„Mindeddig megsegített minket az Úr!” (1Sám 7,12)

A Tiszaladányi Református Egyházközség élére új lelkipásztort iktatott be dr. Börzsönyi József zempléni esperes Kis Gergely Márton személyében 2007. szeptember 22-én.

Évtizedek óta nem látott sokaság sereglett össze a templomban, melyről már a 1806-os krónika sem tudja építésének idejét régisége miatt. Ezen az alkalmon tanúi lehettünk annak, miként viszi tovább a frissen beiktatott lelkipásztor azt a családi stafétát, melyet az ősök már 13 generációval korábban adtak kézről kézre. Ebben az esetben dr. Kis Boáz volt az, aki a nagyapai örökégre hívta fel a figyelmet, aki 1942-ben állt az őrhelyére mint a nyáj őriző pásztora, aki tereli, vezeti és - ha teheti - minden veszedelemtől megóvja a rábízottakat.

Az esperesi beiktatási igehirdetésben hangsúlyt kapott az, amit az élete alkonyán lévő Dávid király mondott fiának, Salamonnak: a szentírásban leírtakhoz kell tartania magát mindenkor, mint király, s ebben az esetben pedig, mint lelkipásztor, akinek a rábízottakért vállalt felelősségében az is benne van, hogy mindig példamutatóan és Isten iránti hűséggel kell szolgálnia a gyülekezetet. Különbséget téve jó és rossz között, mely az embernek önerejéből soha nem valósulhat meg, de ha Istent hívja segítségül, miként Salamon, bölcsességet nyerhet a megfelelő pillanatban, amellyel tud különbséget tenni.

A beiktatott Kis Gergely Márton élete sorsfordulóit a gyülekezet elé tárva arról tett bizonyságot, hogy megannyi alkalom és lehetőség van mindannyiunk életében arra, hogy meg-megálljunk egy-egy pillanatra emlékoszlopot állítani, hogy megemlékezzünk Isten szabadításáról, az ő segítségéről, kegyelméről.

Ezt az elmúlt hetek, napok forgataga is alátámasztja, amikor is a betonozástól kezdve a kútépítésig, a disznóvágástól a sátorépítésig (a nagyszámú vendégseregért kellett állítani) rég nem tapasztalt összefogás volt látható, melynek a végeztével kisgyermek és idősebb egyként adhatott hálát Istennek, hogy mindezidáig megsegített bennünket.

Az igehirdetések után a köszöntések sorában vitéz Kis Csongor köszöntötte fiát, s a 90. zsoltár 16-17. versével kért áldást: „Láttassék meg a te műved a te szolgáidon, és a te dicsőséged azoknak fiain. És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mirajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!"

A tanár-principális dr. Fodor Ferenc nagykőrösi lelkipásztor azt mondta el, hogy a beiktatott személyét háromféleképpen ismerhette meg az elmúlt években: úgy, mint diákot, aki a komáromi teológia padjait koptatta, majd pedig mint segéd és beosztott lelkészt, aki Nagykőrösön szolgált. Másodszor, mint beiktatott szolgatársat, s végül pedig mint olyan embert, aki keresztyéni hivatását és magyarságát egyként állítja Isten szolgálatába.

Adja Isten, hogy szüntelenül tudjunk megállni hálaadásra, hogy az újabb feladatokhoz az Ő áldását és erőt kérjünk.

Isten áldja meg a tiszaladányi gyülekezetet.