kórusai szolgáltak énekekkel. Az istentisztelet után az iskola aulájába mentünk, ahol Pecze János, a Károlyi Gáspár Általános Iskola igazgatója megnyitotta a „Vállfa" című kiállítást. A kiállítás megtekintése után a tornateremben a pedagógusok már terített asztalokkal és finom ebéddel vártak bennünket. Ebéd után a nagykárolyi vendégek összecsomagoltak, és nehéz búcsúzkodás után, de a közelgő viszontlátás reményében buszra ültek, és elindultak haza.
Szép, mozgalmas, fárasztó, de egyben üdítő három nap volt, de Isten dicsőségét szolgálta. Illesse köszönet azokat, akik idejüket és erejüket nem kímélve segítettek, hogy a VII. Károlyi Gáspár Napok ékesen és jó rendben zajlódjanak le. Köszönet azoknak is, akik ágyat, asztalt és szeretet adtak a 120 nagykárolyi vendégnek. Jó volt megtapasztalni, hogy a magyarságot országhatárok sem választhatják el egymástól. Érezhető volt, hogy valóban nyelvében él a nemzet, aminek alapja a Károlyi Gáspár által lefordított Szentírás.
Orosz Róbert
segédlelkész, Gönc
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5
2Sám 13,20–39
Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király?
(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)
HITBEN FELELŐSEN!
– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve.
ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!
Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek.
2017. október 13. péntek
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)
Reményik Sándor: A szőnyeg visszája
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
