Ónodi hálaadás

„Sokat cselekedtél Te, Uram, Istenem, a Te csodáiddal és terveiddel miérettünk; semmi sem hasonlítható Hozzád; hirdetném és elbeszélném, de többek, semhogy elszámlálhatnám." (Zsolt. 40:6)

A 40. zsoltár fenti verse állt a meghívón, mely az ónodi gyülekezet hálaadó alkalmára szólt. Április 29-én vasárnap délután tíz év elvégzett munkájáért, épülésekért, bővülésekért adott hálát a gyülekezet és a közelről s távolról érkező vendégek.

Csomós József püspök a mottónak választott zsoltár alapján hirdette az Igét, ahogyan fogalmazott, olyan boldog emberek között, akik Istenre figyelve, az Ő útjai szerint élnek, cselekszenek. Mert boldog ember az, aki nem a kevélyekhez fordul, és nem a hazugokhoz. A gyülekezet azért lehet boldog, mert sok olyan munkán van túl, melyekben Isten csodálatos dolgokat vitt véghez. Boldog, aki bizalmát Istenbe veti - még a pusztulás idején, kilátástalanságban is. Mert aki ilyen helyzetekben az Urat látja, az visszatekintve az Úr csodálatos tetteiben gyönyörködhet. Mi is megláthatjuk ma, hogy jó volt és jó Istenben bízni, boldogok vagyunk, mert rácsodálkozhattunk az egyetlen lényeges dologra: Isten szeretetére.

Egy hálaadó istentiszteleten számot szoktak adni az elvégzettekről. Ezt Victor Anna lelkipásztor sajátos módon, presbitereket bevonva tette meg. Röviden ismertette az elvégzett munkához kapcsolható számokat, adatokat, majd egy méltóságteljes, szimbolikus módot választott a tíz év eseményeinek ismertetéséhez, a „tételes hálaadáshoz". Bár minden ilyen emlékezés magában hordja annak lehetőségét, hogy valaki vagy valamely apró részlet kimarad, gondosan állította össze a sort, amelyben a puszta számok helyett a sok megtapasztalt segítségre, az emberekre és Isten munkájára helyezte a hangsúlyt. Az úrasztala előtt álló üres vázába szálanként kerültek az emlékezés és hálaadás szimbólumaként a fehér rózsák.

A hálaadás alapja pedig Isten megváltó tette, hiszen ez az alapja mindennek. Életünkre a földi viszonyok között gondja van Istennek, ezért lehet hálát adni sok csodáért.

Rózsa került hát a vázába megemlékezve az ónodi református elődökről, akik közvetve „járultak hozzá" az elvégzett munkához. A munkálatok kezdő anyagi tőkéjét ugyanis kárpótlásból kapta a gyülekezet, ez pedig az ősök hagyatéka. Rózsa került a vázába azért hálát adva, hogy a presbiteri közösség felismerte, hogy szükség van új parókiára és a felújításokra. A tíz évvel ezelőtti egyházvezetésre emlékezve, akik a kezdeti biztatást adták: hozzá kell fogni, lesz majd támogatás is - annak ellenére, hogy sokan kételkedtek akkoriban. A hálaadás hangján kell szólni az engedelmes szívekért is, akik készek voltak tenni lépésről lépésre, mindent szépen sorban. Istennek lehet és kell megköszönni a tervezőt, aki szép és kivitelezhető épületet álmodott, a műszaki vezetőt, aki feladatát komolyan vette, és a segítő kezeket is. Sokan segítettek: presbiterek, gyülekezeti tagok és mások; és bár sosem volt túl sok segítő kéz, mindig volt elég. Többen már nem ünnepelhetnek a gyülekezettel, mert hazatértek Urukhoz: korábbi gondnok, három presbiter, kőműves, villanyszerelő - rájuk emlékezve is a vázába kerültek a virágok. És olyanok is vannak, akiknek részük volt a munkában, de már nincsenek olyan állapotban, hogy eljöhetnének a templomba. Virág jelezte azt is, hogy a jelenlegi egyházi elöljárók szintén a gyülekezet mögé álltak. Köszönet hangzott el a háziasszonyokért, akik „fakanállal szolgáltak", a kétkezi munkásokért, a gyermekekért és fiatalokért, akik a gyülekezeti terem helyrehozásában segítettek, és nem utolsó sorban az imádkozókért, akik immár tizenegy esztendeje hordozták imádságaikban a parókiaépítés ügyét, akik most hálát adnak, és elkezdhetnek imádkozni a templom megújulásáért is.

A köszöntések sorát Ábrám Tibor főgondok nyitotta meg, hangsúlyozva, hogy református egyházunkban 2007 a közösség éve - az olyan közösségeké, amelynek egészségétől függ az Egész állapota, miként a test állapota végső soron a sejteken múlik. Molnár Pál egyházmegyei gondok arra emlékeztetett, hogy a kicsiből elindulva is lehet építeni, és ez példa lehet mások számára is. D. Szabó Dániel egyebek közt Pál apostol alakját idézte elénk, aki a márványos Areopagoszon sátorkészítőként egymaga képviselte az Életet, és aki példa lehet a gyülekezet számára, amely ugyanazt a titkot képviseli mai világunkban. Gálné Tatár Mária gondnok röviden összefoglalta a lelkipásztorral való együttmunkálkodás immár két évtizedes történetét, amely alatt sokat építettek és épültek együtt. Földesiné Kántos Mária a lelkipásztori közösség nevében biztatta a gyülekezetet, hogy ne lankadjon meg lelkesedésük, mert vár még rájuk feladat. Szónoczky János sajópetri görög-katolikus lelkész a Zsidókhoz írt levél szavaival köszöntötte a hálaadó közösséget: minden háznak van építője, aki pedig mindent felépített, Isten az, mi pedig Krisztus háza vagyunk.

A templomi hálaadás után a parókia előtt Gazda István esperes mondott áldást kérő imádságot, majd az érdeklődőknek lehetőségük volt megtekinteni a parókiát, a hivatalt, a megszépült gyülekezeti házat, amelyek reménység szerint igazi közösségi helyek és a közös imádság helyei lesznek.

Az ünneplést a jelenlevők fehér asztal mellett fejezhették be szeretetvendégségben.

Isten áldása legyen az épülve építőkön.

Barnóczki A. és Rácsok G.