„Nincs szó és nincs beszéd, hangjuk sem hallatszik, mégis eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig.” (Zsolt 19, 4-5a)

LX. évfolyam 3. szám / Abaúji Egyházmegye

Egyelőre még nem állíthatjuk, hogy az egész világ hallja hangunkat, de Baranyáig már biztosan eljutott. A Gönci Református Egyházközség Vegyeskara ugyanis szeptember elején Pécsett és környékén szolgált. A hosszú út fáradalmait nem érezve a kórus zengte a műveket, élményteli perceket szerezve a hallgatóknak.

Az emlékezetes hétvége Siklóson kezdődött, ahol a vár megtekintése után az énekkar koncertet adott a vár kápolnájában. Ez nemcsak a hallgatóknak, hanem a kórus tagjainak is maradandó emléket szerzett. A nap végén a villányiak vendégszeretetét tapasztalhattuk meg, s a Szende Pincészetben elfogyasztott vacsora mellett a finom borok íze is kellemes hangulatot teremtett. Szombaton megcsodáltuk a pécsi székesegyház hatalmas épületét, az ősi falakat, s meghatódva figyeltük a gyönyörű és díszes festményeket. Késő délután újabb szolgálat következett, a pécsi gyülekezet bűnbánati alkalmán Csomós József püspök úr hirdette az igét, a kórus pedig énekszóval, zsoltárok, dicséretek éneklésével szolgált. Este a Bock Pincészetben vendégeskedtünk. Vasárnap délelőtt a villányi gyülekezet istentiszteletén vettünk részt, ahol ismét püspök úr szolgált. A gyülekezet tagjai már régóta várták kórusunk fellépését, melyet - reméljük - egyhamar nem felejtenek el. A csodálatos szeptemberi napsütésben lelkesen éneklő kórus egy kis fénysugarat vitt a gyülekezet tagjaihoz, s nemcsak nekik, de minden egyes embernek, akik hallották énekünket. Közös ebéd és pincelátogatás után hazafelé indultunk, szívünkbe zárva a gyülekezetek kedvességét, vendégszeretetét, valamint a táj szépségét és hangulatát. Élményteli hétvégét töltöttünk el, s ahogyan énekeltük is, ezért egyedül Istené a dicsőség!

Oroszné Ujlaki Renáta


segédlelkész, Gönc

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább