Istentisztelet rendhagyó módon

LX. évfolyam 2. szám / Intézményeink

Ha ezt a szót halljuk: istentisztelet, akkor eszünkbe jutnak egyszerűségükben is szép templomaink fehér falaikkal, megindító istentiszteleti liturgiánk, fekete palástos lelkészeink, Krisztus-központú igehirdetések, zsoltáraink-dicséreteink.

2007. április 14-én egy másfajta istentiszteleten vehettem részt, a Szeged-Kálvin téri Egyházközség nagytermében. Ezen az alkalmon egyházközségünk vendégei voltak a miskolci Maon csoport tagjai, akik egy csodálatos színdarabbal szolgáltak köztünk, hiszem, hogy Isten dicsőségére.


Van valaki, aki nem ismeri még a Tiszáninneni Egyházkerületben ezt a csoportot? Itt az idő, hogy megismerje! Miskolcon, a Kerület fenntartásában működő, fogyatékos gyermekek-fiatalok szülei kezdeményezésére alapított szeretetintézmény fiataljaiból és kísérőikből áll a művészeti csoport. Bár, talán e szót: fogyatékos el is felejthetnénk.


Érkezésüket gyors helyzetfelmérés követte, majd a terem berendezése. Meglepő volt látni az igényes, részletekig kidolgozott díszleteket. A csoport vezetője bemutatta az otthont, szolgálatukat, majd kezdetét vette a színi előadás. Az általuk bemutatott darab az Út címet viselte, és az egymást ilyen-olyan módon megjelölő, sok esetben megbélyegző emberekről, valamint a mindegyiküket elfogadó MESTER szeretetéről szólt. Megható volt látni a szereplők kipirult arcát, az örömet, hogy szolgálhatnak. A közönség végig meghatott csendben hallgatta a darabot, amit időnként szipogás, elérzékenyült torokköszörülés tört meg.


A darab után közös ebéd, majd városnézés következett.


Nem volt fekete palástos lelkész, nem énekeltünk dicséretet, nem imádkoztunk, mégis mindnyájan éreztük: istentiszteleten vagyunk. Olyan alkalmon, ahol az értünk életét áldozó Krisztussal és egymással való kapcsolatunkat élhettük meg, és gyakorolhattuk.


Juhász András


lelkipásztor, Szeged


 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább