„… és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.” - Lelkészbeiktatás Bodroghalászon

LX. évfolyam 3. szám / Zempléni Egyházmegye

A bodroghalászi gyülekezet 2007. július 22-én ünnepi istentisztelet keretében adta bizonyságát annak, hogy megválasztott lelkipásztorában, Szentimrei Márkban felismerte és elismerte az isteni adományokat a szolgálatra, szolgálatát igényli és elfogadja, és azon lesz, hogy az elhívott lelkipásztor szolgálatában felelős partnerként vegyen részt Isten Szentlelkének áldó kegyelmében bízva.

Dr. Börzsönyi József, a Zempléni Református Egyházmegye esperese iktatta be Szentimrei Márkot. Beiktató beszédében szólt arról, hogy hatvan éve volt ilyen ünnepség a közösségben, Király Zoltán lelkész beiktatásakor, és megemlékezett az utána szolgálatot teljesítők munkásságáról.


A beiktatott lelkipásztort a jelenlevő lelkészek bibliai igei áldással erősítették meg. A köszöntések után a beiktatott lelkipásztor igehirdetése következett a Lukács 9,46-48 alapján: „Azután vita támadt közöttük arról, hogy közülük ki a nagyobb. Jézus pedig ismerve szívük gondolatát, kézen fogott egy kisgyermeket, és maga mellé állította, majd ezt mondta nekik: Aki befogadja ezt a kisgyermeket az én nevemért, az engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a nagy."


A zempléni egyházmegye nevében Dr. Erdei Pál mondott köszöntést, Sárospatak városa nevében Dr. Hörcsik Richárd köszöntötte az ünneplő közösséget. Kihangsúlyozta: Bodroghalász nevét az egyház őrzi, mindazon hagyományokkal együtt, amelyet az itt élők őseiktől kapott örökségként hordoznak. A városrész sorsát jó kezekben látja, és a tiszteletes ifjú lelkipásztor és a mellette egy akarattal álló tettrekész presbitérium együttmunkálkodása gyümölcsöző lesz.


Sütő László, a bodroghalászi gyülekezet gondnokának meleghangvételű köszöntő szavai zárták a köszöntések sorát.


Az ünnepség végén Szentimrei Márk köszönő szavaiban személyes érzéseit is megosztotta a jelenlevőkkel, leírva azt az utat és örökséget, amelyet a bodroghalászi parókia mint szülői ház jelentett egészen addig a napig, amíg visszatért a Bodroghalászi gyülekezetbe, új szolgálati helyére.


fmsz

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább