Műemlékvédő templomújítás Alacskán

Műemlékvédelemért Forster Gyula-Emlékéremben részesül Bihari Richárd, az alacskai református gyülekezet lelkésze, aki több éve lépésről lépésre haladva óvja és állítja helyre templomukat. A Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legszegényebb területén álló templom felújításához pályázatok segítségével teremtette elő az anyagi forrásokat.

A gyülekezet lelki gondozásán túl azon fáradozik, hogy az emberekben kialakítsa az értékteremtő gondolkodást, mely azon alapszik, hogy ismerjék meg múltjukat, őrizzék meg a múlt örökségét, mert ezen múlik a gyülekezet és a település hosszú távú fennmaradása.

A helyreállítás során személyes közreműködésével sikerült elérnie, hogy az időben elhúzódó építési folyamat alatt is egységes megjelenésű maradjon a templom. Munkája során együttműködik a KÖH szakembereivel, elfogadja tanácsaikat és elfogadtatja állásfoglalásaikat a gyülekezettel is."

Kilenc éve dolgozunk a templomon, és bár nincs még minden készen, a nagy volumenű munkák elkészültek. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal miskolci irodája terjesztett föl a kitüntetésre, tudtomon kívül. Én egy levelet kaptam, hogy két hét múlva jelenjek meg Budapesten.

A homlokzat felújítása '77-ben készült el, azóta külsőleg nem volt javítva. Palatető fedte, amely több helyen már lyukas volt, mivel 1930-ból származott. A toronysisakot is ez a pala fedte. A járólap piros-fekete, szintén harmincas évekbeli, a padok alatt homok, minden pad a falak felé be volt süllyedve, és minden fekete volt. A mennyezet is meg volt roggyanva. Igazán akkor rémültem meg a templom állapota miatt, amikor az idősek beszámolóiból megtudtam, hogy a harmincas években volt az utolsó nagyobb volumenű felújítás. 1930-ban még volt egy Árpád-kori apszisa, amit a gyermekek használtak az istentiszteletek alkalmával - és mivel ez kiesik a hajón kívül, nem viselkedtek a helyhez méltóan. Romos állapotban is volt, ezért egyszerűen lefalazták. Szinte hihetetlen azzal szembesülni, hogy mire képes az emberi hozzá nem értés. Ekkor döntöttem úgy, hogy jöjjenek szakemberek, és ők mondják meg, hogyan dolgozzunk, mihez fogjunk, ne én találjam ki, hiszen lelkészként nem ezt tanultam. Így kerestem meg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt. Ők ajánlottak tervezőt, aki felügyeli is az összes munkálatot. Minden egyes lépést az ő útmutatásuk alapján végeztünk el. Ennek az eredménye az, ami most látható.

Nem. Az igaz, hogy a felhasznált anyagok és módszerek nem a legolcsóbbak, de az egész szemlélet kérdése. Ez örökségünk, nem csupán egy műemlék. Óvni kell, és úgy megőrizni, ahogyan az volt.

Ha bejössz a templomba, meglátod a választ. Fűthető: padlófűtésünk és padfűtésünk is van; kényelmes, tiszta és modern. Minden eszköz be van építve, amire szükségünk lehet egy templomban. Mindenünk adott. Ezt a célt tűztük is ki magunk elé: legyen modern, de örökség is. A padok például változó szélességűek voltak, egymástól eltérő távolságra, mivel a családok maguknak készíttették a padjaikat. Ha beült valaki, vagy alig fért el, vagy olyan távolságra volt a másik padtól, hogy szinte nem érte el az énekeskönyvet. Most minden levegős, mindenki elfér, és a padok a falaktól is messzebb vannak. A régieket sem dobtuk ki persze, még akkor sem, ha sokkal egyszerűbb lett volna. Oldalaik az új padokat díszítik, így továbbra is „köztünk vannak" az őseink. Lehet egy templom egyszerre műemlék és egyszerre komfortos.

Több mint 40 millió forintot költöttünk el kilenc év alatt, tehát nem egyszerre. Az összeg nagy részét különféle pályázatokon nyertük, és kb. 5 millió forint támogatást kaptunk a Kerülettől. Ehhez járul még a gyülekezeti adakozás, amely kapcsán ki kell emelnem, hogy az ország egyik legszegényebb vidéke a miénk, mégis adakoztak a gyülekezeti tagok, illetve nagyon sok munkával járultak hozzá a felújításhoz.

Nehéz kérdés. Először persze mindenki félt a változástól, de nem hiszem, hogy most már „elcserélnék". Ez megint csak módszer és szemlélet kérdése. Egy példát hadd mondjak erre! A templom falát 120 cm magas betonperem vette körül. Ez egy hatalmas betontömeg volt, ami nem ereszti át a vizet. Ezt a betonperemet le kellett bontanunk, mert ezt javasolták. A masszív beton lebontása elsőre félelmetes gondolat volt: „akár a templom is összedőlhet". Ezt lassan fogadtuk el és értettük meg. Ma már másképp beszélnék erről a presbitériummal, gyülekezettel. Ma már tudom, hogy milyen fontos az, hogy a gyülekezet jó példát lásson, és abból alakuljon ki a vágy, hogy „így kellene nálunk is". Az orgonát például már így fogjuk készíteni. A terv már elkészült, válaszként arra az igényre, amelyet a gyülekezeti tagok maguk fogalmaztak meg. Elmentünk együtt megnézni más gyülekezetek templomát, hallottunk új orgonát, és úgy fogalmazódott meg, hogy jó lenne nekünk is egy... A terv tehát már készen is van, és ez azért fontos, mert bármikor adódik egy pályázati lehetőség, mi már felkészültek vagyunk. Ugyanez igaz a templom kerítésére, a műemléki kertészeti tervekre és a templom mellett építendő mellékhelyiségekre. Hosszú időre kell tehát előre tervezni. Még egyszer hangsúlyozom: egészen más így, hogy a gyülekezetben fogalmazódnak meg az igények. Ez a tapasztalat más gyülekezetek számára is hasznos lehet, érdemes tehát körülnézni más templomokban.

Az emberi tényezők. Ennél a felújításnál ugyanis nagyon sok szakember munkáját kellett összehangolni, és természetesen bárhova bekerülhet egy-egy nehezebb típus. Ehhez kapcsolódik az a tény, hogy a pályázatok nagyon szoros ütemezést szabnak meg, tehát nemcsak szépnek kell lenni az elkészült munkának, vagy örökségvédelmi szempontoknak kell megfelelni, de nagyon szigorú határidőket is kell tartani. Ezt nemcsak nekünk kell megtanulnunk, hanem a szakembereknek is. Ez külön kihívás. Egy restaurátor például inkább művész, mint pénzügyi szakember, mint ahogy egy lelkész sem az. De jelentős segítséget jelentett, hogy a pályázatírásban és az elszámolásokban szakember segített. A különféle szempontokat tehát össze kellett hangolni.

Ahogy kinéz az egész, és az, ahogy megfigyelhettem, hogy hogyan terjed el az örökséget védő szemléletmód. Hadd mondjak egy példát. A mennyezeten kb. nyolc méter magasságban fehér lécek futnak körbe. Ezeket a léceket újonnan el kellett készíttetnünk a restaurálás során. Az asztalosunknak volt ahhoz gépe, hogy ezt elkészítse, de nem az eredetivel tökéletesen egyező módon: a lécben futó kis „mélyedés" néhány milliméterrel eltért az eredetitől. Az asztalos inkább várt a szegélylécek legyártásával - bár ismétlem, ez néhány milliméter jelent nyolc méter magasan -, mert velem is meg akarta beszélni, mert már érzi, hogy mennyire fontos, hogy minden a legtökéletesebb legyen, hiába háromszor akkora munka.

Kilenc éve dolgozunk folyamatosan. Sosem láttuk előre, hogy mit fogunk csinálni az adott munka elvégzése után, hiszen nem volt olyan pályázat, amelyből egyszerre az egészet felújíthattuk volna. Folyamatában kell látni tehát. Másképp hatott volna a gyülekezetre, ha mindez egy év alatt megtörténik. De már él köztünk az a bizalom, hogy jó lesz mindez, és jó irányba haladunk....

Összefoglalásként még el kell mondanom, hogy úgy érzem, ezt a díjat, ezt az elismerést nem egyedül kaptam. Inkább egy közösségnek szól, s áttételesen elismerése ez a többi lelkipásztor munkájának is, akik ugyanígy fáradoznak és igyekeznek...

Barnóczki Anita