Istentisztelet rendhagyó módon

Ha ezt a szót halljuk: istentisztelet, akkor eszünkbe jutnak egyszerűségükben is szép templomaink fehér falaikkal, megindító istentiszteleti liturgiánk, fekete palástos lelkészeink, Krisztus-központú igehirdetések, zsoltáraink-dicséreteink.

2007. április 14-én egy másfajta istentiszteleten vehettem részt, a Szeged-Kálvin téri Egyházközség nagytermében. Ezen az alkalmon egyházközségünk vendégei voltak a miskolci Maon csoport tagjai, akik egy csodálatos színdarabbal szolgáltak köztünk, hiszem, hogy Isten dicsőségére.

Van valaki, aki nem ismeri még a Tiszáninneni Egyházkerületben ezt a csoportot? Itt az idő, hogy megismerje! Miskolcon, a Kerület fenntartásában működő, fogyatékos gyermekek-fiatalok szülei kezdeményezésére alapított szeretetintézmény fiataljaiból és kísérőikből áll a művészeti csoport. Bár, talán e szót: fogyatékos el is felejthetnénk.

Érkezésüket gyors helyzetfelmérés követte, majd a terem berendezése. Meglepő volt látni az igényes, részletekig kidolgozott díszleteket. A csoport vezetője bemutatta az otthont, szolgálatukat, majd kezdetét vette a színi előadás. Az általuk bemutatott darab az Út címet viselte, és az egymást ilyen-olyan módon megjelölő, sok esetben megbélyegző emberekről, valamint a mindegyiküket elfogadó MESTER szeretetéről szólt. Megható volt látni a szereplők kipirult arcát, az örömet, hogy szolgálhatnak. A közönség végig meghatott csendben hallgatta a darabot, amit időnként szipogás, elérzékenyült torokköszörülés tört meg.

A darab után közös ebéd, majd városnézés következett.

Nem volt fekete palástos lelkész, nem énekeltünk dicséretet, nem imádkoztunk, mégis mindnyájan éreztük: istentiszteleten vagyunk. Olyan alkalmon, ahol az értünk életét áldozó Krisztussal és egymással való kapcsolatunkat élhettük meg, és gyakorolhattuk.

Juhász András

lelkipásztor, Szeged