Baksy István: Emlékezzetek a régi napokra! - sajátos könyvajánló

Hogyan kezd valaki könyvet, „saját történelmet" írni?

Eredetileg Édesapám tervezte azt, hogy megírja élete történetét, de ez sajnos nem valósult meg. Sok minden írhatott volna, de már hozzá sem tudott kezdeni.

Ez volt az egyik oka annak, hogy belekezdtem ebbe a munkába, a másik ok pedig az, hogy érdekel a múlt és a történelem. Arra is emlékszem, hogy Kosáry Domokos, aki a MTA elnöke volt, arra biztatta az embereket, hogy írják meg a régi időket. A visszaemlékezés sajátos dokumentáció az elmúlt időkről. Eszembe jut még dr. Szabó Lajos egyháztörténész is, akinek kezembe került egyik legutolsó munkája, Az utolsó szalmaszál, amelyben életének küzdelmeit írja meg. Ebből is sokat tanultam. Ezt a munkát egyébként jól ismerem, mert előadást is kellett róla tartanom Kiss Endre József felkérésére Sárospatakon a Konzervatív Körben. Ajánlom mindenkinek szeretettel, érdemes elolvasni, kár lenne, ha feledésbe merülne. Biztatásnak is éreztem ezt a könyvet arra, hogy valóban érdemes írni a régi dolgokról. Így fogtam hozzá saját visszaemlékezéseim megírásához.

Nincs elég könyv, és feldolgozatlan is ez a korszak. Olyan időszakban éltünk, amikor nem nagyon mertek az emberek írással foglalkozni. Aki írt, az asztalfióknak írt. Kiadni nem lehetett ezeket a munkákat, mert a cenzúra nagy úr volt.

Vannak, akiknek egyszerűbb lenne elfelejteni akár az egyházi, akár az állami diktatúrát. Vannak, akik azt mondják, nem kell a régi dolgokról beszélni, minek az, inkább a jövőbe kell nézni. A politikában és az egyházban egyaránt vannak ilyen emberek. Néha nekem is voltak kételyeim, hogy egyáltalán érdekli-e a téma a fiatal lelkészeket, hiszen első renden nekik íródott ez a könyv, s nem a politikának vagy általában a társadalomnak. Az is kérdésem volt, hogy érdekelheti-e őket, hiszen amikor benne vannak egy-egy élethelyzetben, mint ahogy én is voltam nehéz helyzetekben életem során, akkor a legfontosabb, hogy meg kell oldani a gondokat, bajokat, nehézségeket. Ezelőtt is és ma is ez a legfontosabb feladat. Ma sem mondhatjuk azt, hogy minden rózsás, és különösen nem mondhatjuk 2007-ben, hogy nagyon jó az állam és az egyház kapcsolata. Hiszen ott állunk politikailag, ahol a rendszerváltás előtt. 1988-89-ben ugyanezek az állapotok voltak, bizonyos szempontból talán még jobbak is, mint amelyekkel ma találkozunk. Régebben a kommunizmus volt az, ami ma a nagy liberalizmus: ami elvágja az ország jövőjét. Gyakorlatilag ugyanaz mind a kettő, csak másképpen nevezzük. Az egyházaknak a helyzete sem könnyebb most, mint ezelőtt 20 vagy 30 évvel.

Nem is sikerült tisztázni a múltunkat, hiába próbálkoztak az egyház értelmes vezetői, hogy el kell végezni a lelkészek és általában a társadalom átvilágítását.

Ezt éppen a zsinat akadályozta meg. Az indok az volt, hogy ezzel már nem nagyon kell foglalkozni, mert „úgyis kialakul", azok az öregek pedig már meghaltak vagy meghalnak sorba szépen, akik benne voltak ezekben a dolgokban. De visszük az örökséget, mert ez továbbra sincs elrendezve.

Szerintem igen, aki érdeklődve és gondolkodva olvassa, azok számára segítséget jelenthet.

Felelősségteljes dolog, én azonban ezt magamra vállaltam. Legelőször a volt osztálytársaimnak küldtem meg egy-egy példányt ebből a könyvből. Sárospatakon érettségiztem több mint ötven évvel ezelőtt. Így küldtem el 10-15 könyvet. Vissza is jeleztek, legtöbbjük telefonon hívott fel. Nem kaptam még felháborodott vagy panaszos visszajelzést.

300 példányban nyomtattuk, de nem árusítottam eddig, inkább csak ajándékba adtam tiszteletpéldányként. A fele már elment, bár ismétlem, eddig még nem árusítottam. Persze ha igény van rá, lehet még újranyomni. Bővíteni is lehetne, hiszen tudnék még hozzátenni dolgokat. 2002-ben hagytam abba az írást, akkor jöttek olyan újabb körülmények, amelyek miatt jobban bele kellett volna folynom a politikába, ezt pedig nem akartam.

Mind a kettő fontos szempont, bár az elsőben bizonytalan voltam. Az persze nehézséget jelent, hogy azt mondják, a lelkész ne politizáljon, pedig minden lelkész politizál. Mert akármerre, akárhol nyilatkozik is meg, még akár az igehirdetést is megérinti az élet egy-egy eseménye. Nem is lehet kiküszöbölni, hogy egy lelkész megnyilatkozzon a közösség ügyeiben. Pártpolitizálni azonban egyáltalán nem lehet a zsinat döntése szerint. Annak idején '90-ben még úgy gondoltuk, hogy egy nagyon szép új világ kezdődik. Persze kiderült azóta, hogy nem rendszer-, hanem módszerváltozás történt. Akkor én megszerveztem a helyi MDF-et, sőt én voltam az elnöke is. Aztán több minden megváltozott, egyfelől az MDF tönkrement, helyére az én életemben a MIÉP lépett - itt Boldván. Másfelől jött az a rendelkezés, hogy nem lehet pártpolitizálni, ekkor lemondtam. Ettől függetlenül az elveimet továbbra is fenntartom.

Ez nehéz. A lelkészi pálya nagyon küzdelmes. Minden korban és minden időben az. Erre nagyon föl kell készülni lelkiekben és hitben. Nem érdemes úgy hozzákezdeni, hogy valaki azt gondolja, hogy majd ő lesz a valaki, a falu első vagy második embere. Nagy hivatástudat szükséges ahhoz, hogy valaki vállalja a lelkészi feladatokat. Különösképpen ilyen helyeken, mint amilyenek itt az abaúji egyházmegyében vannak. Nagyvárosokban, ahol több lelkész is van, talán könnyebb lehet, mert a lelkészek bátoríthatják, támogathatják egymást. Itt inkább az igaz, hogy egy lelkésznek van több gyülekezete. Ez a szocializmusnak nevezett időszakban nagyon magányossá tette a lelkészeket, ma talán már valamivel könnyebb. Ma már olyan emberekre is lehet építeni, számítani, akik korábban nem mertek volna templomba járni. Ma talán több olyan ember van, aki a lelkész mellett áll, akivel meg lehet beszélni a dolgokat. Mégis igen nagy felelősség a lelkészi szolgálat.

Barnóczki Anita