„Mindeddig megsegített minket az Úr!” (1Sám 7,12)
LX. évfolyam 3. szám / Zempléni EgyházmegyeA Tiszaladányi Református Egyházközség élére új lelkipásztort iktatott be dr. Börzsönyi József zempléni esperes Kis Gergely Márton személyében 2007. szeptember 22-én.
Évtizedek óta nem látott sokaság sereglett össze a templomban, melyről már a 1806-os krónika sem tudja építésének idejét régisége miatt. Ezen az alkalmon tanúi lehettünk annak, miként viszi tovább a frissen beiktatott lelkipásztor azt a családi stafétát, melyet az ősök már 13 generációval korábban adtak kézről kézre. Ebben az esetben dr. Kis Boáz volt az, aki a nagyapai örökégre hívta fel a figyelmet, aki 1942-ben állt az őrhelyére mint a nyáj őriző pásztora, aki tereli, vezeti és - ha teheti - minden veszedelemtől megóvja a rábízottakat.
Az esperesi beiktatási igehirdetésben hangsúlyt kapott az, amit az élete alkonyán lévő Dávid király mondott fiának, Salamonnak: a szentírásban leírtakhoz kell tartania magát mindenkor, mint király, s ebben az esetben pedig, mint lelkipásztor, akinek a rábízottakért vállalt felelősségében az is benne van, hogy mindig példamutatóan és Isten iránti hűséggel kell szolgálnia a gyülekezetet. Különbséget téve jó és rossz között, mely az embernek önerejéből soha nem valósulhat meg, de ha Istent hívja segítségül, miként Salamon, bölcsességet nyerhet a megfelelő pillanatban, amellyel tud különbséget tenni.
A beiktatott Kis Gergely Márton élete sorsfordulóit a gyülekezet elé tárva arról tett bizonyságot, hogy megannyi alkalom és lehetőség van mindannyiunk életében arra, hogy meg-megálljunk egy-egy pillanatra emlékoszlopot állítani, hogy megemlékezzünk Isten szabadításáról, az ő segítségéről, kegyelméről.
Ezt az elmúlt hetek, napok forgataga is alátámasztja, amikor is a betonozástól kezdve a kútépítésig, a disznóvágástól a sátorépítésig (a nagyszámú vendégseregért kellett állítani) rég nem tapasztalt összefogás volt látható, melynek a végeztével kisgyermek és idősebb egyként adhatott hálát Istennek, hogy mindezidáig megsegített bennünket.
Az igehirdetések után a köszöntések sorában vitéz Kis Csongor köszöntötte fiát, s a 90. zsoltár 16-17. versével kért áldást: „Láttassék meg a te műved a te szolgáidon, és a te dicsőséged azoknak fiain. És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mirajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!"
A tanár-principális dr. Fodor Ferenc nagykőrösi lelkipásztor azt mondta el, hogy a beiktatott személyét háromféleképpen ismerhette meg az elmúlt években: úgy, mint diákot, aki a komáromi teológia padjait koptatta, majd pedig mint segéd és beosztott lelkészt, aki Nagykőrösön szolgált. Másodszor, mint beiktatott szolgatársat, s végül pedig mint olyan embert, aki keresztyéni hivatását és magyarságát egyként állítja Isten szolgálatába.
Adja Isten, hogy szüntelenül tudjunk megállni hálaadásra, hogy az újabb feladatokhoz az Ő áldását és erőt kérjünk.
Isten áldja meg a tiszaladányi gyülekezetet.
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5
2Sám 13,20–39
Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király?
(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)
HITBEN FELELŐSEN!
– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve.
ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!
Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek.
2017. október 13. péntek
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)
Reményik Sándor: A szőnyeg visszája
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
