Dr. Kádár Ferenc

Új rovatot indítunk „Tudós lelkipásztoraink" címmel, amelyben szeretnénk bemutatni a közelmúltban doktorált lelkipásztorokat. Sokak számára áhítatos távolságba helyezi a doktori cím annak viselőjét, mások talán irigykednek, ismét mások el sem tudják képzelni, mivel is foglalkozik valaki, aki a teológiai tudományokban elmélyed.

Mindezeken túl pedig úgy gondoljuk, tartalmas, értékes gondolatokkal gazdagodhatnak olvasóink, ha bepillantást nyerhetnek egy-egy doktori témába, a tudomány egy-egy szeletébe. Tudjuk, hogy nem könnyű röviden, egyszerűen, és közérthetően megfogalmazni azt, ami egy bizonyos tudás birtokában már nagyon komplex, sok szempontot és titkot hordoz - mégis erre kértünk föl két lelkipásztort, akik reménységünk szerint csak megnyitják a bemutatkozók sorát. Megkértük őket, írjanak nekünk arról, miért szánták rá magukat erre a hosszú és nehéz munkára, hogyan tudták ezt összeegyeztetni gyülekezeti munkájukkal, egyéb kötelezettségeikkel, illetve milyen tudományággal, témával foglalkoztak?

A teológiai tudomány alaposabb művelésére már a teológus évek alatt kaptam indíttatásokat. Édesapám példája, professzoraim - köztük a most elhunyt Pásztor János - buzdítása és segítsége révén indultam el ezen az úton.

Fiatal lelkészként 1982-ben megkaptam azt a kivételes lehetőséget, hogy egy évet Skóciában, az edinburghi egyetem teológiai fakultásán tölthettem el. Az ott hallgatott előadások, szemináriumi foglalkozások mélyítették ismereteimet, és fokozták érdeklődésemet a bibliai és gyakorlati teológiai tudományágak iránt. Hazatérve folytattam a lelkészi munkát a Nyírségben, majd Csongrád megyében. A tudományos fokozat megszerzésére akkor egyre kevesebbet gondolhattam.

1995-ben családommal Sátoraljaújhelyre kerültünk, és nem sokkal ezután a sárospataki teológia tanárai megkerestek, hogy vegyek részt a teológiai oktatásban. Óraadó, majd megbízott vezető lettem a gyakorlati teológiai tanszéken. Tudtam, hogy e vállalással együtt jár az is, hogy meg kell szereznem a tudományos fokozatot. Nem volt könnyű e döntés, mert a lelkipásztorság, a tanári munka és a család mellett és már nem is fiatalon kellett belevágnom, de hálát adok Istennek, hogy megsegített, és köszönöm családom és a gyülekezet türelmét is.

2001-ben iratkoztam be a Debreceni Református Hittudományi Egyetem doktori iskolájába. Öt területen kellett munkálkodnom. Először is konzultációs tanulmányokat kellett készítenem a fő szakterület, a gyakorlati teológia és két mellékszak, az ószövetség és az egyháztörténet témáiból. A második és harmadik terület a publikáció és az oktatás volt. Teológiai folyóiratokban kellett megjelentetnem tanulmányokat, cikkeket, emellett fel kellett felmutatnom az oktatásban elért eredményeimet. A negyedik terület a nyelvtanulás volt: angol és német nyelvből tettem le nyelvvizsgát. Az ötödik terület magának a doktori dolgozatnak az elkészítése. A doktori szigorlatra és a dolgozatvédésre az idén február 15-én került sor.

A dolgozatom címe: Egyház itt és most (Az ekkléziasztika művelésének alapjai, eredményei és mai lehetőségei). Az ekkléziasztika a gyakorlati teológia egyik tantárgya, amelyik az egyházzal foglalkozik. Nagyon fontosnak érzem a teológiai oktatásban, de a gyülekezeti életben is az egyház alapos ismeretét. Ezzel több teológiai tudományág foglalkozik, ezek között az ekkléziasztika az itt és most élő egyház életét és szolgálatát vizsgálja és mutatja be.

Aki az anyaszentegyházban szolgálni szeretne akár lelkészként, akár másféle szolgálatban, annak tudnia kell, hogy az egyház - bár emberek alkotják - nem egy a sokféle társadalmi szervezet közül. Az egyház Isten tulajdona, ő rendelkezik vele. Nem azért lehet valaki az egyház tagja, mert „belépett", vagy beírták a nevét a választói névjegyzékbe: Isten elhívó kegyelme által lehetünk az egyház tagjai. Azt is tudnunk kell, hogy az egyház változik, mozgásban, úton van. Isten vezetésére kell hagyatkoznia, küldetését csak akkor tudja betölteni, ha nem emberi elvárások szerint él, és nem a világgal együtt akar menni, netán a világ után kullogni, sokkal inkább Isten eljövendő országa felől kell „érkeznie". Isten országa pedig - ahogy ezt Jézus Krisztus megmutatta - a világgal, az emberi gondolattal szemben valósul meg.

Az ekkléziasztika az ilyen és ehhez hasonló igei összefüggéseket és normákat gyűjti egybe, és ezekhez méri az egyház, a gyülekezet jelenlegi valóságát, életét és szolgálatát. Ennek a tudományágnak szép története van a magyar gyakorlati teológiában. 100 éve alapította meg Ravasz László, művelői között Makkai Sándort, Imre Lajost és László Dezsőt kell említeni. Az ő életművüket igyekszem összefoglalni a dolgozatban, és keresem a választ arra, hogy ma, a 21. században hogyan lehetne folytatni ezt a szépen megkezdett munkát.

Kádár Ferenc

Sátoraljaújhely