Lelkészbeiktatás Bódvaszilason

LX. évfolyam 3. szám / Abaúji Egyházmegye

A bódvaszilasi református gyülekezet régi vágya volt, hogy önálló lelkésze legyen. Három évvel ezelőtt döntötte el a presbitérium, hogy kiválik a Komjáti Egyházközségből. Ehhez a tervünkhöz minden segítséget megkaptunk az egyházmegyétől, a falu vezetésétől, az akkor itt szolgáló lelkipásztortól, Almási Ferenctől.

Elkezdődött a parókia felújítása. Volt, mikor elbizonytalanodtunk, megtorpantunk, de ismét előre tekintve haladtunk a megkezdett, néha sima, néha göröngyös úton. Majd a hídvégardói és a tornaszentjakabi gyülekezet is csatlakozott törekvésünkhöz. Nagy hálaadás van szívünkben, hogy imádságunk meghallgatásra talált.

Kedves volt az Úr előtt elképzelésünk, mert egy évvel ezelőtt olyan lelkipásztort kaptunk Meleg Attila személyében, amilyet Tőle kértünk. Mindannyiunk örömére elérkezett 2007. augusztus 11., amikor is ünnepi istentisztelet keretében beiktatta tisztébe az Abaúji Református Egyházmegye esperese, Baksy Mária. A templom teljesen megtelt a gyülekezet tagjaival és a meghívott vendégekkel. Akik nem fértek be, kivetítőn figyelhették az eseményeket.


A nagytiszteletű esperes asszony beiktatási beszédében elsősorban a lelkipásztor szívére helyezte az igét, de ezzel a gyülekezethez is szólt: „Mivel elfogadtátok Jézust az Urat, éljetek is őbenne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne..." (Kollossé 2, 6.7) Örömét fejezte ki, hogy a három gyülekezet egy akarattal munkálkodott azon, hogy kiváljon, és önálló lelkésze legyen. Eszközök vagyunk az Úr kezében, mondta, s három dologra hívta fel az ige fényében figyelmünket. Erősödjetek hit által, növekedjetek hitetekben, s jó gyümölcsöt teremjetek. Intett: hálaadásotok legyen egyre bőségesebb. A beiktatás és megáldás után jelképként átadta a templom kulcsát és az egyházközség pecsétjét.


A beiktatott lelkipásztor a 118. zsoltár alapján szolgált. A hálazsoltár szavaival mindnyájunkat arra biztatott, hogy az Úrnak adjunk hálát mindenért, az Úrhoz kiáltsunk nyomorúságunkban, és Ő megmutatja szeretetét, irgalmát.


A köszöntések sorát az Egyházkerület nevében Csomós József püspök kezdte ezekkel a szavakkal: a jóra való igyekvés szent türelmetlensége közös volt bennünk. Jeremiás siralma 3,26 igeverssel biztatott „Jó csendben várni az Úr szabadítására" . Ábrám Tibor főgondnok a Kárpát-medencei reformátusok köszöntését is hozta. A lelkészek igei köszöntése között voltak az egyházmegye elöljáróságai, a szülőfalu lelkésze, az oktató lelkészek és évfolyamtársak, a körzet volt lelkipásztorai nevében Kovács-Hajdu Albert, a Komjáti körzet lelkipásztora, a helybeli görög katolikus parókus és a Keresztyén Testvérgyülekezet vezetője. A három falu polgármesterei is örömüket fejezték ki, hogy az új lelkész által épülnek a gyülekezetek külsőleg is és lelkileg is. A gondnokok köszönetet mondtak az egyházmegye vezetőségének, hogy segítséget nyújtottak a szétválásunkhoz. A gyermekeink versekkel és énekszóval köszöntötték a lelkipásztort és a gyülekezet énekkara is szolgált.


Végezetül a beiktatott lelkipásztor mindenkinek megköszönte a sok szeretetet, amit idáig kapott. Egy-egy csokor virággal köszönte meg feleségének, a szülőknek támogató szeretetüket. Az ünnepi alkalom szeretetvendégséggel zárult.


Öröm és hálaadás van a szívünkben, mert Isten kegyelméből mindezt megérhettük.


Isten áldja meg továbbra is lelkipásztorunk és családja életét, szolgálatát közöttünk.

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább